Pages Navigation Menu
Categories Navigation Menu

Vegyespáros: Magyar – nigériai pár Angliában

Az interjúsorozatról: Sokatoktól érkezett kérdés vegyesházasságokkal, külföldi élettárssal kapcsolatban. „Hogyan tudok majd beilleszkedni egy új kultúrába?”, „Hogyan szervezzük az esküvőt, hogy mindkét család jól érezze magát?” Ilyen és hasonló kérdések sora érkeztek hozzám, ezért úgy gondoltam, hogy a leghitelesebb és számotokra is a legizgalmasabb, ha ilyen vegyes-párosok hölgytagjait kérdezem meg a tapasztalataikról. Ebből jött létre egy új interjúsorozat, aminek következő interjúját olvashatjátok most.

Mai interjúalanyom a 31 éves Rita, aki jelenleg Angliában, Manchesterben él. Van egy 3 éves kisfia és egy nigériai férje. Jelenleg óvónőként dolgozik, de hamarosan inkább a szabadúszó fordítók életét éli majd. Fogadjátok szeretettel a történetét.

Hol és hogyan ismerkedtetek meg a pároddal?

2006. februárjában érkeztem Londonba egy ügynökségen keresztül, akik nagyon korrektek voltak. Már másnap az Eurostar nevezetű nemzetközi vasútállomáson dolgoztam, biztonsági őrként. Ugyanaz volt a feladatunk mint a reptereken dolgozó biztonsági őröknek, az utasokat és a csomagjaikat kellett átnéznünk. Itt ismerkedtem meg a férjemmel, aki szintén biztonsági őr volt. Ő Nigériából származik.

Mennyire és miben jelent meg a kulturális különbség köztetek? Ezt hogyan kezeltétek? 

Én leginkább a családi struktúra működésében találkoztam olyan különbségekkel, amiket néha nehéz átlepni. Nem tudom, ez csak az ő családi hátteréből származik, vagy ez általánosan minden nigériai férfira igaz, de szamara ő az abszolút családfő és nélküle döntés nem születhet. Ő dönt az anyagiakkal kapcsolatban és minden kérdésben úgy gondolja, hogy mindennek úgy kell történnie, ahogy szerinte jó. Emiatt sok vita van ma is közöttünk, annak ellenére, hogy 7 éve vagyunk együtt és 16-án lesz a 6.házassági évfordulónk.

Szolgálati közlemény: Még mindig zajlik a Goldenblog verseny. Jelenleg 8. helyen áll a Nők Külföldön és nagyon-nagyon szeretnénk a végén is benne lenni az első 10-ben a Biznisz kategóriában. Ha még nem szavaztál ebben a kategóriában vagy mobilon, akkor nagyon hálásak lennénk, ha szavaznál ránk ITT.

Hogyan sikerült egymás családjába, baráti körébe beilleszkednetek? 

2009-ben ellátogattunk 2 hétre Nigériába a családjához és akkor találkoztam az édesanyjával és a testvéreivel, mivel az édesapja mar elhunyt. Mindenki nagyon kedves volt velem, de azóta sem találkoztunk. Az édesanyjával beszélek néha telefonon, de csak annyit, hogy hogy van, mi újság. Igazából szoros kapcsolat köztünk nem alakult ki. A kisfiunk még egyszer sem találkozott a nigériai nagymamájával de telefonon ők is sokszor beszélnek.

Mivel a férjem 9 hónapot töltött velem Magyarországon, így beilleszkedett a családomba és a baráti körömbe, de azért az elején az édesanyámnak nehezebb volt elfogadnia őt.

Hogyan döntöttétek el, hogy hol éljetek? 

Ez nem volt kérdés nálunk, mert itt találkoztunk és soha nem is vetődött fel bennünk, hogy máshol éljünk. Az, hogy a jövőben mi lesz nem tudom, mert a férjem régebben azt mondta, ha idősebb lesz, szívesen visszamenne Nigériába lakni. Én ezt elképzelni sem tudom. Így sokszor eszembe jut, hogy idős emberenként talán más-más országban fogunk élni és emiatt is úgy érzem, hogy nem olyan szilárd a házasságunk, mintha magyar férfihoz mentem volna.

Magyar - Nigériai vegyespáros Manchesterben

Hogyan szerveztétek meg az esküvőtöket?

Az esküvőnk Magyarországon volt és csak az én családom és barátaim voltak jelen, anyagi megfontolásból. Az esküvőn a templomban és a tanácsnál is volt fordítónk, hogy tudja mire mond Igent. 🙂

Gyereketek identitása hogyan alakul? Alakítjátok-e szándékosan? 

A fiunk Magyarországon született, de már hat hetesen visszautaztunk Angliába. Mivel nem sok magyar barátom volt a közelben, leginkább angolul beszéltem hozzá, de sokszor hallott telefonon és skype-on is magyarul beszélni. Később az egyik magyar barátnőm lett a nanny-nk, ezután pedig az unokatesóm jött ki hozzánk, hogy vele legyen miközben én dolgozom. Így a magyar és az angol nyelvet is szépen beszéli, de az angol jobban megy neki. Ennek ellenére tisztában van vele, hogy mi magyarok vagyunk, az édesapja nigériai és ő azt mondja, hogy ő angol. 🙂 Az identitását még egyelőre a beszét nyelvvel azonosítja és mivel jobban beszél angolul, így azt mondja, hogy ő csak angol. Természetesen egyre többet beszélek vele én is magyarul és szokott magyar dalokat énekelni. Magyar mesekönyvei is vannak és magyarul is néz meséket. A kedvenc meséi azonban az angol Cbeebies-en található mesék. (Mr Tumble, Justin House és DrDr Ranj…)

Mit tanácsolnál azoknak a nőknek, akik most vágnak bele egy vegyes kapcsolatba? 

Jól gondolják meg. 😉 Komolyra fordítva a szót, az biztos, hogy több kompromisszumot igényel egy vegyesházasság, főleg ha a felek teljesen más kultúrában nőttek fel. (gondolok itt afrikai-európai házasságokra, esetleg ázsiai-európai házasságokra)…hiszen mindenki hozza magával ezeket a mintákat, családról alkotott képet otthonról és ezen felnőttként nagyon nehéz változtatni. A kapcsolat elején minden könnyebb, hisz a felek között meg tombol a szerelem, de a szürke hétköznapok itt meg szürkébbek lehetnek, ha a mindennapi gondok mellett meg a kulturális különbségekkel is meg kell küzdeni.

Én személy szerint nem bántam meg ezt a házasságot, még akkor sem, ha nagyon nehéz sokszor és meg 7 év után sem tudom, hogy meddig működhet ez. Van viszont egy gyönyörű 3 éves kisfiunk aki minden napunkat szebbé teszi.

Köszönöm szépen!

Goldenblog szavazás

Ha a külföldi életről, külföldre költözésről olvasnál még többet, akkor izgalmas meglepetéseket találsz itt a Nők Külföldön oldalon. KLIKK IDE a meglepetésekért. 

Ha tetszett a bejegyzés KLIKK IDE és kövess a Facebook-on is.

Ha pedig a LinkedIn csoporthoz csatlakoznál, KLIKK IDE.

Comments

comments

6 hozzászólás

  1. Mi is ilyen vegyes 3 eves hazasok vagyunk. Nigeriai-Magyar :-)Nekunk is kompromisszumokkal teli a hazassagunk. Arra mar biztos rajott a ferjem, hogy a magyar menyecskek tuzesek. A tobbi meg majd alakul. Nekunk mar 2 kislanyunk van, es gyonyoruek :-).

    • Ha van esetleg kedved beszámolni a Te tapasztalataidról, akkor szuper lenne. 🙂

  2. Üdvözlök mindenkit!

    Szeretnék Ritával, az interjúalannyal felvenni a kapcsolatot, ha ez lehetséges, mert lenne néhány kérésem hozzá.
    Illetve Erikával is, aki hozzászólt ehhez, mert lenne néhány kérdésem.

    Megoldható lehet valahogy?

    Előre is köszönöm.

    Egy új tag az UK-ból… 😀

  3. Szinten zenesz :). Belgiumban elunk, ferjem nigeriai, en magyar vagyok. Igen, kihivasokkal teli az ilyen kapcsolat, de ettol csodaszep es izgalmas! 🙂

  4. Mi is „vegyesek” vagyunk a ferjemmel. En nem is inkabb a hazassagon beluli kihivasokkal vivodom, mert ugy gondolom ferfi es no kozott alapvetoen vannak kulonbsegek,rassztol fuggetlenul, igy surlodasok is elofordulhatnak, bar bevallom mi nagyon egy huron pendulunk, igy nalunk eleg csendes a haztartas…na de roviden, en inkabb a „tarsadalmat” elem meg kihivaskent….sokan keptelenek megemeszteni, hogy „ying&yang” osszefer…..Mi, a mi kis vilagunkban jol megvagyunk, de kilepve onnan bizony eleg sok kellemetlen elmenyre szamithat az ember……. Ennek ellenere,ha ujra kellene kezdenem, ugyanigy valasztanek…

  5. Mivel az én férjem marokkói mi is vegyes házasok vagyunk idén 5 éve.??☺Különbsëgek nálunk is voltak/vannak,de mivel én is tudok engedi és ő is így náluk a gondok hip-hop megoldódnak.Mi is inkább a csendes kategóriába tartozunk.☺

Hozzászólás a(z) Emese Ferenczné Bessenyei bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás