Pages Navigation Menu
Categories Navigation Menu

Ausztria – országinformáció

 

Ausztria országinformáció

Hallstatt, Ausztria

 

FONTOS INFORMÁCIÓ! Az országinformációkat lelkes önkéntesek állították össze sok-sok óra munkával. Amit itt olvashatsz az az ő tapasztalatuk. Ha valamivel nem értesz egyet, akkor jelezd felénk, mert örömmel vesszük a kiegészítéseket. Minden országnál találsz információs linkeket. Azt javasoljuk, hogy ha az adott országba készülsz, akkor nézd meg a hivatalos oldalakat is. Az itt leírt információk kizárólag tájékoztató jellegűek.

Top tippek!

Álljatok meg beszélgetni!

Anyukák beszélgessenek az ovis csoporttársak – iskolai osztálytársak anyukáival, hívők a templom előtt a többi hívővel, vagy csak a kávézóban a kiszolgálókkal! Túl mély barátságok nem feltétlenül szövődnek, de az itteniek szeretnek beszélgetni és befogadók. Így gyakoroljátok a nyelvet, jobban otthon érzitek magatokat, és még hasznos infókhoz is juthattok.

Gyerekneveléssel kapcsolatos információk

Iskolák rendszere

Oviba 3 éves kortól lehet vinni a gyerekeket, de csak az 5. életévtől kötelező, legalább félnapos óvodáztatás. 6 éves kortól a gyerekek Volksschule-ba (VS) járnak. A gyerekeket a körzetileg illetékes iskolába kell beiratni, illetve azoknak kötelező felvenni a gyerekeket. A Volksschule 4 éves. Itt a gyerekek általános alapoktatásban részesülnek. Idegen nyelvet is tanulnak (angolt), de csak kedvet csinálnak nekik hozzá. A VS kínál délutáni programlehetőségeket, többek között korrepetálást is. Ezekért fizetni kell, a család egy főre eső igazolt jövedelmének arányában. Anyanyelvi oktatást is lehet igényelni. Ezt minden év májusában lehet kérvényezni egy nyomtatványon, amit az ember lead abban az intézményben, ahova a gyerek jár, ők pedig továbbítják az illetékeseknek. Központilag küldenek hetente egyszer vagy többször képzett tanárt, aki a gyerekekkel anyanyelv és irodalom tantárgyból megtanulja, amit a hazájában tanulnak a többiek.

Volksschule után lehet AHS (Allgemein bildende Höhere Schule)-ba vagy NMS (Neue Mittelschule)-ba menni. Utóbbi tényleg új, néhány éves kezdeményezés, kb. 2010 óta létezik, de igyekeznek egyre általánosabbá tenni. Itt is 4 évet töltenek a gyerekek. Általában itt is általános oktatás zajlik, bár itt már érdemes jobban körülnézni. Vannak olyan AHS és NMS iskolák, ahol emelt szintű matek vagy nyelvoktatás van. Oda írathatjuk a gyereket, amelyik szimpatikus. Felvételi vizsga nincs, elég jelentkezni. Feltételit legfeljebb azokkal a gyerekekkel íratnak, akiknek rossz jegyeik vannak a bizonyítványukban. Itt az 5 a legrosszabb és az 1 a legjobb jegy! AHS vagy NMS után már egyre jobban tagolódik és szakosodik a rendszer. AHS rendelkezik felső tagozattal (Oberstufe avagy Sekundarstufe II), ami újabb 4 év után érettségivel (Matura) zárul. Ez pont annyira jó, mint egy magyarországi gimnáziumi érettségi.

Lehet 5 éves duális képzésre is jelentkezni valamilyen Berufsbildende Schule vagy Lehrlingsausbildung intézménybe (ilyenből sokféle van): azaz a gyerekek mind érettségit, mind szakképesítést szerezhetnek. Sok iskolát szponzorálnak cégek, akiknél a gyerekek gyakorlaton vehetnek részt. A gyakorlaton való részvétel munka, amiért pénzt is kapnak. Egyben az adott cég elhelyezkedési, sőt karrierlehetőséget is nyújt. Ez nagyon támogatott képzési forma Ausztriában, mert hiány van jó szakemberekből. Van 3 éves szakiskola, illetve 1 éves Polytechnische Schule is, ezek azonban kizárólag szakmai oktatást adnak, érettségit nem. Érettségi birtokában lehet főiskolára vagy egyetemre jelentkezni.

Iskolák, óvodák listája elérhetőséggel és rövid leírással

http://www.vs-waltendorf.at/ Graz – a kislányunk ide jár. Csodás, barátságos, nagy könyvtár, és ugyanez igaz az iskola minden tantermére és az udvarára is. Barátságos, segítőkész tanítónéni és igazgató. Befogadó közösség annak ellenére, hogy a kislányom harmadikos korában német nyelvtudás nélkül került ide, és a tanítók között nincs magyarul tudó. Más nemzetiségű gyerekekkel viszont van tapasztalatuk, tudják, hogyan tanul leggyorsabban és leghatékonyabban nyelvet a kisgyerek.

http://www.nms-leonhard.at/ Graz – a kisfiunk jár ide. Elsőre barátságos, a tanárok és az igazgató segítőkészek. Az osztályközösséggel nem volt szerencsénk, de itt is tapasztaltak a bevándorló gyerekek nyelvtanításával kapcsolatban. Sokféle érdekes délutáni foglalkozás során tapasztalhatják meg a gyerekek, hogy mi számukra a legérdekesebb és miben tehetségesek igazán.

Letelepedési információk

Szükséges okmányok és lefordítandó okmányok

Valóban friss információk: https://www.help.gv.at/Portal.Node/hlpd/public/content/12/Seite.120810.html

Hova kell bejelentkezni?

Beköltözés után 3 napon belül kötelező bejelentkezni a Standesamt-ban. Ehhez kell egy Meldezettel (bejelentőlap), amin a saját adataink szerepelnek úgy, ahogy az okmányainkban+a lakás tulajdonosának aláírása. Meldezettel a hivatal honlapjáról letölthető többnyelvű útmutatóval, így már úgy lehet odamenni, hogy viszi az ember a kitöltött papírt.

Szükséges hozzá:

– kitöltött Meldezettel tulajdonos aláírásával

– érvényes útlevél vagy személyigazolvány

-Te magad, mert személyesen kell intézni (igen, a gyereket is vinni kell, minden családtagnak külön bejelentőlapot adnak).

Az ügyintézés gyors, kedves, bármit kérdezhetsz és igyekeznek segítőkészen válaszolni.

Időpontfoglalás nem szükséges, de nézd meg a helyi hivatal nyitvatartását, és ne menj ebédidőben, mert olyankor mindenhol megáll az élet!

Bankszámlanyitás folyamata

Szükséges hozzá:

– érvényes okmány (magyar személyi vagy útlevél)

– lakás bejelentőlap (ezzel igazolod, hogy itt laksz, tehát még nem a letelepedésről kell igazolás)

Választasz egy tetszés szerinti bankot, és kész.

Számíts rá, hogy:

– részletesen kikérdezik, hogy mennyi jövedelmet vársz, kitől, miért, honnan,

– a számlanyitást lehet, hogy csak a fő bankfiókban tudod intézni, ahol külföldiekkel is foglalkoznak. A meglevő számlád ügyeit már bárhonnan intézheted.

Bankok listája

Steiermärkische Sparkasse – https://www.sparkasse.at/steiermaerkische/Home

Felajánlották, hogy van magyar nyelvű ügyintézőjük, a legelőnyösebb számlacsomagot kínálták, gyakorlatilag saját banki tanácsadót kaptam tőlük, akihez mindig fordulhatok (pl. elfelejtem az online bankos jelszavamat…).

Lakásbérlés

Lakásbérléshez, lakcímbejelentéshez mi szükséges?

2-3 havi kaució, bankszámlakivonat az utaláshoz. Ha mód van rá, a közvetítőket ki kell hagyni, mert plusz 2 havi bérleti díj összegéért dolgoznak.

Mi Makler (ingatlanközvetítő) segítségével találtunk lakást. Kértek ugyan jövedelemigazolást, de nem utasítottak el minket amiatt, amit azon láttak. Magához a lakásbérléshez csupán, akkor kellettek az igazolványaink, amikor a szerződésbe beírtuk belőlük az adatokat.

Hol érdemes lakást bérelni?

Ha tömegközlekedéssel járna munkába, akkor leginkább nagyvárosokban. Elég nagy távolságok vannak és busszal sokszor nehéz eljutni a-ból b-be.

Lakásbérlés folyamata

Általában a helyi újságban illetve a hivatalokban ki vannak rakva a kiadó lakások hírdetései. Ha sikerül találni megfelelőt utána be kell jelentkezni. Vagy állandóra vagy tartózkodási helyre (két állandó lakcím nem lehet, tehát Magyarországról ki kell jelentkezni). Autót vásárolni is csak állandó lakcímmel lehet. A tulajdonossall megírt szerződéssel be kell menni a hivatalba és kb. 5 perc alatt bejelentenek.

Mi megnéztük a hirdetéseket az interneten, írtunk egy e-mailt arra, amelyik megtetszett, megnéztük, és megegyeztünk. Ez nem a papírgyártás országa, másnak sem kell több ügyintézésbe bonyolódnia egy lakás bérbevevéséhez.

Általában milyen feltételekkel lehet lakást bérelni és milyen árakon?

Makler (ingatlanközvetítő) Provision-t (díjat) kér. Emellett a bérelt lakásokra mindig van kaució. Ha csak 2 havi a kaució, magasabb a közvetítői díj, viszont alacsonyabb közvetítői díjakat találtunk olyan lakásokhoz, ahol magasabb a kaució. Tehát ezt nem sikerült megúsznunk. Lehet bútorozott lakásokat is találni, de a bútor bérléséért is fizetni kell, tehát az drágább. A lakásbérleti díjakat úgy kell összehasonlítani, hogy a rezsivel emelt összegeket nézitek! Ezt néhány hirdetés Warmmiete címszóval közzéteszi, de ahol csak a Kaltmiete szó szerepel, abban még nincs benne a rezsi!

Ki lehet fogni kaució mentesen is, de általában az rövid távú bérlésnél van. A legtöbb lakás bútorozott. Szoba bérlés kb. 170-300 euro, kis lakás (garzon) 350-400 euro, 2-4 szobás általános állapotú lakás 650-1000 euro.

Megbízható ingatlanügynökök listája, elérhetőséggel

Delta Immobilien GmbH http://www.delta-immobilien.at/ – az e-mailjeimre hétvégén és éjjel is választ kaptam gyorsan és pontosan. Ha nem tudott választ adni az ügynök, azonnal felhívta a bérbeadót, a lakásnézésekre pontosan érkezett és részletkérdésekre is felhívta a figyelmünket akkor is, ha nekünk nem jutott eszünkbe rákérdezni.

Munkaerőpiaci információk

 

Munkavállalás

Bejelentett lakcím (mindegy, hogy állandó vagy csak tartózkodási) személyi vagy útlevél, a továbbiakban mindenki kap E-cardot, amin szerepel az összes adat. Ezt mindenhol kérik később (munkaközvetítő, rendőr, orvos, stb.)

Hasznos információk: http://www.wien.gv.at/arbeit-wirtschaft/

 

Fizetések, juttatások

Nincs meghatározva a minimálbér, de ahogy észrevettük 1000-1100 euro. Évente van 13-14. havi fizetés (július és december).

 

Népszerű / keresett szakmák

Szakmunka jó nyelvtudással, illetve segédmunka és egyéb szakmai képzettséget nem igénylő munka is minimum alapfokú nyelvtudással. Néha ki lehet fogni, hogy elfogadják az angolt, de egyre ritkább. Nyelvtudás nélkül szinte már nem lehet dolgozni!

Adózási információk

Adóbevallást nem kell évente megcsinálni, elég 5 évente.

Munkaszerződésnél mire kell figyelni?

Nem mindig készül szerződés, ez itt szokás. Mindent le kell fixálni előre, ha bármelyik fél megszegi, akkor így inkább nem szegik meg a szerződést 🙂 De ugyanez vonatkozik a munkavállalóra is.

Fejvadászok, munkaközvetítők, állásportálok

http://www.ams.at/ (Arbeitsmarktservice Österreich)

http://pers-con.at/

http://www.kornferry.com/office/vienna

http://manpower.at/

http://www.bridge-it.ch/worldwide/AT

http://muellbacher.at/

http://hoedl-consulting.at/

http://hillebrand.co.at/

https://www.trenkwalder.com/at/

http://www.drmayr-personal.at/

http://www.oprandi.at/

http://www.hays.at/

http://www.bueroring.at/

http://www.hc-consulting.at/

http://adecco.at/

Állásportálok:

http://www.careesma.at/

http://www.jobpilot.at/

http://www.karriere.at/

http://www.jobsaustria.at/jobs/

http://www.monster.at/

 

 

Közlekedés

Mivel lehet közlekedni az országban / városban?

Graz teljesen akadálymentes. Bármelyik buszra, villamosra fel lehet szállni, de kerekesszékkel, babakocsival is kényelmesen végigjárható a város. Sokan bicikliznek és rollereznek, a járműveiket biztonságban tudhatják bárhol. Kifejezetten bringaparkolók is vannak szép számmal. Autóval nehezebb a közlekedés és drága a parkolás, valamint sok az egyirányú utca.
Vasút, de leginkább buszjáratok vannak vidéken.

 

Milyen a tömegközlekedés?

A fő vonalakon 5-6 percenként vannak járatok, pontosan járnak, és nem kell sokat várni a csatlakozásra. A buszokon a vezetőknél, a villamosokon az automatákból lehet jegyet venni – utóbbinál kártyával is lehet fizetni. Az egyórás jeggyel is sokat lehet utazni, akár több járművön is. Minden jármű kulturált és kényelmes, és mindig tudod, hol jársz (elektronikus kijelzőről és hangosbemondóból).
Pontos és gyors, viszont elég nagy távok vannak.

Magyar jogosítvány: elfogadják?

Igen

Etikett, szokások


Öltözködési szokások


Nagyon sokféle öltözékkel találkozhat az ember és nem nézik meg egymást. Eelfogadott a lila és zöld haj is. 🙂

Ünnepek

Egy-két keresztény ünneppel több van itt, mint Magyarországon. Ünnepnapokon minden zárva van, és a vasárnapra is ez jellemző (kivéve benzinkút és vendéglátás).

Nagyon különleges az Erntendankfest: ez egy szüreti hálaadás, aminek tiszteletére különleges termés-koronákat készítenek, és a templomokba több hétre kifüggesztik ezeket. Ennek kapcsán jótékonysági vásárokat is szoktak tartani.

Szórakozási lehetőségek


Bármilyen, ami Magyarországon is (zenés-táncos szórakozóhelyek, mozi, színház, opera, kiállítások, múzeumok, stb.)

A kutyákat is szívesen látják bárhol.  🙂

Árak


Nem tartós fogyasztási cikkek


Nagyjából hasonló árak vannak, mint Magyarországon. Kivéve a hús, az drágább viszont ellenőrzött minőség és általában helyi termelőktől származik (hús, hal, tej, stb.)

Legolcsóbb: Spar, Hofer (Aldi), Lidl.

Tartós fogyasztási cikkek

Valamivel drágább, mint Magyarországon, viszont magasabb kategóriájú termékek.

 

Ruhák


Ugyanaz az ár, csak itt nincs kínai, hamisított, stb. termék.

Autó, közlekedés

Benzin ugyanannyi, autópálya matrica a 10 napos 8,5 euro, az éves 80 euro.

 

Kommunikáció


Internet 20-25 euro. A telefon szintén, viszont van egyfajta adó a tévére és a rádióra.

 

Ha kiegészítenéd az országinformációt, küldd el nekünk az info@nokkulfoldon.hu-ra. Nagyon hálásak leszünk. 🙂

Fotó: https://www.flickr.com/photos/luboanev/

Egy hozzászólás

  1. Üdvözlöm,

    Néhány lényegre törő mondatot kérek pld. kisvállalkozás alapításához.
    Köszönöm.

Szólj hozzá!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás