Expat feleségként Olaszországban

Legújabb cikkünk az expat-feleség létről szól. Ez az a téma, ami sok olvasónkat érinti: vagy azért, mert ő maga is expat-feleség, vagy pedig azért, mert egy expat-feleség férje. 🙂 A cikket önkéntes riporterünk Bakó-Horváth Erika írta. Fogadd szeretettel, ha expat-feleség vagy, ha csak leszel vagy pedig expat-feleség férje vagy, vagy pedig egyszerűen csak érdekel a téma.

A Nők Külföldön csoportban annyiszor érintettük már a témát, milyen érzés is nőként a férjünket, családunkat támogatva külföldre költözni. Legutóbb Hegedűs Tímea Szilvia blogbejegyzése gondolkodtatott el, na meg ennek az előzménye.

Olyannyira, hogy egy komment szűkös keretei közt ki se tudnám fejteni a véleményemet. Úgy döntöttem, inkább írok erről egy cikket én is. Főleg azért is, mert az emberekben rengeteg sztereotípia él Olaszországról, kötelezően választott lakhelyemről. Ha felmerül, hogy hol élek, felcsillan a szemük, képzeletükben kergetik egymást a homokos és sziklás tengerpartok, történelmi városok, olasz macsók, Ferrarik, jó kaják, kávék és fagyik képei. Mivel, nem szeretném, hogy nagyon irigyeljenek, ezért már jó ideje ha felmerül, hogy hol élek (élőben vagy akár egy semleges témájú magyar facebook csoportban), diplomatikusan csak annyit válaszolok: külföldön. Ebből az emberek többsége biztosra veszi, hogy Angliában vagy Németországban. Néha teljesen ufónak érzem magam, hogy egy olyan országban élek, ahova mások nyaralni járnak. És ebből azt a következtetést vonják le, hogy az én életem is egy nagy nyaralás. Pedig ha tudnák… De mit is?

Szóval adott egy feleség, életközepi válságon bőven innen, egyetemista-pályakezdő-világjáró-kalandozó attitűdön bőven túl, aki követi a férjét és az adódó munkalehetőséget, és egy cseppet sem bánja. Legalábbis kezdetben. Esetünkben az álmok és a realitás elég jól egyezett.

Sokan vágynak ide, az időjárás, a tengerpart, az emberek mentalitása, és még ki tudja, mi miatt. Azt azért nem árt tisztázni, hogy habár Olaszország a köztudatban mediterrán országként él, a mediterrán éghajlat vonala (a tengerpartokat leszámítva) hivatalosan az Appenninektől délre kezdődik. Toszkána például már mediterrán, északi szomszédja, Emilia-Romagna, ahol én élek, még nem. Persze itt is vannak a mediterrán éghajlatra jellemző kibírhatatlanul forró nyarak, enyhe telek, esős tavaszok. Az emberek se bírnak a mediterrán népek sztereotip tulajdonságaival, nem olyan nyitottak, hevesek, mint délebbre, de nem is olyan visszafogottak, mint északabbra. Ilyenek is, olyanok is. Én se szeretem, ha beskatulyáznak, úgyhogy én se szeretném nagyon sztereotipizálni őket. Egyébként az olaszok is skatulyázzák egymást, egy Materából (a csizma orra és sarka közt) származó fiatal tanár szerint itt Modenában távolságtartóbbak az emberek, mint szülővárosában, viszont Milanoban még inkább.

Ennyit Olaszországról. A továbbiakban a külföldön élő háztartásbeli feleség létről elmélkednék. Két életem van. Az egyik az olasz expat feleségé, aki szinte minden hétvégén kirándul a hegyekbe meg a kastélyokba, ismertebb városokba, nyáron a tengerparton sütteti magát, dolgoznia nem kell, mert eltartja a férje. A másik életem a háztartásbelié, ami viszont arról szól, hogy ritkán jut el a lakhelyétől 20-30km-nél messzebbre, tengert jó esetben kétszer lát egy évben, de inkább csak egyszer, ugyanolyan szupermarketekbe jár bevásárolni, mint otthon, és azért nem dolgozik, mert nehéz munkát találni, a bölcsi-bébiszitter együtt meg drága. Bár karnyújtásnyira vannak a hegyek, én a Pó-síkságon élek, ami semmivel se jobb, mint a nagy magyar puszta, a tenger meg majdnem olyan messze van nekem, mint szülővárosomtól a Balaton, szóval az itteni benzinárak mellett (1,4-1,5 euró jelenleg) nem annyira fér bele, hogy minden hétvégén leruccanjunk. Az idő nyirkos, ködös, a páratartalom túl magas ősztől tavaszig. Még mindig irigykedtek?

És hogy fokozzuk a helyzetet, igen, pofára adják ki a lakást, van, aki soha nem adná ki semmilyen külföldinek a lakását, és olyan is akad, aki csakis magyar albérlőt keres. Igen, valóban nincs magánélet, illetve nehéz megteremteni, nagyszülők és megfizethető segítők hiányában, és igen, nehéz értékesnek érezni magam beárazott munkahely nélkül.

Viszont mindezek a kihívások erősebbé is tesznek. Intéztem mindenféle hivatalos ügyeket, jártam nyelvtanfolyamra, szültem már olaszul, és ismerkedünk az olasz iskolarendszerrel is, szóval kezdem magam otthon érezni. Szeretek itt élni –ezt egyre gyakrabban mondom el magamnak és másoknak. A nehézségek ellenére. Vagy épp azok miatt. Vagy azért, mert kicsit tényleg úgy érzem, mintha egy nagy nyaralás lenne az életem. Néha vadkemping a zuhogó esőben, néha klímás apartman a napfényes tengerparton. Szervezett társasutazás óramű pontosságú programokkal vagy kalandtúra. Mikor melyik.

Comments

comments