Pages Navigation Menu
Categories Navigation Menu

Életem magánhangzók nélkül 3. avagy kórház a város szélén

Szilágyi Andi önkéntes riporterünk kalandjainak folytatása. Andi Prágában él és a cseh nyelvvel és emberekkel való kapcsolatát mutatja be neked ismét a humor eszközeivel. A mai írása talán egy kicsit személyesebb, mint az előzőek, mert egy olyan témáról ír, ami mindannyiunk számára érzékeny pont: az egészségéről, pontosabban az orvosi “kalandjairól.” Fogadd szeretettel az írását. Korábbi cikkeit ITT és ITT találhatod.

Ez most egy kicsit komolyabb téma, de tulajdonképpen az eddigiek folytatása, mert a nyelvtudáshoz kapcsolódik. Pontosabban annak a hiányához… Mert betegen már nem elég, hogy tudom helyesen ragozva kérni a málnás limonádét. Ebben az eleve kiszolgáltatott helyzetben, egy másik országban, egy ismeretlen nyelven, cseh barátok nélkül még több a bizonytalanság, a magamra utaltság. Viszont a külföldi lét hozzászoktat ezekhez a helyzetekhez, így a sok nehézség ellenére mégis mintha egyre könnyebb lenne legyőzni az akadályokat, hiszen tapasztalatból tudom, hogy mindent meg fogok oldani, ahogy eddig mindig.

Amikor gyanús lett, hogy valami nem stimmel, egyértelmű volt, hogy hazamegyek az orvosomhoz, akiben bízom, akit ismerek évek óta, és akivel tudom, hogy mindent meg tudok beszélni. De további vizsgálatokra lett szükség, és nyilván nem utazhatok haza hetente, úgyhogy Prágában kellett orvost keresni. Itt pedig se ismerős orvos, se közös nyelv. És még a rendszert se értettem teljesen. A kollégáimat kérdeztem a cseh egészségügy működéséről, igyekeztek is elmagyarázni, de a cseheknek nem erőssége az empátia, nehezen tudnak megbirkózni azzal, hogy valakinek nem egyértelmű, ami nekik az. Így a hiányzó infókat és pár ajánlást a barátaimtól (akik mind szintén külföldiek) és facebook csoportokban szereztem és ezek alapján online castingba kezdtem. A legfőbb szempont, hogy az orvos szimpatikus legyen – pilóta, orvos és fodrász esetében ez a legfontosabb, nem igaz? – emellett beszéljen angolul, ne legyen a világ végén és legyen szerződése a biztosítómmal. Nem gondoltam, hogy ezek szinte kizárják egymást. Egyetlen doki maradt fenn a rostámon: dr. Csőrmester (így pár hónap távlatából már bánom, hogy ezt a nevet ragasztottam rá, de most az egyszerűség kedvéért maradjunk mégis ennél)

Az, hogy 20 percen keresztül a falon lévő feliratokat mobillal fordítva találtam meg a rendelőt a klinikán; hogy ketten mentek be előttem, mire megértettem, hogy a nővér nem a következő beteg nevét mondja, hanem azt, hogy jöhet a következő, már szinte fel sem tűnt. Ezek a bonyodalmak már cseh mindennapjaim részei.

Csőrmester az első perctől kezdve nagyon cseh kimért és hivatalos volt, kizárólag akkor nézett rám, amikor muszáj volt és olyan érzelemmentesen beszélt, mint egy robot. Udvariasan megköszönte a friss magyar leleteimet, de egyik sem érdekelte, minden vizsgálatot precízen újra elvégzett, aztán visszarendelt, szó nélkül továbbvizsgált, majd megint visszahívott és minden különösebb magyarázat nélkül elküldött MRI-re. Aznap jobb lábbal kelhetett fel, mert segítségképpen azért elhadart pár prágai kórház nevet, majd sok szerencsét kívánt.

Újabb online nyomozás kezdődött, ezúttal MRI casting. Kiválasztottam az egyetlen kórházat, amely honlapján volt angol leírás a radiológiai osztályról, kiírtam az időpontkérésre megadott telefonszámot és megszültem mellé a mondanivalómat szépen csehül. Egy hétig készültem rá, hogy felhívom őket. Többször nekifutottam, de egyszerűen nem mertem. Az egy dolog, hogy én elmondom csehül, amit akarok, de mi van, ha válaszolnak? Végül írtam a kórház központi e-mail címére és erősen koncentráltam rá, hogy valaki válaszoljon. Meglepően nagy szerencsém volt. A lány, akivel levelezni kezdtem még azt is megérdeklődte nekem, hogy meddig fog tartani, melyik gépbe kerülök, és mit tehetek, hogy ne féljek. Mert valamiért a teljes egészségügyi kalandból az MRI-től féltem a legjobban. A gondolat, hogy egy csőben fogok feküdni kb. 1 órát, teljesen kikészített. Remegő gyomorral érkeztem a kórházba, de a regisztrációt végző nő még nálam is feszültebb lett, amikor kiderült, hogy angolul kellene beszélnie. Két ideges csapkodás között végül rossz emeletre küldött. Kb. 30 percig köröztem a 8 emeletes kórházban, mentősök, hordágyak, csöveket maguk után húzó betegek között. Egy segítőkész ápoló még egy műtőbe is bekísért, mert csak ott volt angolul beszélő orvos, aki segített útbaigazítani. Még szerencse, hogy mindig számolok bőven tartalék idővel, mert így is utolsó pillanatban érkeztem az MRI épületébe. Annyira örültem, hogy odaértem, hogy az ottani regisztrációt teljesen csehül végeztem. Aláírtam egy csomó jogi papírt, levettem magamról minden fémet és bementem. A nővér feltett még egy utolsó ellenőrző kérdést a kontrasztanyaggal kapcsolatban és akkor kiderült, hogy lehet, hogy nálam problémát fog okozni. Az ő angolja és az én csehem azonban nem segített tovább. Nem tudtuk megbeszélni, hogy tulajdonképpen mi a baj, mik lehetnek a következmények, és hogy egyáltalán, most mik az opciók. Ehelyett kicsit sopánkodott, hogy ez most problem, megkérdezte, hogy azért beadja-e, majd mondjuk kevesebbet ad. Kérdeztem, hogy baj lesz-e, mondta, hogy reméli, hogy nem, de akkor most döntsem el, hogy mi legyen. Én már ott feküdtem a gépben, félig bent a csőben, és már így is sok időt vesztettem az időpontkérés miatt, nem akartam tovább húzni. Beleegyeztem. Nem tudom melyikünk feszengett jobban. De legalább már nem a csőtől féltem. Végül nem lett semmi baj, de este tényleg rosszul voltam.

Műtét Prágában

Hiába küzdöttem érte ennyit, Csőrmesternek nem tetszett az eredmény. A következő találkozásunkkor már a műtétről beszélgettünk. Azaz elmondta, hogy műtét lesz, én meg otthon kiszótároztam a részleteket. Életében először rám mosolygott, amikor elmondtam neki, hogy kicsit izgulok, mert még soha nem voltam kórházban. Büszke volt rá, hogy ő lesz nekem az első és ehhez szeretettel gratulált. Legközelebb már az időpontot egyeztettük és átadott egy 4 oldalas műtéti leírást, hogy ebben minden információt megtalálok, de ne haragudjak, ez csak csehül van meg, de mindenképpen olvassam el és írjam is alá. Én tényleg megpróbáltam, rászántam az időt és google translattel elkezdtem fordítani: “…Egyetértek intenzív meghalad egy bizonyos változatát aneszteziológus szükség megújítási eljárás elmulasztása elaltatjuk mentő, ha engedélyt érzéstelenítés biztonságos indíthatnak el a kézzel írt gondozást. darabok (pl. a keresőképtelenségi időszak, beleértve a légzés és a súlyos ia vége: az esemény (akár a hírt preoperatív vizsgálatok és helyszíni aláírása vagy meghaladta megvalósítási módja Mella kezű controlling escort 24 sebészeti igény nyugtatás am után a készítmények a vérben szövődmények óra.) motor a beteg egészségét fading e, egészség lehetősége az aláírás ilyen váratlan ezt az egészségügyi feltétlenül gyakorlása forgalomba, beleértve az érintett engem fájdalomcsillapítás (különösen a mértékét és törvényes én / fő gyakorlására jogosult az eladási járművek zsibbadás, nem az élet teljesítmény ismert együttműködés műszaki szövődmény ő is igazolja, 24 képesség korlátozódik a vese fogva tartott az óra…” Fogva tartott vese??? Elolvastam rengeteg cikket, műtéti leírást, képet, hogy tudjam, mire számíthatok, a papíron pedig nem írtam alá semmit, azt terveztem, hogy majd a kórházban megkérek valakit, hogy röviden foglalja össze, hogy mégis miről is van szó (különös tekintettel a vesémre, ami egyáltalán nem érintett a műtétben)

A kórházi beteg felvétel egy activity partira hasonlított. A néni nem beszélt angolul, én meg feszengtem, úgyhogy még azt a kevés csehemet is elfelejtettem. Egy teljes adatlapot töltöttünk ki így, ő elmutogatta, hogy milyen információra kíváncsi, én pedig a másnapi műtéti lista (legalább láttam, hogy én leszek az első) hátuljára írtam vagy rajzoltam a választ. Annyira röhögtünk ezen a szánalmas helyzeten, hogy észre se vettem, hogy mindent szó nélkül aláírtam. Másnap reggel hétkor meglátogatott az aneszteziológus, hogy még feltegyen pár kérdést az altatás előtt. Csehül. Annyira megilletődtem a helyzet súlyától, hogy még múlt időt is használtam egy mondatban, de volt két kérdés, amit nem értettem. Megakadtunk. Ő nem tudta elmagyarázni máshogy és pedig nem fogtam fel, hiába ismételgette egyre tagoltabban és hangosabban. Végül legyintett egyet, és mosolyogva kiment. Ha nem akkor kaptam volna meg az első nyugtató szurikat, lehet, hogy rám tört volna a pánik, de így, mire észbe kaptam, már a műtőben voltam, ahol ez a drága altatóorvos azt mesélte sajnálkozva a többieknek, akik épp a lekötözésemmel voltak elfoglalva, hogy én allergiás vagyok a borra, és hogy lehet így élni…

A műtét után, az intenzíven még szinte fel sem fogtam, hogy hol vagyok, rögtön körbe ugráltak, hogy hogy vagyok, mit érzek, kérek-e párnát, úgyhogy kezdődött az I’m sorry, I don’t speak Czech mantra. Arra, hogy Csőrmester is meglátogatott csak nagyon haloványan emlékszem. De az biztos, hogy nem mosolygott. Este a vizitelő orvos részletesen elmesélte, hogy mi történt a műtéten és megmagyarázta minden extra cső okát, de hiába voltam már teljesen magamnál, nem értettem egy szót sem, egy csomó orvosi kifejezést nem ismerek angolul. A kórházban mindenki nagyon kedves és segítőkész volt. A nővérek az egyik irodai dolgozót küldték hozzám fordítani. A szobatársaimmal is nagyokat mosolyogtunk egymásra, ha már nagyokat beszélgetni nem tudtunk. Nagyon sajnáltak, mert hármunk közül én voltam a legramatyabb állapotban, ők szinte szaladgáltak, míg belőlem csövek lógtak és minden mozdulat fájt.

Három nap után mehettem haza, ahol a zárójelentésem szótárazásával és értelmezésével múlattam az időt, hogy értsem, mi történik velem. Újabb cikkeket olvastam a témában, megnéztem pár műtét videót is és konkrét kérdésekkel készültem Csőrmesterhez. Ő szokás szerint fapofával vizsgálgatott, beírta a következő kontrol időpontját, majd nyomatékosan elköszönt, mielőtt bármit kérdezhettem volna, de azt még csakazértis elmondtam neki, hogy köszönöm, hogy ilyen ügyesen műtött. Egy angyal szállt el felettünk. Rám nézett és életében másodszor rám mosolygott. Kezet fogtunk, szép napot kívánt és finoman rámutatott az ajtóra.

Holnap újra viszem a kérdéseimet…

Comments

comments

2 hozzászólás

  1. szia, ne haragudj erte, de a problema komolysagat megertve azert megmosolyogtatott az irasod, mert raismertem magamra ahogy egy egesi balesetet kovetoen kb egy ora google bongeszes utan, cseh mondatokkal teleirt papirt szorongatva acsorogtam a pragai korhaz recepciojanal es vegul csak a serules megmutatasa utan jutottam el a traumatologiara ahonnan atkuldtek a sebeszetre……ahol vegre az egyik asszisztens beszelt egy kicsit angolul…A haziorvosnal ugyanugy jartam mint Te hogy kellett 2-3 beteg, mire raeszmeltem, hogy nem hivhatnak mindenkit ugyanugy tehat valoszinu hogy a kovetkezo beteget szolitjak…3 evet eltunk Pragaban, maig meleg szivvel gondolok vissza erre az idoszakra, de a nyelv miatt azert voltak nehez helyzetek….foleg nekem aki a mindennapi dolgokat inteztem…volt hogy az 5 eves gyerekeim tolmacsoltak, mert ok pikk pakk megtanultak a nyelvet egy ev alatt. Ha szukseged van ra es meg nem tudsz rola van magyar haziorvos es nogyogyasz akiket tudok ajanlani, illetve mi a Motol-ba jartunk a sracokkal ahol sokszor tudtak tolmacsot biztositani….Remelem a korhaz mar csak egy emlek es meggyogyultal!! Jo egeszseget es kitartast a cseh nyelvhez!!! Andi

    • Szia Andi! Ne haragudj, csak most láttam, hogy van hozzászólás. Köszönöm a jókívánságot, már szerencsére minden rendben:)
      Igen, sajnos a nyelv miatt nem mindig egyszerű itt, pedig csodálatos város! De egyébként, ha így utólag visszagondolok arra, ami történt, azt hiszem sokat segített ez a sok megoldandó feladat és nehézség (és kínomban röhögés), mert ezek mind elterelték a figyelmem magáról a problémáról és nem volt időm megijedni vagy sajnálni magam.
      Szép napot és köszi, hogy írtál!
      Andi

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás