Pages Navigation Menu
Categories Navigation Menu

Életem magánhangzók nélkül 1. rész – szubjektív élménybeszámoló

Ismét egy szubjektív élménybeszámoló következik, ezúttal Szilágyi Andrea, önkéntes riporterünktől, aki Prágában él. Andi a cseh nyelvvel való kapcsolatát mutatja be szórakoztató módon. Szerintem, aki valaha is megpróbált egy nehéz, új nyelvet megtanulni, számos dologban magára fog ismerni. 🙂

Amikor másfél éve kijöttem Prágába, egy szót sem értettem csehül. Egyáltalán semmihez nem tudtam kötni a szavakat, minden teljesen idegen volt és egy nagy, végeláthatatlan nyelvtörőnek tűnt az egész nyelv. A legegyszerűbb, legapróbb dolgok is gondot jelentettek, az elején még ahhoz is google translate kellett, hogy eltaláljam melyik a női vécé (mondjuk ezt gyorsan megtanultam, a nőket zseninek kell ejteni. :-)) Egy magamfajta control freak számára ez valódi rémálom, úgyhogy gyorsan kerestem magamnak egy cseh tanárt. Az első három cseh órám borzasztó volt. Kb. 10 percenként bejelentettem, hogy akkor én ezt most feladom, mert képtelenség megjegyezni ezeket a szavakat, arról nem is beszélve, hogy biztosan soha nem fogom tudni kimondani őket és különben is öreg vagyok már egy új nyelvet megtanulni, és egyáltalán, ki tudja meddig maradok, igyunk inkább egy sört…

nyelvtanulás külföldön

Az első órán az ábécét vettük, itt egy kis kalap, ott egy kis kör, a kedvencem mégis a hosszú ipszilon lett (ý). Végig attól rettegtem, hogy telibeköpöm szegény Terezát, miközben próbáltam kimondani a ř-t. Második alkalommal következtek a számok, és ehhez kapcsolódott az első sikerélményem is, mert másnap a Tescoban, fizetés közben már felismertem, hogy a mondat melyik fele volt az összeg! Ezt követően pár nagyon hasznos kifejezést tanultam, hogy egy beszélgetés során tudjak reagálni, így már mély átéléssel tudtam mondani, hogy “ez katasztrófa”, “hú, de kár” vagy, hogy “ez nagyon vicces”. Azaz tudtam volna, ha értettem bármilyen beszélgetést. Aztán ahogy teltek a hetek, majd a hónapok a kétségbeesést néha, apró rövid pillanatokra felváltotta a lelkesedés. Az első önállóan, google nélkül megírt cseh e-mail (szia Tereza, hogy vagy? igen, holnap van időm, 7-kor Andel? Andi) az első önállóan használt tárgyeset (egy epres limonádét kérek) az első dicséret (milyen szépen mondtad, hogy hermelin) az első beszélgetésnek tűnő tőmondatokban nyökögés (Terezával kitárgyaltuk a cseh pasikat) segítettek, hogy ne adjam fel olyan gyorsan. Fél év küzdelem és görcsölés után végül mégis úgy döntöttem, hogy abbahagyom a hivatalos tanulást. Hiába gyakoroltam otthon a szavakat hosszasan, tíz percnél tovább soha semmire sem emlékeztem. Hiába ragasztottam ki a tükörre a számokat, 10 után bábeli zűrzavar van a fejemben. Hiába tudnám elmondani, hogy Dana apját Milannak hívják, vagy, hogy a híd a folyó felett van, ehhez hasonló mondat semmilyen nyelven nem hagyta el a számat az elmúlt 20 évben, és nem terveztem ezt a hiányt csehül pótolni. Már nem érzem magam teljesen elveszettnek, már ismerősen a nyelv, már nem nevetek a metró megállók nevén sem. A kollégáimat és rádiót hallgatva, villamoson a cseh szókincs applikációt nyomkodva, angol filmet cseh felirattal nézve és egyáltalán, itt élve folyamatosan ragad rám a cseh. Ha nagyon muszáj, valahogy el tudom magyarázni, hogy mit akarok, amikor a kollégáim csehül beszélnek, már be tudom lőni a témát és nem görcsölök azon, hogy biztos már megint engem szidnak. Már úgy is tudom magam csehnek tettetni, hogy megszólalok, és mosolyra tudom bírni a cseheket azzal, hogy próbálkozom. Mert tényleg megpróbáltam.

***

Nem mennék újra olyan országba, ahol nem beszélem a nyelvet. Olyan, mintha egy nagy buborékban élnék, egy csomó mindenből kimaradok. Nem tudok igazán kapcsolódni az országgal, ugyanakkor mégis nagyon sok új dolgot tapasztalok a világból az élet minden területén. Nagyon hiányzik a színház, de itt megszerettem a balettet, ami egy teljesen új élmény volt számomra. Mivel nem (annyira) értem az embereket magam körül, a szavak helyett a testbeszédet, a hanghordozást, a tekinteteket kell figyelnem, hogy információhoz jussak, nagyon sokat tanultam az emberekről. És megtanultam kérdezni, végre megtanultam segítséget kérni…

Comments

comments

Egy hozzászólás

  1. En 3 honapig jartam nyelviskolaba, lefektettem a legalapabb alapokat es nagyon lelkes voltam, aztan kezdtunk belebonyolodni a nyelvtanba es megfogalmazodott bennem hogy en ezt a nyelvet nem akarom megtanulni….ugyis x even belul koltozunk valahova, ahol tuti nem a cseh lesz a hivatalos nyelv….szoval nincs ertelme…..addig pedig hol kezzel labbal, hol angolul, hol nemetul, neha csehul de csak boldogulok…..egyebkent a legelso legnagyobb pofont a Kauflandb-ban kaptam ahol hulyen nezegettem a termekeket es probaltam valami tampontot felfedezni a dobozon, hogy mi micsoda. Melysegesen felhaborodva vettem tudomasul, hogy csehul es szlovakul van sok termeken feltuntetve a leiras ami szamomra egy es ugyanaz….az osszeteteleket inkabb hagyjuk….a sorsra biztam magam…..akkor meg nem lapult okostelefon sem a taskamban, hogy segitseget nyujtson….Mindenesetre Hajra!!! Ez egy igazi kihivas!!

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás