Pages Navigation Menu
Categories Navigation Menu

Az első születésnap előtt….

Május 3-án lesz egy éves a Nők Külföldön blog. Nevezetes ünnepeken, mint ez a születésnap is, gyakran gondolunk vissza az előző évre, nézzük át, hogy mi is történt velünk a kezdetek óta. Én most egy picit máshogy fogom ezt tenni. Mint sokan tudjátok, én vagyok a „szülőanyja” a Nők Külföldön kezdeményezésnek, ezért nemcsak az elmúlt egy év él élénken az emlékezetemben, hanem nagyon jól emlékszem az ötlet embrionális, majd magzati állapotára is. Ma erről a 9 hónapról szeretnék Nektek írni.

Honnan jött az ötlet? Miért is indítottam el a Nők Külföldön blogot, majd weboldalt? Miért nőknek indítottam az oldalt?

Én magam is külföldön élő nő vagyok, pontosabban expat-feleség, vagyis egy nő, aki a férje munkája miatt költözött más országba. 6 éve azt az életet élem, amit közületek sokan: nem rajtam múlik, hogy mikor milyen országba költözünk. A külföldi élet során pedig nemcsak egy másik kultúrába kellett beilleszkednem, hanem a karrieremet is újra kellett gondolnom. Ezzel a személyes háttérrel, pszichológusként és HR szakemberként nem tudtam nem észrevenni, hogy mennyien vagyunk magyar nők szerte a világban és mennyien szembesülünk ugyanazokkal a kérdésekkel, problémákkal:

  • Hogyan tudom újra definiálni magam, új szerepben, egy új országban?

  • Hogyan tudom kialakítani külföldön a számomra megfelelő és biztonságot nyújtó kapcsolati hálót?

  • Hogyan tudom a szakmai életemet megtartani, a számomra megfelelő karrier lehetőséget külföldön is megtalálni?

  • Hogyan tudom időről-időre felbukkanó lehangoltságomat, elkeseredésemet kezelni?

  • Hogyan tudom a külföldi létből fakadó bizonytalanságokat kezelni?

  • Hogyan tudjuk a párkapcsolatunkat megóvni ebben az új helyzetben?

  • Egy otthonitól eltérő női szerepben hogyan tudom mégis az önállóságomat megőrizni?

  • Összességében hogy tudok ebben az új helyzetben fejlődni?

Gondolom ismerősek ezek a kérdések sokatoknak. Ezeket a kérdéseket nők tízezrei teszik fel maguknak szerte a világon. Angol nyelven több könyvtárnyi irodalma van a témának, magyarul azonban nem találtam semmit. Amikor ezzel a hiánnyal szembesültem, előbújt belőlem a segítő szakember és úgy döntöttem, hogy létrehozok egy felületet, ahol a külföldön élő magyar nők támaszra lelhetnek, információkat gyűjthetnek.

Ezután óriási erővel vetettem bele magam a szakirodalomba, bújtam a könyveket, internetet, hogy a végén teljesen tanácstalanul üljek a gép előtt: na akkor most hol is kezdjem. Ekkor kértem a Ti segítségeteket és kezdtem el egy nagyszabású kutatást 2011. legvégén, amelyben megkérdeztelek benneteket a Titeket érintő problémákról. 500 nő segített nekem ebben a felmérésben, amelynek eredményeképpen elindult először a Nők Külföldön blog, majd a weboldal is. Ez nem ment volna a Ti válaszaitok, a Ti segítségetek nélkül!

Blog születésnap

Sokszor elhangzott az elmúlt egy évben: Miért csak a nőknek van ilyen weboldal? Én azt gondolom, hogy lehet ilyen oldalt csinálni férfiaknak is, én azonban nő vagyok. Nőként éltem meg ezt az új helyzetet és a nőkre jellemző problémákkal találkoztam. Ez az egyik oka. A másik pedig az, hogy még mindig sokkal több olyan nő van külföldön, mint férfi, aki a párját kísérte el, ezért kénytelen feladni addigi életét, karrierjét. Sok olyan nő is él idegen országban, akik számukra hátrányos kompromisszumokat kötöttek, akár a magánéletében, akár a karrierjükben. Én hiszek abban, hogy a külföldi élet fantasztikus lehetőségeket rejt mind a nők, mind a férfiak számára. Ezt azonban sok nőnek még el kell hinnie, meg kell élnie, hogy tényleg lehetséges.

Erről szól ez a weboldal: hitet, erőt, támogatást adni egymásnak, hogy ne csak kompromisszumokból, lemondásokból álljon az élet, hanem megtaláljuk azokat a lehetőségeket, amelyek fejlődési, kibontakozási lehetőséget jelentenek számunkra. Ahogy ezt az oldalt nem tudtam volna létrehozni a Ti segítségetek nélkül, ugyanúgy működtetni is csak veletek együtt tudom. A hozzászólásaitok, javaslataitok, kéréseitek azok, amelyek napról-napra egyre jobbá teszik.

Köszönöm Nektek az elmúlt majdnem egy évet! Remélem egyre többen és többen leszünk a csapatban.

A májusi születésnap pedig szintén rendhagyó lesz, akárcsak ez a visszaemlékezés, hiszen Ti fogtok tőlem ajándékot kapni! Hamarosan megtudjátok, hogy mit…. Persze a kívánságokat szívesen látom a kommentek között, hátha valakinek van egy még jobb ötlete. 🙂

Ha a külföldi életről, külföldre költözésről olvasnál még többet, akkor izgalmas meglepetéseket találsz itt a Nők Külföldön oldalon. KLIKK IDE a meglepetésekért. 

Ha tetszett a bejegyzés KLIKK IDE és kövess a Facebook-on is.

Ha pedig a LinkedIn csoporthoz csatlakoznál, KLIKK IDE.

Comments

comments

Szólj hozzá!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás