Pages Navigation Menu
Categories Navigation Menu

Összezárva – Párkapcsolatok külföldön

Ahogy egyre több és több pár illetve család költözik külföldre, úgy nő azoknak a száma is, akik nem boldogok a kapcsolatukban. A múltkori bejegyzés után, ami a válással kapcsolatos teendőkről szólt, ma a párkapcsolatok megóvásáról lesz szó.

Amikor tervezzük a külföldre költözést, a külföldi életünket, akkor többnyire nem gondolunk bele, hogy ez mit jelent majd párkapcsolatunk szempontjából.
A gyerekek óvodájával, iskolájával, beilleszkedésével sokat foglalkozunk, de valahogy az a téma, hogy hogyan fogunk együtt élni a partnerünkkel odakint sokkal ritkábban jön elő. Az is előfordul, hogy azt reméljük, hogy a külföldi élet, majd felrázza, helyrehozza megromlott kapcsolatunkat, de ebben nagyon gyakran csalódnunk kell.
Mi is történik velünk külföldön?
Amikor egy család külföldre költözik, akkor gyakran nincsenek még ismerőseik az új lakóhelyükön. Az első időszak ráadásul nem annyira az ismerkedésről szól, mint inkább a berendezkedésről, munkába állásról (a dolgozó félnek vagy mindkettőjüknek), a gyerekek iskolájának, óvodájának elintézéséről. Mivel nincsenek kint barátaink, ezért minden örömet, bánatot, feszültséget a párunkkal, párunkon élünk ki. Még nem ismerjük a szabadidő eltöltési lehetőségeket, az embereket, ezért sok estét és hétvégét töltünk összezárva. Ez pedig nem teszi könnyűvé az életet.
Az is gyakori, hogy az egyik fél dolgozik csak, míg a másik otthon tölti a napját. Ha korábban dolgozott, akkor ez óriási változás, amit önmagában is nehéz megszokni. Hirtelen nincs mit tenni, nem olyan könnyű beilleszkedni, ha valaki otthon van, ezért este többnyire összetalálkozik a napközben felgyűlt feszültség a partner munkahelyről hazahozott indulatával. Ez hosszútávon nem elviselhető egyik fél számára sem.
Hogyan tovább, mit lehet ilyenkor tenni? Hogy lehet ezt elkerülni?
1. Még költözés előtt készüljünk fel az új várossal kapcsolatban, vagy ha már kint élünk, akkor haladéktalanul kezdjünk el információt gyűjteni:
– Milyen szabadidős tevékenységek vannak, különösen olyanok, amikkel korábban foglalkoztunk?
– Milyen tanulási lehetőségek vannak (online és offline)? Erről itt írtam.
– Milyen szabadidős, külföldi vagy magyar csoportok vannak? Itt érdemes nézelődni: www.meetup.com, www.internations.org, Facebook csoportok
2. Minél hamarabb nyissunk mások felé, mert ez segíthet a beilleszkedésben, a hétköznapi problémák megoldásában. Nem muszáj kizárólag közös programokat szerveznünk partnerünkkel. Egy férfi például nem biztos, hogy szívesen jár táncórára. J  Ismerkedésről itt írtam.
3. A szakmai fejlődésünk, karrierünk szempontjából is jó, ha valamilyen munkát keresünk, akár önkéntes munkát is. Így megismerkedhetünk másokkal, élményeket, tapasztalatokat gyűjthetünk.
4. Mindkét félnek legyen lehetősége időnként egyedül lenni. Elmehetünk vásárolni, játszóházba stb. a gyerekekkel, balett órára, nyelvórára stb, vagy egyszerűen csak hagyjuk életünk párját egy kicsit bezárkózni a dolgozó szobába. Ezt természetesen fordítva is „megkövetelhetjük”. J
5. Kommunikáljunk: Mondjuk a másiknak, ha valami nem tetszik, ha valamit szeretnénk, ha valami javaslatunk van.
Végül vidám TED előadás, ahol Jenna McCarthy írónő oszt meg meglepő kutatásokat arról, hogyan működnek a boldog házasságok. 🙂

 

Ha tetszett a bejegyzés KLIKK IDE és kövess minket a Facebook-on is.
Ha pedig a LinkedIn csoporthoz csatlakoznál, KLIKK IDE.


Comments

comments

3 hozzászólás

  1. Én nem is tudom, de valahogy nálunk nem volt ebből gond soha! Az is igaz, hogy négy gyerek mellett van mit csinálni és alig várom a férjem a mai napig, hogy hazajöjjön hozzánk, és ő is igy van vele. De ez Mo-on is igy volt!

    Én dolgoztam Mo-on, két nappal a kiutazásunk előtt tettem le a lantot. Hiányzott, nagyon hiányztott hónapokig, mindig mentem volna, csináltam volna a jól begyakorolt rutint, a mindennapokat. De én nem nyalogattam a sebeimet, itt voltak a gyerekek, itt volt a férjem, nekem ettől több soha nem kellett és mindig volt mit csinálnom, soha nem unatkoztam, és nem engedtem, hogy buta dolgokon járjon az eszem. Minek?

    Sajnos az is igaz, hogy többen jöttek már ki ide, hogy na majd itt rendbe teszik a szétzilálódni készülő kapcsolatukat, de ez szinte soha nem jött be. Szomoru, de akad itt válás rendesen. Pedig biztos megtesznek minden tőlük telhetőt, de azt gondolom, hogy az amire számitanak, hogy itt egymásra vannak utalva az visszaüt és másképp sül el a dolog.

    De én annyival el szoktam intézni, hogy nem vagyunk egyformák, nem gondoljuk ugyanazt sem, mindenki másképp éli meg a dolgait.

    Nekünk vannak barátaink (7,5) éve élünk Belgiumban, de igazából 2 évet kellett várnunk arra, hogy kialakuljon körülöttünk egy tartós baráti társaság, akikre bármiben és bármikor számithatunk. Most költözünk jövő hét végén, itt lesz az egész társaság, megkönnyitve és megszépitve a különben zaklatott eseményt, mert hát azért mi mégis csak hatan vagyunk! 🙂

  2. Nálunk sincs probléma ebből, 2 éve vagyunk együtt kint, munka után jól esik végre együtt lenni. Èn kevesbe nyitottam emberek felé, próbáltam vmit szervezni, de semmi reakciót nem kaptam rá. Sajnos azt tapasztaltam, h az itteni magyarok nem kikapcsolódási céllal találkoznak, ismerkednek. Akinek nem inge, ne vegye magára. Szóval új barátokra igazán nem is vagytam, mert a felszínes kapcsolatokat nem birom.

  3. Szivbol gratulalok Csillanak,ilyen feleseggel, ilyen anyaval, a jeghatan is meg el a csalad! Buszke lehet ra a ferje!

    Gratulalok a Nevtelennek is,mert igaza van! Kedves ismeroseim vannak kulfoldon es sajnos az ottan elo magyarokkal az a gond, hogy egy kis utbaigazitas vagy egy-ket napi, maximum egy heti elszallasolasert,elvarjak, hogy evekig a rendelkezesukre ally,akkor es abban az idointervallumban ahogy az Ok igenyeik megkerik! Neha, nagyon tul lonek a celon. Nagy reszeben a talalkozoknak nagyon megy a KIVAGYOK EN,vagy a szornyu, testet,lelket kinozo, gyotro PLETYO,RAGALMAZAS !

Szólj hozzá!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás