Pages Navigation Menu
Categories Navigation Menu

Úrilányként külföldön – Interjú egy etikett coach-csal

Egy nő sikeres külföldi boldogulásához nagyon fontos, hogy a helyi illemszabályokkal is tisztában legyen, hiszen ez segíti a beilleszkedését, karrier építését egyaránt. Sőt ha csak a szabadságunkat töltjük egy idegen országban, akkor is fantasztikus élményekben lehet részünk, ha tisztában vagyunk a helyi szokásokkal. A mai bejegyzésben erről a témáról lesz szó.

Dr. Erdős Zsuzsanna etikett coach-csal készített interjút olvashatjátok alább.

Ha kérdéseitek vannak, kérjük tegyétek fel a kommentek között.

.
Valószínűleg sokak számára ismeretlen ez a szakma. Oszd meg velünk kérlek, hogy mivel foglalkozik egy etikett coach?

A coaching folyamat során van egy feladat, ebben amennyi idő alatt leég egy szál gyufa, be kell tudnunk úgy mutatkozni, hogy a másik megértse kik is vagyunk, mivel foglakozunk.
Ilyenkor azt szoktam mondani, etikett coachként abban segítek, hogy mindenki, akivel együtt dolgozom, olyan lehessen mint a megálmodott legjobb formája, önmaga legjobb kiadása, vagyis olyan, amilyen a lelke mélyén mindig is lenni akart…

A munkám lényege két szóban: jóból kiválót.

Akiben felmerül az, hogy az etikett, a viselkedés- és öltözködéskultúra érdekli, sosem a nulláról indul. Eleve rendelkezik alapvető ismeretekkel, egy-két illemtankönyvvel, emlékkel arról, hogy az édesanyja, nagymamája mit is mondott. Már sajnálja, hogy „ellázadta” azt a korszakot, amikor a szülők, nagyszülők megpróbálták belé plántálni az illem alaposabb ismeretét. Az a dolgunk ezért, hogy egyrészt megtanulja a különböző helyzetekben a tudatos jelenlétet, vagyis „Tudom mi történik velem, körülöttem…” „Tudom mit és hogyan kell tennem”, másrészt, a már meglevő ismeretei letisztulnak: „Igen, ezt jól tudtam!”, „Azt nem így tudtam.” „Hú, ez klassz, ezt nem tudtam!”

A coaching folyamat több, mint az „Ezt és ezt illik csinálni, tehát tessék így tenni!” Ebben, ilyen módon, nem is hiszek.  Egy személyes folyamatról van szó, egy változásról, még akkor is, ha a találkozás célja az, hogy felkészüljön valaki egy előtte álló eseményre. Ez lehet egy állásinterjú, egy fontos üzleti megbeszélés, követségi fogadás, bál – különösen, ha étkezni és csevegni is kell, ilyenkor magára a feladatra koncentrálunk.

A másik lehetőség, hogy egy hosszabb folyamat keretében, megismerve azokat a mozgatórugókat, amelyek a viselkedési szabályok mögött meghúzódnak, kicsiszolódjon a maníroktól mentes, önazonos megjelenés, fellépés, miközben megtanulja magabiztosan, igazi „úrilányként”, „gentlemanként” alkalmazni az etikett, vagyis a társasági, illetve üzleti viselkedés- és öltözködéskultúra szabályait.
.
Miben segíthet egy nőnek, ha ismeri a helyes etikettet?
Hiszek a nemazonos viselkedésben, szeretem a nőies nőket, az úriemberként viselkedő férfiakat. Nagyon fontos, hogy ne mossunk össze fogalmakat, a nőies, nem cicababás, szexis, „dögös” . A nőies viselkedésben és megjelenésben mindig benne van a kecsesség, a titokzatosság, elegancia és ahogy a Hölgy Etikett tanfolyam mottója is mondja … „a nő legszebb kiváltságainak egyike éppen az, hogy szabad szeretetreméltónak és kedvesnek lennie.”

Nőnek lenni jó, és egy nő ma már sok olyan dolgot is megtehet, amit a férfiak. Nem biztos azonban, hogy csakugyan meg kell tennie, illetve az, hogy ugyanúgy kell és érdemes megtennie.  A kecses női tartás, a választékos beszéd, a tapintat, a mosoly, a megfelelő öltözet, a kényes helyzetek elegáns kezelése, az étkezési etikett ismerete, mind-mind olyan ismeretek, amelyek abban segítenek bennünket, hogy ne csak remekül érezzük magunkat a bőrünkben, de küzdelem nélkül tudjuk elérni, hogy tiszteljenek, előzékenyek legyenek velünk és a feladatunkra tudjunk koncentrálni. Legyen az a gyerekek nevelése, munkahelyi kihívások vagy egy vállalkozás sikerre vitele

Ráadásul a nőies, elegáns viselkedés hatással van a partnerünkre, jó értelemben hiúvá teszi, hiszen olyan nővel van, aki másokat „elbűvöl” és a gyerekeknek is fontos minta, amit az édesanyjuktól látnak.
Etikett külföldön

Forras: FreeDigitalPhotos.net / Pixomar

Hogyan segítheti a beilleszkedésünket, boldogulásunkat egy új országban, ha tisztában vagyunk a helyi illemszabályokkal, etikettel?

A londoni olimpiára készülve a helyi önkénteseket a polgármesteri hivatal által szétosztott kis kézikönyv segítette abban, miként is viselkedjenek a különböző országokból érkező látogatókkal.

Ha egy nyaralásra utazunk is, az utazási irodák (honlapjaikon, vagy katalógusaikban) pár mondatban igyekeznek felkészíteni a másik ország szokásaira.

Ha úgy döntünk, hogy hosszabb időt szeretnénk  más országban tölteni, (akár saját karrierünket építgetve, akár feleségként és anyaként utazva) egy kis utánanézést nem érdemes megspórolni. Sokat segít a ráhangolódásban, másrészt nem lepődünk meg a számunkra szokatlan viselkedésen („Ez az amiről olvastam!” érzése, ami biztonságot, fogódzkodót jelenhet az új, ismeretlen terepen.) Ráadásul megszerezhetjük a helyiek szimpátiáját, miközben önazonosságunkat megtartva simulunk bele a kinti mindennapokba.

Minket is elbűvöl, amikor az itt dolgozó külföldi gyorsan megtanulja a „Jó napot kívánok!”-ot. Nekem is egy életre belopta magát a szívembe az az olasz egyetemista, aki tudta, mi nem koccintunk sörrel és az anekdotát is ismerte.

Nincs nemesebb út a másik ember szívéhez, mint az iránta és a számára fontos dolgok iránt kimutatott, őszinte tisztelet.

Nemcsak a helyi illemszabályokkal érdemes ezért megismerkedni – különösen érdekesek a köszönési és kézfogási szabályok, az öltözködési előírások – de a helyi vallási szokásokat is érdemes megismerni, mert sokszor ezek teljesen áthatják a vendéglátó ország mindennapi viselkedéskultúráját is, így könnyebben érthető lesz mit, miért tesznek.
Érdemes rászánni arra is pár órát, hogy megismerjék az ország történelmét, társadalmi berendezkedését. Ebben a wikipédia, vagy „útitárs útikönyvek”  bevezető oldalai sokat segíthetnek, és ma már szinte minden országnak van saját oldala, sok-sok hasznos információval.
.
Hogyan tájékozódhatunk költözés előtt vagy esetleg kiköltözésünk után a helyi illemszabályokról?

Ma már az internet jó felület lehet, ott is inkább a professzionális oldalakat, rovatokat javasom. Hasznos első lépés lehet, ha a keresőbe a célállomást plusz az etiquette szót írjuk be. Ezeken kívül a fórumoknak megvan az a vonzó tulajdonsága, hogy sok érdekességre felhívják a figyelmet, de árnyalhatja is a képet a szubjektív megközelítés.

Amennyiben a mienktől nagyon elérő kultúrájú országba megyünk, érdemes megkeresni a magyarországi külképviseletet, kulturális intézetet, rendelkeznek-e valamilyen „kisokossal” a vendéglátó országról.

Fontos ugyanakkor szem előtt tartani, nemcsak a helyi viselkedési szabályok ismeretére lehet szükségünk, az üzleti viselkedés szabályainak ismerete is elvárt. Az nemzetközi üzleti viselkedés szabályait természetesen árnyalják a helyi kultúra szabályai. Mennyire „kézfogósak”, „ölelkezősek”, „puszilkodósak” az adott kultúrában.

Mit javasolnék annak, aki holnap már utazik is külföldre, akár hosszabb időre?

Tanulja meg a helyi nyelven és használja a varázsszavakat: a köszönést, „kérem”, „köszönöm”, „elnézést”, „sajnálom” kifejezéseket és mosolyogjon!

Egy mosolygó nő mindig vonzó és a világ minden országában egy mosoly lehet „egy szép barátság kezdete”… A mosoly sokat segíthet a kezdeti elfogódottság és a nyelvi nehézségek legyőzésében is.  Persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy másként mosolygunk Thaiföldön, Olaszországban vagy Isztambulban…
Dr. Erdős Zsuzsanna http://www.erdosetikett.hu/
Ha kérdéseitek vannak, kérjük tegyétek fel a kommentek között.
.
Ha tetszett a bejegyzés KLIKK IDE és kövess a Facebook-onis.
Ha pedig a LinkedIn csoporthoz csatlakoznál, KLIKK IDE.


Comments

comments

2 hozzászólás

  1. Nagyon tetszik! Minden elismeresem Petranak es Zsuzsanak !

  2. különösen a „mitől igazi nő egy nő” rész tetszett 🙂

Szólj hozzá!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás