Pages Navigation Menu
Categories Navigation Menu

„Teremtettem magamnak egy világot, így gyakorlatilag teljesen mindegy számomra, milyen országban vagyok.”

Farkas Flóra Mónika inspiráló példa arra, hogy kitartó és céltudatos munkával főállássá, hordozható üzletté válhat a szeretett hobbi. 

(Az interjút Szilágyi Andrea, önkéntes riporterünk készítette.)

– Most hol élsz?

– Három éve élek Szlovéniában, előtte három évig ingáztam. Nem egyik napról a másikra költöztem ide, hanem egyre több időt töltöttem itt a párom miatt.

– Sikerült már beilleszkedned?

– Sok kihívással kellett szembenéznem, amikor idekerültem. Pályakezdő voltam, nem tudtam a nyelvet és nagyon mások itt az emberek. Sokáig kerestem, mit tudnék csinálni, voltak nagyon nagy hullámvölgyek és sok sírás, kilátástalanság. De teremtettem magamnak egy világot, így gyakorlatilag teljesen mindegy számomra milyen országban vagyok.

Hogy jött a scrapbookozás az életedbe?

– Körülbelül öt éve kezdett el érdekelni a képeslapkészítés, be is ruháztam néhány eszközbe, alapanyagba, de az nem tartott sokáig. Aztán 2014-ben részt vettem egy online, Anyák napi album workshopon. Az első évben csak hobbiként foglalkoztam vele, aztán egyre tudatosabban kezdtem építeni a brandemet. Az elején még nem volt világos, hogy lesz ebből pénz, csak az volt a célom, hogy Magyarországon, később pedig külföldön is ismert legyek, hogy ezt tudjam később kamatoztatni.

– Hogyan lett a hobbiból ilyen céltudatos brandépítés?

– Mivel a nyelvet azóta sem beszélem igazán, nem volt más választásom. Sok időt töltöttem a hobbimmal és úgy gondoltam, ezt tudnám legrövidebb időn belül profi szintre fejleszteni. Nyolc órás munkát nem akartam és nem is valószínű, hogy találtam volna nyelvtudás nélkül, illetve hordozható munkát szerettem volna, mert felmerült már, hogy elköltözünk Szlovéniából. Az elejétől tudtam, hogy lehet ebből pénzt csinálni, csak az irány volt sokáig kérdés.

– És végül mi alapján döntöttél?

– Egyrészt valahogy adta magát, ahogy alakultak az események, illetve figyeltem a hobbimhoz kapcsolódó piacot és próbáltam rájönni, miből lehet leginkább pénzt csinálni. Emellett igyekeztem magamon is megfigyelni, hogy melyik irány okozza nekem a legnagyobb örömöt.

Mi lett a választott irány?

– Két lábon állok jelenleg. Az egyik a személyes brandemhez tartozik; scrapbook designer vagyok és főként amerikai cégeknek, márkáknak dolgozom. Ez azt jelenti, hogy elküldik a legújabb termékeiket, amiből projekteket kell készítenem. Ezeket lefotózom, írok róla blog posztot és a közösségi medián keresztül erősítem a termékeiket. A másik pedig a webáruház, ahol szintén amerikai és ausztrál termékekkel foglalkozom.

Mennyire népszerű a scrapbookozás Szlovéniában és Magyarországon?

– Az egész Amerikából indult, ott ez egy nagyon népszerű hobbi, egész iparág épült rá. Szerintem egyre népszerűbb itt is, de sokan még mindig nem hallottak róla. Fontos megjegyeznem, hogy országonként nagyon eltérő, hogy a scrapbookon vagy a papercrafton belül mi népszerű, ez a webshopom szempontjából is probléma.

– Ki tudsz emelni valamit, ami az egyik országra nagyon jellemző?

– Szlovéniában inkább a képeslapkészítés divat, itt például sok bélyegzőt és vágókést használnak. Szeretnek teljesen a nulláról elkészíteni egy képeslapot.

Otthon a scrapbook oldalak és a minialbumok kedveltek.

– Teljesen egyedül építetted fel a brandedet és a webshopot is. Honnan voltak az ehhez szükséges ismereteid?

– Nagyon sokat képeztem magam. Részt vettem több online tanfolyamon, így tanultam marketingről és fotózásról is. Ez utóbbi nagyon fontos, mert hiába készítesz el egy szép projektet, ha nem tudod ízlésesen tálalni, azaz minőségi fotót készíteni róla.

– Tehát tulajdonképpen mind az üzleti részét, mind magát a scrapbookozást egyedül tanultad és fejlesztetted. Gratulálok! Milyen érzés volt az első megrendelés?

– Nagyon jó és igen magas összegű volt, így ezt pozitív jelnek vettem.

–  Elsősorban Magyarország a célpiacod?

. Magyar vásárlókkal kezdtem, mivel otthon ismerik a nevem, így megvolt a piac. Sok vásárlót személyesen is ismerek és ők nagyon lojálisak hozzám. Jelenleg főleg magyar illetve, nemzetközi vásárlóim vannak 12 országból. A webshop nyitás sajnos nem úgy működik, hogy kinyitsz és özönlenek a vásárlók. Nekem már megvolt a potenciális vásárlóköröm, így könnyebb volt elkezdeni.

– A már meglévő brandedre és kapcsolataidra építetted a webshopot?

– Ez csak egy kezdés, ami arra volt jó, hogy kitapasztaljam az egész webshoposdit, gyakorlatot szerezzek, de a cél mindig is a nemzetköziség volt.

Azért is bízom benne, hogy sikeres lesz a webáruház, mert magam is vásárló vagyok és úgy érzem, tudom mire van szüksége a vásárlónak, illetve mivel a másik oldalon is állok, meg tudom teremteni az igényt bizonyos termékekre.

– Mi az, ami megkülönböztet téged a többi scrapbook designertől?

– Ez jó kérdés. Sokan mondják, hogy sok közül is felismerik a munkáimat és valóban sok a pozitív a visszajelzés. Népszerűek szoktak lenni az alkotásaim, bizonyára ezért is lehetek hét nemzetközi csapat tagja jelenleg. Arról is kaptam már visszajelzést, hogy szépek a fotóim. Említettem már, hogy ez sokat számít. Igyekszem mindig hétköznapi fényképeket használni az alkotásaimon és az életem egy-egy fontosabb eseményét dokumentálom, talán ez is közrejátszik, abban, hogy „átjön” az embereknek. A stílusom elég nőies, bájos és átlátható. Amikor jobban van időm, akkor sokat agyalok olyan alkotásokon, amelyek újszerűek és még senki más nem csinált olyat.

– Hogy éled meg, hogy egyedül dolgozol?

– Sose szerettem és tudtam igazán csapatban dolgozni. Mindig is máshogy gondolkoztam, mint a többség, ezért nagyon jó, hogy senkihez nem kell alkalmazkodni. Azért nehéz számomra, mert még elég tapasztalatlan vagyok és nincs, aki megmondja jó-e amit csinálok, jól csinálom-e és megfelelő-e a következő lépés. A webshop miatt elég sok pénz sorsáról is kell döntenem, ez kezdetben nem volt könnyű. A párom már tapasztaltabb saját vállalkozásban, így ő támogat és bátorít. A családom is maximálisan mellettem áll most már, hogy látják, valami jó fog kisülni ebből.

Farkas Flóra Mónika 27 éves, Szlovéniában él. A scrapbook designer, oktató és a Pink and Paper webáruház tulajdonosa.

Webshop: www.pinkandpaper.hu/

Blog: pinkandpapergift.blogspot.com/

Az interjút készítette Szilágyi Andrea.

2,5 évig voltam „nő külföldön”, Prágában töltöttem be egy regionális pozíciót egy nemzetközi médiaügynökségen. Szeptemberben költöztem haza, azóta business coachinggal és újságírással foglalkozom.
A Nők külföldön oldalon több írásom jelent meg a cseh kalandjaimról, 2016. decemberében pedig interjúsorozatot indítottam, amelyben külföldön élő vagy korábban külföldön élt művészekkel, érdekes emberekkel beszélgetek a tapasztalataikról.

Comments

comments

Szólj hozzá!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás