Pages Navigation Menu
Categories Navigation Menu

Szilícium-­‐völgytől Magyarországig – 1 nap nőkről, nem csak nőknek

 Sikeres TEDxWomen nemzetközi rendezvény Budapesten

(A rendezvény sajtóközleménye alapján.)

A nők mások, de miben is? Akár abban, ahogy szervezetük a betegségekre reagál, akár abban, amiről álmodnak és abban is, ahogyan megvalósítják álmaikat. A világ 220 pontján egyszerre megtartott idei TEDxWomen rendezvényeken amerikai, brazil, Közel-­‐keleti és a világ még sok más helyén élő nők történetei mellett magyarokat is hallhattunk. Ehhez a világméretű eseményhez immár másodszor csatlakozott a független szervezésű TEDxSomlóiStWomen rendezvény „Álmodók és Teremtők” néven december 6-­‐án a budapesti Balassi Intézetben.

A hazai rendezvényen elsőként hallhatták a résztvevők a San Francisco-­‐i TEDWomen-­‐en lezajlott előadások egyik kiemelt szekcióját, ahol „A világ változásához, először változtass magadban” témához kapcsolódóan többek között Sheryl Sandberg, a Facebook egyetlen női felsővezetője is megosztotta gondolatait. Kiderült hogyan látja a női szerepeket az üzleti életben, miként élte meg saját anyává válását és mindezt milyen szemlélettel kezeli a mindennapi munka során. Már magyar nyelven is kapható könyve (Dobd be magad) kapcsán jegyezte meg: „Az írás során rájöttem, hogy őszintébben és nyitottabban kell elmondanom saját történeteimet, akkor is, amikor egyáltalán nem voltam olyan magabiztos, mint kellett volna: az első zátonyra futott házasságomról, arról, hogy sírva fakadok a munkahelyem és a mai napig elkap az érzés, nem tartozom az üzleti világba.” Megismerhettük afrikai innovációs vállalkozásokat támogató, orvosi kutatásokban kiemelkedő vagy éppen kolumbiai tinédzser anyákat és gyermekeiket támogató nők megindító, elgondolkodtató történeteit.

Az összesen 14 magyar előadó Kautzky Armand házigazda felvezetésével három szekcióban osztotta meg tapasztalatait: „Kutatói kurázsi”, „Értékteremtők”, „Megtalált utak”. A témák egymással nem összehasonlítható módon adtak mindenkinek más-­‐más megélést, amit tovább erősített a szünetekben zajló aktív közösségi élmény is. Legelsőként állva a jellegzetes piros TEDx kör közepére Dr. Soltész Anikó több évtizedes vállalkozásfejlesztéshez, civil szervezetekhez kapcsolódó munkájának tapasztalatai alapján, így fogalmazott: „Ha most lennék fiatal tanulnék… Túl kell lépni az alapvető pesszimista beállítottságon, fontos önismeretet tanulni, építeni a női kitartásra, rugalmasságra…”

Ugyan előzetesen senki nem hallhatta az előadásokat, mégis a családi háttér, a gyermekkori élmények és személyes érintettségből kiinduló változtatási szándék egyértelműen erős motívumként jelent meg minden megszólalónál. Továbbá egy olyan bátorság, ami segít végighaladni egy elképzelt úton még akkor is, ha az tele van buktatókkal. Ilyen jellegű bátorság az is, hogy az idei magyar előadók kendőzetlenül, bensőséges és személyes módon közel engedték magukhoz a nézőket, ezzel megteremtve azt a kapcsolódási lehetőséget, amitől lényegesen többet ad egy ilyen TEDx rendezvény, mint a megszokott konferenciák. A TEDxSomlóiStWomen egyik kiemelt célja, hogy a tartalmi mondanivaló átadásán túl lehetőséget teremtsen egy közösség kialakulására, ahol megismerjük egymást, van időnk és lehetőségünk feltöltődni, illetve ezt tovább vinni a hétköznapokba.

Honlap: http://tedxsomloistwomen.com/

Facebook: www.facebook.com/TEDxSomloiStWomen

Instagram: http://www.instagram.com/tedxsomloistwomen

Comments

comments

Szólj hozzá!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás