Pages Navigation Menu
Categories Navigation Menu

Lakáskeresés külföldön

Amikor úgy döntünk, hogy egy új országba költözünk, akkor az egyik első komolyabb kihívás, amivel szembesülünk a lakáskeresés. Ez akkor is így van, ha már korábban is külföldön éltünk, de most egy új országba költözünk, esetleg csak egy új városba. Nagyon sok időt, pénzt és bosszúságot takaríthatunk meg, ha előre megtervezzük a keresési folyamatot és igyekszünk elkerülni az időnyomásból eredő esetleges hirtelen döntéseket. Mivel nagy különbségek vannak az országok között, ezért ez a bejegyzés inkább ötleteket ad majd, amit a célországnak megfelelően alakíthattok.

Amikor egy áttelepülést tervezünk, akkor sok esetben még nincs állásunk, vagy ha van is, akkor sem biztosítanak szállást, vagyis azt magunknak kell megkeresni. Aki próbált már egy teljesen idegen városban szállást keresni, interneten fellelhető információk alapján, azt tudja, hogy eléggé mellé lehet fogni. Mielőtt oda költöznénk vagy kibérelnénk valamit hosszú távra, érdemes megismerni a várost, az árakat, a lehetőségeket.

Például lehet, hogy kilométerben messze van a munkahelytől a lakásunk, de annyira jó a közlekedés, hogy gyorsan beérünk. Ennek a fordítottja is előfordulhat. Ha szeretünk sportolni, akkor nem mindegy, hogy van-e szabadtéri sportolási (például futási) lehetőség vagy csak hosszú utazás után jutunk el ilyen környékre, esetleg csak fitnesz terembe mehetünk csak.

Amikor megérkezünk egy idegen országba, idegen városba és még nincs szállásunk, akkor hajlamosak vagyunk az első, megfelelőnek tűnő lehetőségbe beleugrani. Később kiderülhet, hogy lett volna sokkal olcsóbb, helyileg megfelelőbb vagy bármilyen más szempontból jobb. Hogy tudjuk ezt kivédeni?

Tervezés szempontjából érdemes több részre bontani a kinti tartózkodásunkat. Az első néhány hétre, hónapra, majd hosszú távra. Ez azért is érdekes, mert sok helyen ügynökök közvetítik az ingatlanokat, akiknek díjat kell fizetni, ki kell fizetnünk akár több hónapos kauciót is, alá kell írnunk hosszú távú szerződést, sőt van olyan ország, ahol a hosszú távú bérleti díj jelentős részét ki kell előre fizetni.

 1. Első néhány nap, hét: Valakinek ez az álláskeresés időszaka is, valakinek már van állása, de lakást kell találnia. Ez az új városunk, országunk megismerésének időszaka. Nézzünk körül a városban, mérjük fel, hogy milyen lakóövezetek vannak, azok hogy közelíthetőek meg. Ismerkedjünk meg helyiekkel vagy ott élő külföldiekkel (pl. www.meetup.com, www.internations.org, Facebook csoportok)

Erre az időszakra még otthon érdemes felkészülni. Valamilyen rövidebb távú lakásmegoldást érdemes keresni, illetve a fent említett közösségi oldalakon belépni a helyi csoportokba.

Rövid távú lakásmegoldás lehet:

  • Couchsurfing: Érdemes erre az oldalra amúgy is beregisztrálni, ha valaki szeret utazni. Ez egy speciális közösségi oldal, ahol a tagok ingyen szállást, vagy kalauzolást kínálnak a városukba látogató külföldieknek. Mivel a szállásadók megnézik a profilunkat, esetleges referenciáinkat, ezért nem árt, ha már utazás előtt néhány hétig, hónapig tagok vagyunk és vendégül látunk valakit. Ebben a rövid első időszakban 1 vagy több helyi szállásadónál lakhatunk, akik még ráadásul információkkal szolgálhatnak a városról. Ez a megoldás nem igazán alkalmas arra, hogy rögtön családdal utazzunk külföldre.

  • Airbnb: Ez szintén egy közösségi oldal, ahol bérbeadók és bérbevevők találhatnak egymásra. Rövid távon is ki lehet bérelni szobát, esetleg lakást. Ez sem feltétlenül családbarát, de itt már családdal is mehetünk, ha máshogy nem tudjuk megoldani.

  • Booking: Ezen az oldalon szállodákat, panziókat találhatunk. Ez a legdrágább megoldás, de ha mást nem találtunk, akkor néhány napig kénytelenek vagyunk ezzel beérni.

Lakásbérlés külföldön

Salvatore Vuono at FreeDigitalPhotos.net

2. Első néhány hónap: Gyakori, hogy az első rövidebb időszakban nem találunk még megfelelő hosszú távú megoldást. A fent említett extra költségek miatt érdemes néhány hónapra valamilyen átmeneti megoldást találni ebben az esetben. Persze költözni mindenki utál, de talán még mindig jobb megoldás, mint hosszú távon egy nem megfelelő lakásban lakni.

 Milyen megoldások lehetnek?

  • Airbnb: Ez középtávon is jó megoldás lehet. Néhány hónapra kibérelve jobb árat tudunk kialkudni, mint néhány éjszakára.

  • Ún. Serviced Apartment: Ez egy teljesen felszerelt, bútorozott lakás, amit rövidebb távra is ki lehet venni. Drágább, mint a normál albérlet, azonban azonnal beköltözhető és 1-2 hónapra is kivehető. Nem minden városban van, érdemes utána nézni, hogy a mi célországunkban mi a helyzet.

  • A frissen szerzett helyi ismerettségeinket kihasználva egyéb kiadó szoba, lakás megoldás rövid távra.

Ezek a rövidebb távú, bár drága megoldások elsőre nem biztos, hogy szimpatikusnak tűnnek, azonban hosszú távon legtöbbször megtérül a dolog, mert olcsóbb, jobb helyen lévő végleges lakást találunk. Ha azonnal szükséges egy lakcím, akkor ezt a szakaszt lehet, hogy kénytelenek vagyunk kihagyni, azonban ha más megoldásunk is van a hivatalos lépések elintézésére, akkor jól járhatunk egy ilyen köztes megoldással.

3. Hosszú távú megoldás: A város megismerése, lehetőségek feltárása után ki tudjuk választani a legmegfelelőbb lakást.

A fenti lépések nem érvényesek, vagy nem így érvényesek minden országban és városban, de ötletadónak, kiindulópontnak bárhol érdekes lehet. A lényeg, hogy ha lehet, érdemes több megoldást is fejben tartani és óvatos duhajként kezelni a lakásbérlet kérdését.

Ha tetszett a bejegyzés KLIKK IDE és kövess a Facebook-on is. 

Ha pedig a LinkedIn csoporthoz csatlakoznál, KLIKK IDE.

Comments

comments

3 hozzászólás

  1. 2012. október 19. 11:56
    Sziasztok!Kernya Valéria vagyok,két kislányunk van.5.5 éves és 5 hónapos.A párom 9 hónapja Möckmühlben dolgozik hivatalosan.Albérletet keresünk,négyünknek,Möckmühl környéki 10-15 km- körzetében,kis falubakban.A közvetítőket kiszeretnénk hagyni,mivel sok kaukcot kérnek.Privát személyek ki adó lakását pedig nagyon nehéz találni.A mi kereteinknek megfelelö lakás-albérlet,70-80nm.550Euotól-max 600Euroig rezsivel.Kérjük,ha bármiben a segítségetekre számíthatunk,jelezzétek!!!!Egy kétségbe esett család.Köszönjük szépen!!!!Szép napot kívánunk!!!!

  2. 2012. október 19. 12:19
    Kedves Petra!
    Hasznos írás, szerintem szuper, hogy ilyen témákat hozol fel 🙂

    Mi a férjemmel egy éve költöztünk külföldre, és bár ő olyan szerencsés volt, hogy ugyanannál a cégnél dolgozik, mint korábban otthon, talán másnak is hasznos tanács, ami nekünk bevált (és a leírtakhoz képest nem új, csak az ismerősök segítségül hívásának egy „alfaja”):
    Mivel a párom már ismerte az itteni kollégáit, őket kérte meg, hogy adjanak ötleteket a lakáskereséshez. Nem kértünk meg senkit, hogy helyettünk nézze meg az interneten látott lakásokat, de már az is óriási segítség, ha „betájolják” nekünk, illetve ha a környékről elmondják a véleményüket. Segített még, hogy elmondták, mire kell odafigyelni egy szerződés aláírásakor. Ezzel a technikával 1 hét alatt megtaláltuk a megfelelő lakást, a 2. hét végén pedig be is költözhettünk, csak erre az átmeneti időre kellett szállodát fizetnünk.
    Ennyi segítség talán még teljesen új munkahely esetén sem terheli meg nagyon a kollégákat, de a költözőnek óriási támogatás egy teljesen ismeretlen helyre költözéskor.
    Szilvi

  3. 2012. október 20. 1:25
    az „időnyomás” szó a magyarban nem létezik, értem én, hogy time pressure, de mégiscsak

Szólj hozzá!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás