Pages Navigation Menu
Categories Navigation Menu

Kamasz kontra felnőtt – Avagy mi az oka, hogy néha kölcsönösen egymás agyára megyünk? 3. rész

A mai cikket Hegedüs Tímea Szilvia, szakértőnk írta, aki maga is gyakorló anya egy kamasz fiúval és több éves szakmai tapasztalattal illetve gyakorlattal kamaszokkal.

Ráadásul a külföld nehezített környezet, így erről is olvashatsz majd ebben a három részes cikksorozatban. Az első részt itt éred el. A második részt pedig itt.

7. A felnőttek kitartóbbak, a kamaszok hamar elunják magukat és gyorsan mást szeretnének csinálni.

Felületesen nézve ez valóban így van, de ne felejtsük el, hogy ez a a 10 pont pontosan arról szól, hogy attól függ, kinek a szemszögéből nézzük.

Menjünk be egy átlagos iskolába és hasonlítsunk össze egy átlagos alsós tantermet egy átlagos felsőssel, mondjuk egy hetedikessel, mert ötödikben még „hozzák” az alsós formát. A szülők is és a gyerekek is. Meg a tanárok is. Tudom, hogy nagyon sok jó kivétel van és ismét hangsúlyozom, hogy akinek nem inge, ne vegye magára.

De sajnos míg egy alsós terem gyönyörűen dekorálva, otthonossá téve várja a gyerekeket, a felsős termek néha egyenesen visszataszítóak.

Pedig elképesztően jó ötleteik vannak a „nagyoknak” és néha tényleg csak segíteni kellene őket, hogy kivitelezni tudják azt. Na igen, ha hagyjuk olyanná alakítani, ahol jól érzik magukat. Ha segítünk tervezni, de nem prédikálunk és nem akarjuk a magunk ízlése szerint alakítani.

Mert ugye önálló, kreatív kamaszokat és később felnőtteket szeretnénk.

Ez csak egy példa volt, de lássuk be, nagyon sokszor nem segítjük a kreativitás kibontakozását.

Unalmas tanórák, semmilyen kihívást nem jelentő feladatok…

Persze, hogy nincs kitartásuk, ráadásul a sokszor említett éleslátásuknak köszönhetően ezt még meg is jegyzik.

Néha az az érzésem, mintha „betörni” akarnánk őket az unalmas munkavégzésre.

A világ egy része már régóta életfeladatról beszél, egyre népszerűbbek az önfeladat megtalálását segítő oldalak, könyvek, szemináriumok.

És igaz, hogy ha valaki ezt a megtalált feladatot elérni szeretné, bizony kell hozzá a kitartás.

De azt lehet lelkesedéssel, kreatívan, jókedvűen is tenni.

Tehát igen, igaza van a felnőttnek, hogy szeretné kitartásra bírni a kamaszt.

De a kamasznak is igaza van, hogy ezt nem úgy szeretné sokszor, ahogy azt az „unalmas” felnőttek teszik.

Azt mondom, előbb rázzuk fel kicsit magunkat is, aztán figyeljük, mennyi minden tudnak a kamaszok meglehetősen kreatívan és kitartóan elvégezni…

boy-722663_640

8. A szülők úgy gondolják, hogy túl drága, a gyerekek ezt nem értik és úgy gondolják, hogy a felnőttnek több pénze is lehetne, ha akarná.

Kényes téma és megint csak összeütközik a két nézőpont, pedig nem lenne szükségszerű.

Egy kamasz tökéletesen tisztában van az árakkal, szerintem az ár – érték aránnyal is, de azt a sugallatot is „fogja”, hogy bármi lehetsz és bármit elérhetsz. Többek között a megfelelő pénzmennyiséget is.

Akkor miért nem vált a szülő és választ másik munkát, munkahelyet?

És akkor még nem beszéltünk olyan mozgalmakról, mint az alapjövedelem bevezetése, a munkaerőpiac valós felvevő képessége és folytathatnám…

De legalább annyira nehéz az a helyzet is, amikor mindent megkap és nem szükséges bármit is tennie érte. Pláne, ha ezzel a szülő kompenzál és időhiány miatt teszi, vagy mert úgy érzi, hogy nem tud a gyerekkel eleget együtt lenni.

Sajnos a pénz igen erős értékmérő manapság és rengeteg hibát tudunk elkövetni, ha nem mutatjuk meg, hogy hogyan értékeljen dolgokat.

Tantárgy lehetne az iskolában, leleményes pedagógusok már most is tanítanak egy kicsi reklámpszichológiát, itt Németországban a kilencedikes gazdaság tananyagban van rá lehetőség, szerencsére nagyon jó tanárral.

9. A felnőttek valóban nem tartják tiszteletben a gyereket, miközben elvárják, hogy a gyerek tisztelje őket. 

A “régi szép időkben” az őszülő kobak egyet jelentett a bölcsességgel, ami bizony tiszteletet érdemelt. A bölcsesség mögött tudásmennyiség is lapult. A tudás valóban növekedni tudott az életkorral, mára viszont, köszönhetően irtóra felgyorsult világunknak, s az információ mindenki számára “közkézen” forgásának, elképesztő mennyiségű tudás lakik a fiatalok fejében. Nem véletlenül változott meg mára a pedagógus szerep- és feladatköre. Már nem az ő fejében van a tudás, amit át kell adnia. És nincsen a szülők fejében sem. Nem véletlenül érzi azt egy kamasz, hogy elegendő információja van új utak létrehozására, s az sem véletlen, hogy ahhoz, hogy ő tisztelni tudjon, tisztelnünk kell nekünk is őt, adott esetben a jobb hozzáértését… 

10. A felnőttek azt hiszik, hogy tudnak együtt dolgozni a kamaszokkal, a kamaszok viszont azt hiszik, hogy ők nem tudnak együtt dolgozni a felnőttekkel. 

Ez a tipikus “Anya, te ezt nem érted!” helyzet. Hiába mondom, hogy értem, meg átéltem, sőt egész életemben kamaszok között dolgoztam. A leválásukhoz tartozik ez is: egyszerűen “megvédik” magukat tőlünk, s bármennyire is nehéz ezt átélni, bizony engedni érdemes. Menj, tapasztalj, s ha szeretnél, kérdezz. Én itt állok a háttérben, mögötted. Ahhoz, hogy lépni, elszakadni tudjon, fel kell tételeznie rólunk felnőttekről, hogy nem tudunk segíteni, nem értünk hozzá.

Esszencia:

Akár szülőként, akár segítőként kerülünk “védőháló” szerepbe, ne felejtsük el, hogy mi a dolgunk. Kamaszunk az artista, nem mi. Ő gyakorol, ő küzd, ő próbálja ki magát, s a végén övé a taps. Mi pedig elkapjuk, amíg gyakorol, hogy majd egyszer védőháló nélkül is menjen neki…

Hegedus_TimiHegedüs Tímea Szilvia

Művészetterápiás léleksimogató, nő, társ, anya, blogger.

Részletes információ a szakértőről ITT. 

Comments

comments

Szólj hozzá!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás