Pages Navigation Menu
Categories Navigation Menu

Így költözz külföldre! Ez történt a tréningen.

A tél utolsó napján, február 28-án zajlott az „Így költözz külföldre!” tréning 80 résztvevővel. Az eredetileg 50 fős rendezvényt kénytelenek voltunk kibővíteni, mert akkora volt az érdeklődés. Szerencsére volt négy remek segítőm: Dette, Móni, Niki és Bogi, akik még ekkora tömeg mellett is bírták a rohamot. Ha nyomon követted az előkészületeket például a Facebook csoportban, akkor láthattad, hogy a szervezés volt egy kicsit komfortzónán kívüli tevékenység számomra, de ugyebár az is fontos, hogy időnként kilépjünk a komfortzónából. 🙂

bevallom

A bevezető előadás után bele is csaptunk a közepébe és sok-sok dolgot mondtam arról, hogy hogyan és hol érdemes információt gyűjteni a költözéshez, mire kell figyelni az okiratokkal kapcsolatban, milyen fontos szempontok vannak, ha gyerekkel vagy háziállattal költözünk és végül arról beszéltem, hogy az otthoni dolgokat hogyan érdemes lezárni, hogy ne okozzon később fejfájást számunkra.

Ezt követően a külföldi karrierről volt szó, ahol elmondtam, hogy miért nem elég, ha csak az állásportálokon és a munkaközvetítőkön keresztül keresgélünk munkát. Egy kedves ügyfelem Meijer Móni pedig megosztotta a résztvevőkkel a saját tapasztalatait.

A szünetre kapott a csapat egy kis kapcsolatépítési feladatot, mert rögtön a szünet után a kapcsolatépítéssel folytatódott a tréning. Miután a legfontosabb online- és offline szempotokat megosztottam a résztvevőkkel, a kapcsolatépítési játék következett. Párokban ki kellett deríteni egy beszélgetés során, hogy ki miben tud segíteni a másiknak. Ez a játék és maga a kapcsolatépítés annyira beindította a társaságot, hogy a nap folyamán sok-sok hasznos és értékes kapcsolat született.

Ezután Szalai Gabi, az Angolnyelvtanítás.hu oldal megálmodója és az elfoglalt felnőttek nyelvtanára tartott egy remek előadást az 5 leggyakoribb nyelvtanulással kapcsolatos félelemről és azok leküzdéséről. Az egyik ilyen félelem a „Rosszul ejtem a szavakat/hibásan beszélek, és nem értenek meg.” Ugye ismerős? 😉

Ezt követően Kneitner Lea adószakértő, a Tilea Kft tulajdonosa beszélt a külföldi élet adózási szempontjairól. Megtudtuk például, hogy az adóilletőség egyértelműbb megállapításához szerencsés az, ha kijelentkezünk a lakcímünkről. (Később kiderült, hogy TB szempontból pedig nem mindig ez a legjobb megoldás.)

Külföldre költözés

Ezután következett az ebédszünet, amikor a csapat nagy része felvonult a 7. emeleti étterembe és aktívan folytatta a kapcsolatépítést. Az ebéd állítólag finom volt. Nekem nem volt időm kipróbálni. 🙂

A délutánt a kulturális beilleszkedés témájával folytattuk. Egy kis játékkal indítottunk, hogy legyen még idő visszarázódni, de aztán belevágtunk a kulturális sokk, kulturális beilleszkedés témájába.

Ezután Fa Kinga regisztrált pénzügyi tervező, a Penzugyiterkep.hu oldal tulajdonosa hívta fel a társaság figyelmét arra, hogy mire érdemes figyelni, ha pénzügyileg jól akarunk felkészülni a külföldre költözésre. Kingának van egy szuper egy hónapos spórolás-csekkoló e-mail sorozata, amire a tréningen is fel lehetett iratkozni, de ha érdekel, akkor ide kattintva te is feliratkozhatsz.

Ezt követően két élménybeszámoló következett. Csongrádi Eszter, a Nemetado.hu oldal tulajdonosa mesélt arról, hogy hogy került Németországba, ott milyen karriert futott be és miért jött haza. A Németországba, Ausztriába készülőket pedig ellátta jótanácsokkal. A szünetben sokan meg is rohamozták német területtel kapcsolatos kérdésekkel.

A másik vendégem Mateidesz Katalin volt, az Aupairfect.hu oldal tulajdonosa, aki angliai tapasztalatait osztotta meg a résztvevőkkel. Ő is népszerű volt a szünetben. 🙂

Tréning

Az utolsó kávészünet után ismét én következtem az önbizalom és lelki felkészülés témájával. Arról meséltem a csapatnak, hogy hogyan tudják a magabiztosságukat, önbizalmukat erősíteni még a költözés előtt és már kint külföldön. Ha érdekel a téma, akkor gyere és csatlakozz a március 9-én induló 14 napos önbizalom-fejlesztő kihíváshoz.

Dr. Radics Zsuzsanna TB szakértő, a Medikalauz.hu oldal tulajdonosa következett. Remekül összefoglalta egy szép, színes világtérkép előtt, hogy a különböző színű országokba költözőknek milyen feladatai és lehetőségei vannak társadalombiztosítási szempontból. Megtudtuk, hogy mikor érdemes kijelentkezni és mikor nem a lakcímünkről és még sok-sok hasznos információval lettünk gazdagabbak. Zsuzsa az előadása után még körülbelül 2 órát ott volt és rendületlenül válaszolgatott a kérdésekre.

Egy rövid lezárás után a nap utolsó szünete következett, majd a napot a célkitűző, célmegvalósító VIP program zárta. Ezen már csak 12-en vettünk részt, de hihetetlenül intenzív és inspiráló volt. Lehet, hogy lesz még folytatása is. 🙂

Igy koltozz kulfoldre program

Én imádtam ezt a napot az első pillanattól az utolsóig. Köszönöm a résztvevőknek az aktivitást, a segítőimnek azt, hogy zökkenőmentesen zajlott az esemény és az előadóknak a sok-sok tartalmas percet.

Az Infovilág oldalán egy remek cikk jelent meg a tréningről, amit itt olvashatsz.

Legközelebb az önbizalom-fejlesztő tréningen találkozunk április 11-én.

Addig is gyere és vegyél részt a 14 napos önbizalom-fejlesztő kihívásban. KLIKK IDE.

 

Comments

comments

Szólj hozzá!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás