Pages Navigation Menu
Categories Navigation Menu

Gyerekkel külföldre 3 hónapnál hosszabb időre

Sok Nők Külföldön olvasót foglalkoztat, hogy hogyan lehet legálisan külföldre költözni, ha gyerekünk van. Dr. Illés Blanka családjogászt kerestem meg ezzel a kérdéssel, aki már korábban is segítségünkre volt, a válás utáni külföldre költözés kapcsán. Most 2014. márciusától változnak a szabályok, ezért nagyon aktuális ez a téma. A fő változás várhatóan az lesz, hogy márciustól már nem bíróság, hanem a gyámhatóság fogja engedélyezni a gyermekek külföldre vitelét vita esetén is. Ha egyéb változás is lesz, azt jelezni fogjuk itt az oldalon.

Családjogi kérdéseknek Dr. Illés Blanka a szakértője, így ha ilyen problémátok adódik, akkor őt kereshetitek meg ezeken az elérhetőségeken.

Évek óta egyre nő azoknak a száma, akik külföldön folytatják a tanulmányaikat, vagy ott keresnek és találnak is jól fizető munkát. Ahhoz, hogy a letelepedés problémáktól mentes legyen, nem csak az új lakóhelyen, hanem itthon is számtalan dolgot el kell intézni.

1. Lakóhely

Ha letelepedési szándékkal utazunk külföldre, akkor a bejelentés mellett kiskorú gyermekünk vonatkozásában csatolni kell a gyámhatósági határozatot is a külföldi tartózkodási hely kijelöléséről. A letelepedési célú utazás esetén a bejelentéskor le kell adni a személyazonosító igazolványt és a lakcímigazolványt is. A lakcímjelentő lapon a kitöltés indokaként a külföldi letelepedés rovatot kell megjelölni. A bejelentéssel egyidejűleg a kérelmezőnek nyilatkoznia kell arról is, hogy kéri e adatainak további kezelését külföldön élő magyar állampolgárként, vagy adatainak törlését kéri. Amennyiben nem kéri adatai további kezelését, akkor adatai a nyilvántartásból törlésre kerülnek. Amennyiben a Magyar Köztársaság területét külföldön történő letelepedés szándékával elhagyó magyar állampolgár kéri adatai további kezelését „külföldön élő magyar állampolgárként”, úgy a kérelmét írásba kell foglalni. A nyilvántartásba vételét követően az állampolgárt a KEKKH új személyi azonosítóról és a lakcímről szóló hatósági igazolvánnyal látja el. A későbbiekben, ha haza szeretne települni, ezek birtokában a Magyar Köztársaság területén tartózkodási helyet létesíthet.

A külföldön letelepedett magyar állampolgár továbbra is jogosult magyar útlevél igénylésére és használatára, és bármikor jogosult hazalátogatni és hazatelepülni is. Arra viszont figyelni kell, hogy a külföldi lakóhely szerinti jogszabályok szerint mely kötelezettségeknek kell eleget tenni, hogy onnan elköltözhessünk – pl. kiskorú gyermek esetében csak a szülők egyetértése esetén van lehetőség a szülőhazánkba való visszaköltözéshez.

2. Kiskorú gyermek külföldi tartózkodási helyének kijelölése

Az új PTK szerint már NEM KELL a gyámhatóságnál minden esetben bejelenteni a külföldre költözést, viszont MINDKÉT SZÜLŐ beleegyezése szükséges.

Az új szabályozás az új PTK szerint 2014.03.15-től: 

4:160 § [A gyermek gondozása, lakóhelyének és tartózkodási helyének meghatározása] 

(5) A gyermek huzamos időn át – így tanulmányok folytatása, munkavállalás vagy más hasonló célból – önállóan vagy egyik szülőjével mindkét szülő egyetértésével tartózkodhat külföldön. 

(6) A gyermek letelepedés céljából történő külföldre távozásához erre vonatkozó szülői engedély szükséges.

Az új szabályozásról részletesebben itt olvashatsz.

 

Ha a gyermek szülei nem értenek egyet, a jelenlegi jogi szabályozás alapján bírósághoz lehet fordulni, ahol soron kívüli, nem peres eljárásban hozzák meg a döntést, és pótolják a hozzájárulását nem adó szülő nyilatkozatát. 2014.03.15-től hatályba lépő új jogszabály szerint a kérdéskör minden esetben a gyámhatósághoz fog tartozni, tőlük lehet kérni az engedélyt az egyik szülő tiltakozása esetén is. A részletszabályokat eddig nem változtatták meg, így jelenleg úgy tűnik ugyanazok lesznek a vizsgálandó szempontok.

3. Egészségbiztosítás

Más tagállamban való munkavállalás esetén a magyar állampolgárok is az adott tagállamban válnak biztosítottá. 15 napon belül kell ezt bejelenteni formanyomtatványon a magyarországi lakóhelye szerint illetékes kormányhivatal egészségbiztosítási pénztári szakigazgatási szervénél. Ezzel a magyarországi TB jogviszony megszűnik, TAJ számuk passzívvá válik. A magyarországi egészségügyi ellátásokra ettől kezdve az Európai Egészségbiztosítási Kártya alapján leszünk jogosultak pont úgy, mint más EU-s állampolgár, vagyis csak az orvosilag szükséges egészségügyi ellátások vehetők igénybe. A Kártyát a külföldi biztosító állítja majd ki a számunkra.

4. Adózási kötelezettség teljesítése

Az általános szabály az, hogy a munkavégzés helye szerinti ország adójogszabályai vonatkoznak ránk. Minden esetben érdemes a konkrét körülmények alapján alaposan körbejárni a kérdést mind a külföldi, mind a magyar adóhatóságnál, hogy mert komoly összegű bírságokat kaphatunk ha valamit félreértelmeztünk.

Ha egy adóéven belül külföldön és Magyarországon is dolgoztunk, akkor mind a két országban kell adóbevallást készítenünk. A külföldön szerzett jövedelmet fel kell tüntetni a magyar adóbevallásban is, de természetesen mint nem adóköteles jövedelmet.

A külföldi letelepedést és a személyi jövedelemadónk soron kívüli megállapítását nyomtatványok benyújtásával lehet bejelenteni illetve kérni a területileg illetékes kirendeltségnél.

5. Családi ellátások

Fő szabályként elmondhatjuk, hogy családi ellátásokra attól az államtól számíthatunk, ahol dolgozunk. A családi pótlék esetében, ha az egész család kiköltözik, megszűnik a magyarországi jogosultság – a Magyar Államkincstár területileg illetékes irodájának ezt írásban be kell jelenteni – és az külföldi családi ellátásra lesznek csak jogosultak, amit a kinti illetékes hatóságoktól igényelhetnek.

Külföldi családtámogatás igénylését nyomtatványon kell benyújtani, amelynek B részét a magyar lakóhelyünk szerinti önkormányzat állítja ki – érdemes ezt kiutazás előtt beszerezni – és ezt csatolni kell a külföldi igénylés során.

Gyerekkel külföldön

6. Gépjármű biztosítás

Országonként változó, hogy hány hónapig engedik a magyar rendszámú gépjármű használatát, ennek adott esetben kell mindig utána nézni. A kötelező biztosítást külföldön a biztosítónk által kiállított zöldkártyával tudjuk igazolni.

7. Tankötelezettség

Amennyiben gyermekünk még nem iratkozott be magyar iskolába a tanulmányok külföldön történő folytatását – a tanköteles gyermek nyilvántartása céljából – be kell jelenteni a lakóhely szerint illetékes önkormányzat jegyzőjének.

Amennyiben a gyermekünk már iskolás, az iskola igazgatójának kell bejelenteni, hogy a tanuló külföldön kívánja teljesíteni tankötelezettségét. Fő szabályként a külföldi tanulmányok ideje alatt szünetel a magyarországi tanulói jogviszony. Amikor a tanuló hazatér, az igazgató által meghatározott feltételekkel – különbözeti vizsga letétele – folytathatja tanulmányait.

A nem magyar de államilag elismert oktatási intézményben tanuló magyar állampolgár diákigazolványát a Nemzeti Erőforrás Minisztérium ügyfélszolgálata állítja ki.

A tankötelezettség az iskola igazgatójának benyújtott kérelem esetén magántanulóként is teljesíthető. Ebben az esetben a tanulói jogviszony nem szünetel, a tanuló a magyar iskolában teljesíti tankötelezettségét, számonkérésének módját az iskola határozza majd meg.

Dr. Illés Blanka

ügyvéd

www.csaladjog.com

 Ha a külföldi életről, külföldre költözésről olvasnál még többet, akkor izgalmas meglepetéseket találsz itt a Nők Külföldön oldalon. KLIKK IDE a meglepetésekért.

Ha tetszett a bejegyzés KLIKK IDE és kövess a Facebook-on is.

Ha pedig a LinkedIn csoporthoz csatlakoznál, KLIKK IDE.

Kép: photostock / FreeDigitalPhotos.net

 

Comments

comments

39 hozzászólás

  1. Én annyit tennék hozzá, hogy célszerű útlevelet csináltatni, mert a személyi leadása után, esetleges hazaköltözéskor ezzel tudod igazolni a legegyszerűbben, hogy magyar vagy.
    Ez elképesztőnek tűnik, de nekünk az Okmányirodában mondták el ezt az információt.
    A gyámhatóság pedig olyan igazolásokat kér, amit sok esetben a külföldi hatóságok nem is ismernek, így nem is hajlandók kiállítani, például környezettanulmány.

  2. Én annyit tennék hozzá, hogy célszerű útlevelet csináltatni, mert a személyi leadása után, esetleges hazaköltözéskor ezzel tudod igazolni a legegyszerűbben, hogy magyar vagy.
    Ez elképesztőnek tűnik, de nekünk az Okmányirodában mondták el ezt az információt.
    A gyámhatóság pedig olyan igazolásokat kér, amit sok esetben a külföldi hatóságok nem is ismernek, így nem is hajlandók kiállítani, például környezettanulmány.
    A jegyző pedig kisebb telepóléseken azt sem tudja, hogy mit kezdjen azzal az információval, hogy külföldre költöztök…

  3. A lakohely dolgo mar tavaly marcius ota nem igy van.
    Ideiglenes kulfoldre tavozast mar nem kotelezo bejelenti, csak lehetoseg.

    • Igen, erről itt is volt szó az oldalon. Ezt a részt javítottam.
      Köszi szépen!

    • Hát, én ezt nem így értelmezem!
      „Az a magyar állampolgár, aki legalább 3 hónapot meghaladó időszakra külföldre távozik,köteles a „végleges külföldi letelepedési szándékát” bejelenteni. Ez akkor is kötelezettség, ha nem „végleges” szándékkal távoznak, a vonatkozó jogszabály 2013. márciusa óta már nem tesz különbséget.”
      Nem tudom formázni, de a második mondat szerintem a fontos ebben a kérdésben!
      Ezt a településünk jegyzője írta nekünk e-mailben!
      Plusz ezt is: „Mindenki köteles a lakcímnyilvántartásban bekövetkező változásokról a változást követő 3 napon belül hivatalos bejelentést tenni,Magyarország bármely Járási Hivatalának Okmányirodájában,vagy külföldön a konzulátuson ezt meg lehet tenni. Nagyon fontos, hogy a külföldre távozásról a bejelentés megtörténjen, mert ennek elmulasztása szabálysértési eljárás lefolytatását is eredményezheti.”
      Én nem vagyok jogász, nehezen értelmezem a jogi szövegeket, de ezek a mondatok nekem inkább azt jelentik, hogy mindegy, hogy véglegesen vagy ideiglenesen mész külföldre, mindenképpen be kell jelenteni.

  4. A TB biztositottsagrol az adott orszagban mukodo biztosito mar legtobb esetben megteszi a bejelentest a hazai biztosito fele. Nem minden esetben kell itthonrol kijelentkezni…

    • Sok országban azonban nem teszi meg, ezért jobb itt rákérdezni, nehogy később feleslegesen követelje a NAV a járulékot rajtunk.

    • Ha már belekezdtem 🙂
      „Kötelező ezen felül a Nemzeti Adó és Vámhivatal felé a külföldre távozásról bejelentést tenni, amelynek a változást követő 15 napon belül meg kell történnie.”
      És:
      „Bejelentést kell tenni az Országos Egészségbiztosítási Pénztár felé is, amelynek formanyomtatványa szintén letölthető az internetről.”
      Érzésem szerint mindegy, hogy melyik országba távozol, illetve mennyi időre…

  5. Fiamék teljes családja 2007 aug.végén költözött Ausztriába, amit a helyi jegyzőnek bejelentettek. A nagyobbik gyermek az év szeptemberében már ott kezdte meg az első osztályt. Ő most már 13 éves a kisebb 10 éves. Fiamék már saját lakásukban laknak külföldön, de a magyar lakás is megvan. Nem tudni, mit hoz a jövő, végleges-e a kint létük. Akkor ilyen gyámhatósági herce-hurca nem volt, az óvodában szóltak hogy a kislány azért nem M.on lett beíratva, mert külföldre költöztek. Azóta senki nem kereste unokáimat. Van- e tennivalójuk fiaméknak ez ügyben ?

  6. „jövedelemigazolás, munkáltatói igazolás, környezet tanulmány, iskolalátogatási igazolás, befogadási nyilatkozat és biztosítási kötvény.” ezt le kell fordittatni?? csakmert horribilis osszeg lesz.
    Tovabba kislanyom kettos allampolgar (angol_magyar) az o reszere is kell ilyen sokburokratikus herce-hurca? Most vagyok varandos a masik kislanyommal, aki remenyeim szerint szinten kettos lesz az apja reven. Mivel o itthon fog szuletni, ez mar gondolom megbonyolitja a kulfoldre koltozes folyamatat… Valaki tud segiteni?

    • Sajnos a hatóságok szerint nem lényeges, hogy angol (vagy más) állampolgár is, csak az a lényeg, hogy magyar is, így kell ez a hercehurca 🙁
      Én megkérdeztem e-mailben a gyámhatóságot, de nem adtak konkrét választ a kérdéseimre, amit megtudtam majd idemásolom, csak délelőtt tudom ezt megtenni, most nincs annyi időm.

    • Szóval! Mindenképpen a gyámhivatalnál kell kezdeni, mert az ő engedélyük nélkül máshol sem lehet intézkedni.
      Én nem kaptam választ arra a kérdésre, hogy le kell-e a papírokat fordíttatni, illetve, ha igen, akkor milyen fordítás kell.
      Azt már írtam, hogy a kettős állampolgárságú gyerekeknél is ugyanaz az eljárás, mert magyar állampolgárok is.
      Ez mondjuk engem felháborít, mert nem értem, hogy miért kell bármit is igazolnunk, ha a svájci állampolgárságú gyerekek Svájcban élnek a svájci állampolgár apjukkal és velem közös háztartásban…
      „Ez a gyermek érdekében történik, az a cél, hogy bizonyos legyen benne a magyar hatóság, hogy a gyermek fejlődése és iskoláztatása biztosítva lesz.” – ezt a választ kaptam.
      Iskolalátogatási igazolás, jövedelemigazolás, befogadó nyilatkozat és környezettanulmány, ezeket kérik, de ezt írták: ” A csatolandó iratok felsorolása példálózó jellegű, ehhez képest az eljáró gyámhivatal mást is kérhet…”
      Én konkrét gyámhivatalnak írtam, de nem kaptam meg az ő követeléseiket, csak ezt az általános szöveget!
      De ezt is írták: „Az eljáró gyámhivatal bizonyíték bemutatásától eltekinthet, amennyiben enélkül is meg tudja állapítani a tényállást, és döntést tud hozni.”
      Hogy mikor? Na ezt jó lenne tudni, de nem írják meg, csak jogszabályokat idéznek. A mi esetünk hasonló, de még nem jutottam előbbre…
      „Jelen levelem a hatályos jogszabályokkal kapcsolatos tájékoztatást tartalmazza, normatív aktusnak nem tekinthető.”
      De nem értem, ha konkrét ügyben kérek tájékoztatást, minden fontos információt megadva, akkor miért nem arról írnak…
      Folyt.köv.

      • A külföldi hatóságoknak fogalmuk sincs általában a környezettanulmányról, így kiállítani sem akarják 🙁
        Erre ezt írták: „A külföldi hatóságnak a környezettanulmány, vagyis helyszíni szemle kapcsán az a feladata, hogy igazolja, hogy a kiskorú gyermek nevelése, tartása, ellátása biztosítva van, tehát ilyen tartalmú igazolást kell kérni a célország szerinti társhatóságtól.”
        Ehhez sok szerencsét mindenkinek! Franciaországban, Svájcban erre azt mondják a hatóságok, hogy ha a magyarok erre kíváncsiak, akkor jöjjenek el, és ellenőrizzék…ők ilyet nem szoktak csinálni, sem emberük, sem pénzük, sem idejük nincs erre.

        • A papírokat postán is el lehet küldeni a gyámhivatalnak. Ha megkaptátok a határozatot, csak utána lehet kijelenteni a gyerekeket az Okmányirodában, de ezt már csak személyesen.
          Elveszik a személyi igazolványokat!
          Nekünk azt mondták, hogy csináltassunk nekik útlevelet, mert enélkül később nem fogjuk tudni igazolni (illetve csak bonyodalmas procedúra után), hogy magyar állampolgárok…
          Hát ez is felháborító, de tény!

  7. A kulfoldre koltozes miert mindig csak az EU-ba koltoest jelenti?
    Messzebre is koltozik az ember es ott mar egeszen masok a szabalyok.
    Ami engem konkretan erdekel,az a TB fizetesi kotelezettseg nem EU-s orszagban.Ugyanis ha mondjuk Kanadaban el az ember,de az allando lakcime meg mindig be van jelentve MAgyarorszagon akkor tovabbra is koteles fietni a TB-t.Nem szamit,hogy ott ahol el es dolgozik,ott fizeti a helyi tb-t. Magyarorszagon is fizetni kell,mert ha nem teszi,akkot a NAV rajon es megbuntet!
    De hol itt az ertelem?? Mikor jonnek mar ra,hogy ennek igy semmi ertelme es torlik el ezt a torvenyt?

    • Ha Kanadában élsz, akkor is köteles vagy bejelenteni azt, hogy külföldre költözöl a TB-nek és a NAV-nak, ahogy fent is írtam!
      Ha nem teszed meg, akkor bizony megbüntetnek, vagy kérik visszamenőleg is a tartozást…

  8. Mindkét fiam (13 és 14 évesek)Osztrák iskolába jár már 3 éve.
    Számoltunk és rájöttünk, hogy egyszerűbb átköltözni a határon (2 Km), de a magyarországi munkahelyünket nem adtuk fel.
    Voltam okmányirodában, kormányablaknál, de sehol nem tudtak mit mondani – ilyen hülyét még nem láttak, aki „nyugaton” lakik, de Mo.-on dolgozik…
    Az Osztrákok csak röhögnek az egészen; ők kiadták a tartózkodási engedélyeinket és örülnek, hogy itt élünk a falujukban.
    Szeretném legálissá tenni azt itteni tartózkodásunkat, de nem akarom a személyimet leadni, hiszen arra szükségem van a munkahelyem miatt.
    Vagy tényleg jobb mindent elhagyni és elmenekülni?

  9. Nagyon hasznos cikk! Gratulálok

  10. sziasztok,

    lehet én értelmezek vmit félre de a 1952. évi IV. törvényt

    a házasságról, a családról és a gyámságról ami azt tartalmazza hogy kell a gyámhatóság engedélye letelepedés esetén a 2013. évi CLXXVII. törvény 67. § a hatályon kívül helyezi 2014.03.15től
    http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=95200004.TV&timeshift=1
    az új ptk pedig ezt tartalmazza majd:
    2. A gyermek gondozása és nevelése

    4:152. § [A gyermek gondozása, lakóhelyének és tartózkodási helyének meghatározása]

    (1) A szülők joga és kötelezettsége, hogy a gyermeket gondozzák, a gyermek megélhetéséhez és felnevelkedéséhez szükséges feltételeket biztosítsák.

    (2) A szülők a saját háztartásukban kötelesek a gyermekük lakhatását biztosítani. A gyermek lakóhelye – ha a bíróság vagy a gyámhatóság eltérően nem rendelkezik – a szülei lakása akkor is, ha a gyermek átmenetileg máshol tartózkodik.

    (3) A szülő vagy a gyámhatóság a gyermek kiadását követelheti attól, aki a gyermeket jogtalanul tartja magánál.

    (4) A tizenhatodik életévét betöltött gyermek a szülők lakóhelyét vagy a szülők által kijelölt más tartózkodási helyet a gyámhatóság jóváhagyásával a szülők beleegyezése nélkül elhagyhatja, ha az az érdekeivel nem ellentétes. A szülők lakóhelyének vagy a szülők által kijelölt más tartózkodási hely elhagyása önmagában a szülői felügyeletet – a személyes gondozás és nevelés kivételével – nem érinti.

    (5) A gyermek huzamos időn át – így tanulmányok folytatása, munkavállalás vagy más hasonló célból – önállóan vagy egyik szülőjével mindkét szülő egyetértésével tartózkodhat külföldön.

    (6) A gyermek letelepedés céljából történő külföldre távozásához erre vonatkozó szülői engedély szükséges.

    ime:
    http://ptk2013.hu/uj-ptk-normaszoveg/uj-ptk-iv-konyv-csaladjog/711

    tehát ennek az 5-ös és 6-os pontja alapján NEM kell már gyámhatósági engedély.reméljük valóban így lép életbe a tv és akkor koccintunk:)))))

  11. Magyar útlevél: feltétlenül mert ezzel bizonyítod magyar állampolgárságod
    Lakcimkártya: benne külföldre költözöl
    Ha bármilyen anyakönyvi esemény történik később külföldön azonnal érdeklődj az adott ország magyar konzulátusán, hogyan tudod azt Magyarországon is anyakönyveztetni.
    Gyermek születik külföldön: már terhesség idején érdeklődni adott ország magyar konzulátusán, gyermek hogyan kaphat magyar iratokat, hogyan lehet anyakönyveztetni Magyarországon.Repülőn magyar útlevél nélkül el sem hagyhatja külföldi lakhelyét, hogy Magyarországra látogasson.
    Ha valaki házasságot akar kötni: tegye azt inkább Magyarországon, ha külföldön tette, anyakönyveztesse itthon is.
    Ha el is költözik valaki, állampolgársága valószínű magyar marad.

  12. Mi 2010ben koltoztunk Nemetorszagba,a kislanyom akkor volt masfel eves. Az onkormanyzatnal, bejelentettem, h. kulfoldon tartozkodunk, de edesanyam cimere be vagyunk jelentve, igy lakcim kartya,szemelyi megoldott. A kikoltozeskor itt igenyelt csaladi potlek,automatikusan( azaz a ket hivatal kozotti kontaktusnak koszonhetoen) megoldodott. Itt kapjuk,a magyarorszagi megszunt. Kb. egy eve kaptam egy levelet, a Tb-NAV-tol, h. igazoljam az itteni biztositasunkat.. Minharmunk biztositasi papairjat, valamint a kartyainakt lemasoltam, es egy level kisereteben elkuldtem. A levelben megirtam,h. kikoltozesunk utan a csaladip. miatt jeleztem, h. a gyermekunkkel kulfoldon tartozkodunk, feltetelezem tovabbitottak a gyamhivatalnak( EZT is beleirtam!). Valamint ha barmi mas kerdesuk van a biztositasunkkal kapcsolatban,akkor vegyek fel a nemet biztoaitonkkal a kapcsolatot,es ott erdeklodjenek. Mivel nincs Magyarorszagon bevetelunk, termeszetesen nem is adozunk. Azota semmit nem irtak…..Ha barmilyen penzt kovetelhetnenek, mar mwgtalaltak volna egy ev alatt… Utana kell nezni az Unios szabalyoknak is,hiszen neha az okos honatyak szembemennek az Eus torvenyekkel,amire ha tudsz hivatkozni,akkor nem huznak ki a zsebedbol plusz osszeget. Kornyezetvtanulmany! Semmi kozuk ahhoz, hogy mennyi penz van a penztarcamban,ertsd: egy vagy tobb autot tartok fent, milyen a lakasom, hany szobam van,stb!!!! Szigoruan sertik az emberi jogaimat, ha ilyet kerdeznek,es termeszetes,h. nem valaszolok ra.

    • Hajna Fabri
      tudnal segiteni abban, hogy te melyik Eus törvénycikkre hivatkoztál (vagy egyáltalán mit válaszoltál) a magyar hatóságoknak a környezettanulmány kapcsán, amire sikeresen békénhagytsk? Köszi nagyon!!!!

  13. Útlevél valóban fontos, különösen gyerekkel, nem csupán a fent említett okokból, de azért is, mert néhány ország önkényesen úgy gondolja felülírhatja az EU törvénykezésben alapvelvként rögzített polgárjogokat.

    Putri Anglia után úgy látszik putri Magyarország is pedzegeti ezt, bár kissé más stílusban, itt jegyzem meg sokkal agresszívabb, fenyegetőbb hangnemben. Mindezt ebben az esetben (is) olyan hírszerzés szintű adatkövetelmények árnyékolják be, amelyeknek semmi köze a gyermekek jólétéhez, de annál több a támadható vagyoni felméréshez.

    AZ EU államppolgárok szabad mozgására hivatkozva azonnal EU szintű feljelentést kell tenni kontra Magyar Gyámhatóság, figyelmeztetés, vonatkozó kommunikáció, és alkudozás nékül, és a kért dokumentumok bemutatására vonatkozó hajlandóságtól föggetlenül. Ez nem csupán jogtudatos és stratégiailag kedvező viselkedés, de EU állampolgári kötelesség is, éppúgy, mint a jogsértő munkaadót feljelenteni és kompenzációt követelni, otthon és külföldön egyaránt.

  14. Én 2001. februárjától élek külföldön, gyermekem itt született 2002-ben, apja német állampolgár, automatikusan a fiam is német. Német útlevele és személyi igazolványa is van. Átmeneti zavarként (hiába, a honvágy nagy úr volt az immár 31 éve külföldön élő páromnál – és nem nálam…)visszaköltöztünk Magyarországra, 2 évre. A gyereknek a bölcsőde, lakcím, stb. miatt kellett csináltatni egy magyar születési anyakönyvi kivonatot, amit nem értettem egészen, hiszen volt neki német születési anyakönyvi kivonata, de azt nem engedték lefordíttatni, önállóan csináltak neki egy magyart, tehát nem fordítást. (Szerintem már nincs is meg.) Akkor ő most emiatt és az én magyar állampolgárságom miatt kettős állampolgár??? Amikor 2 év után visszajöttünk Németországba, akkor én leadtam a lakcímkártyámat, se TB-kártyám, se TAJ-számom, de azt senki sem mondta, hogy a személyi igazolványomat is le kell adni. A mai napig azzal élek, hiszen mindenhol érvényes az EU-ban – kivéve Magyarországon? Mi köze ahhoz a magyar gyámhatóságnak, hogy én a német gyerekemmel, az életre szóló tartózkodási és munkavállalási engedélyemmel, kizárólag csak német állampolgáságú férjemmel Németországban élek?

  15. Még egy apró kiegészítés a fentiekhez. Mi sosem akartunk a gyereknek magyar állampolgárságot, nem is kértük. Két éves koráig a magyar hatóságok azt sem tudták, hogy létzik. Jár neki automatikusan a magyar állampolgárság is, csak mert az anyja az? Már 8 hónapos korától van saját német útlevele (még ma is érvényes, nyilván a 8 hónapos fotóval), és 10 éves korától van saját fényképes, hologramos német személyi igazolványa, a legújabb változat, ami az EU-ban létezik. Közjétákként 2-4 éves kora között élt Budapesten, de akkor is a német útlevelével közlekedett külföldre. Ilyen esetben is kell a gyámhatóságokkal levelezgetnem? Igazából útlevélre EU-állampolgárnak csak az EU-n kívül van szüksége, egyébként a személyi az igazoló okirat, ha úgy akarja. Tőlem még sosem kérték itt az útlevelemet, csak a személyazonoságomat igazoló igazolványt.
    Esetleg egy jogászt meg lehetne hívni ide ebbe a beszélgetésbe, hogy segítsen nekünk? Mert én úgy gondolom, hogy ha egy külföldi állampolgárságú apa a magyar állampolgárságú anyával tökéletes egyetétésben úgy dönt, hogy a külöldi állampolgárságú gyerekkel visszaköltöznek a gyerek szülőhazájába (az ő legnagyobb örömére), akkor ehhez nekem nem kell engedélyt kérnem a gyámhatóságon…

  16. A cikk fejlécében Dr. Illés Blanka nevére kattintva direktben lehet kérdezni az ügyvédi irodát konkrét ügyekben.

    • Kedves KRZS és mindenki más!

      Azt azért vegyétek figyelembe, hogy az ingyenes online tanácsadás legtöbbször nem részletekbe menő és nem foglalkozik az egyedi ügy minden egyes aspektusával.
      Ha valóban nem tudjátok, hogy mit érdemes tenni, akkor Dr. Illés Blankával vagy más, családjogban járatos ügyvéddel érdemes részletesen, személyesen konzultálni, semmiképpen nem ezen az ingyenes csatornán.

      Erről már sokszor írtam itt az oldalon, hogy ha egyedi, személyre szabott tanácsra van szükségetek, akkor azt vagy szakértőtől érdemes megkérdezni egy fizetős konzultáción vagy pedig felhívni az adott hivatal ügyfélszolgálatát.

      Az ingyenes online tanácsadás, fórumokon tájékozódás csak arra jó, hogy általánosságban tájékozódj a megfelelő kérdésekről.

      Hajrá!

      Petra

  17. Kedves Mindenki!
    Nekem az lenne a kérdésem, ha egy család (anya/feleség és apa/férj) költözik kisgyerekkel külföldre, akkor mi a teendő?
    Legfőképp azért érdekelne, mert konkrét infókat eddig mi sem kaptunk, Ausztriában pedig már két éve megkaptuk az itt tartózkodáshoz szükséges összes engedélyt.
    Ráadásul, a „követelmények” egy részét az osztrák hatóságok sem tudják teljesíteni, mert ilyennel itt nem kell foglalkozni, csak a magyar hatóság írásbeli kérelmére próbálnak megfelelni… 🙁
    Viszont, ha itt igazolnak valamit, azt otthon hogyan fogják megérteni? Hivatalos fordítás szükséges???

  18. Sziasztok!

    Külföldre költözés gyerekkel ügyben ezt a válasz levelet kaptam a gyámügytől kb. egy hónapja!

    „Tisztelt Asszonyom !

    2014. március 15-től hatályba lépett új Ptk. alapján abban az esetben, ha a szülők megállapodtak, nem kell semmilyen hatósági engedély a végleges külfödre távozáshoz, azonban azt be kell jelenteni családtámogatási szervnek, védőnőnek, oktatási intézménynek, illetve rendeznie kell a lakcímet.

    Tisztelettel:

    Dósa Piroska

    Budapest Főváros Kormányhivatala

    Szociális és Gyámhivatala

    Gyámügyi és gyermekvédelmi Osztály

    osztályvezető

    Tel: 250-9410 ”

    Szóval elvileg nem kell semmilyen engedély a gyámhivataltól, csak ha vitás helyzet van az elvált szülőknél!

  19. A Nagykövetségek még semmit nem tudnak az egészről, Levelemre ezt a váalszt kaptam A Londoni Magyar Nagykövetségről: „A konzulátus nem kapott tájékoztatást arról, hogy változtak volna a szabályok a gyámhivatali engedélyre vonatkozóan. Kérem, hogy keresse meg közvetlenül a magyarországi lakóhelye szerinti gyámhivatalt, illetve a járási okmányirodát és ott érdeklődjön erről.”

  20. SZIASZTOK!

    Azt szeretném megtudni, hogy milyen bejelentési kötelezettség van akkor, ha a gyermekem külföldön kezdi meg tanulmányait? ..annyit tudok, hogy az iskolába le kell jelenteni, de van még más is esetleg? Előre is köszönöm!

  21. Kislányom magántanuló lenne Magyarországon, Németországban pedig nappali tagozatos lenne.Megoldható? Természetesen itthon a korának megfelelő osztályt folytatná, kint pedig a nyelv miatt egy évvel alacsonyabb évfolyamon tanulna.

  22. Persze, hogy megoldható. Az én fiam is így tanul jelenleg…..Magyarországon magántanuló, itt Ausztriában „vendégtanuló”. Itt nem osztályozzák hivatalosan, van dolgozat amit megír, van amit nem. Intenzív német órát viszont tartanak neki heti 4-5x mert nem tud németül. Jelenleg is ugyan abban az évfolyamban van itt, mint Magyarországon. Most fogunk menni vizsgázni vissza a magyar suliba.

    • Köszönöm Bea!

  23. Sziasztok!
    Nekem az lenne a kérdésem, ha mint család költözünk ki külföldre, (3-an két szülő és egy gyerek), természetesen meg van a megegyezés köztünk az új Ptk. szerint, de ezt más honnan tudja? Nyilatkozatot kell tenni, hogy igen, mi megegyeztünk abban, hogy megyünk, és visszük a gyereket?

    • Ilona! Igen, kell egy beleegyező nyilatkozat az apától. Sajnos ilyen nyomtatvány nincs és ha nem szeretnél ügyvédre áldozni, akkor úgy fogalmazd meg, hogy abba ne lehessen belekötni, ha később az apa esetleg valamilyen oknál fogva (új társ, anyós stb. ) más nézeteket vall pár év múlva. Írd bele hogy tartósan és határozatlan időre (esetleg azt is hogy tanulmányait külföldön folytatja) és minden olyan országot sorolj fel a nyaralási céloknál (ez egy külön megjegyzés a papíron ) ahova nem kell útlevél. Így nem kell minden nyaralásra engedélyt kérni tőle… Légy előre látó … Mindent egy papírba pontról pontra 🙂

  24. Kedves Mindenki!
    Tud valaki segíteni?
    Ha mi csak dolgozni szeretnénk kimenni Ausztriába,viszont van itt saját lakás,ott bérelnénk,a gyerekek itt magántanulók lennének,akkor mi van a személyivel? Lakcímmel?
    Köszönöm szépen!

  25. Udv.mindenkinek.Regota nem irt ide senki. Azert remelem kapok valaszt a kerdesemre ami a kovetkezo:
    Kanadaban elunk a Magyar ferjemmel mar 6eve.Allando lakosok legyunk.Van egy 2,5 eves kislanyunk ,akivel Magyarorszagra szeretnek koltozni .Csak en es a gyerek.A ferjem maradna.Hogyan tudom hivatalosan hazavinni a kislanyomat es magyar allampolgarra tenni? Mi a teendo ha hazamegyek vele?Az ,hogy kanadai a szuletesi bizonyitvanya ,az akadalyozza azt,hogy evekig ott lakjon velem Magyarorszagon?Mivel En Magyar vagyok es o kiskoru ,igy tartozkodhat velem legalisan MAGYARORSZAGON akar evekig is?Koszonom

  26. Helló.
    Megszüntetted a hitelét egy hamis hitelnyújtó cégnél, szükséged van egy sürgős kölcsönre, hogy kiegyenlítse a számládat, Szükséged van fedezetlen kölcsönökre, üzleti kölcsönre van szüksége? személyi kölcsön, lakáshitel, autóhitel, hallgatói hitel, adósságkonszolidációs kölcsön, kockázati tőke stb. megnyitottuk a vállalkozásoknak és az egyéneknek nyújtott pénzügyi lehetőséget egy alacsony, megfizethető kamatlábon, 2% kamatlábon. ha érdekel sürgős kölcsön? Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot e-mailben: (estherwilliamsloan@GMAIL.COM) és kapja meg a hitelét ma.

Hozzászólás a(z) Rita bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás