Életem magánhangzók nélkül 4. rész – Avagy hogyan csinálj úgy, mintha beszélnél egy nyelvet!

Szilágyi Andi önkéntes riporterünk kalandjainak folytatása. Andi Prágában él és a cseh nyelvvel és emberekkel való kapcsolatát mutatja be neked ismét a humor eszközeivel. Ma arról olvashatsz, hogy hogyan tudod elhitetni másokkal, hogy beszélsz egy nyelvet. Ez hasznos lehet néhány helyzetben. 😉 Andi korábbi cikkeit itt, itt, itt és itt olvashatod.

Aki nem beszéli az ország nyelvét, ahol él, nap mint nap sok furcsa, vicces, vagy épp idegesítő helyzettel találkozik. Ma koncentráljunk az idegesítőkre, pontosabban arra, hogy hogyan lehet ezeket megszüntetni.

Én azt utáltam a legjobban, amikor a kollégáim a nevemet ismételgetve beszéltek mellettem, rólam, vagy nevettek közvetlenül a hátam mögött. Persze nem tudom, hogy valójában mit mondtak, még az is lehet, hogy ódákat zengtek rólam vagy egyszerűen csak azt a feladatot beszélték meg, amit én adtam nekik, de igazából mindegy is, mert engem önmagában az az igazságtalan tény zavart, hogy tudom, hogy rólam van szó, de nem értem, hogy mi. Egy idő után rájöttek, hogy ha kimondják a nevem, akkor rájövök, hogy én vagyok a téma, úgyhogy roppant cselesen váltottak és már csak azt mondták, hogy mad’arka vagyis, hogy a magyar, nem mintha ebből nem jöttem volna rá, hogy ez én vagyok…

Aztán ahogy elkezdtem többet érteni csehül, teljesen belebonyolódtam ezekbe a helyzetekbe, mert már elkaptam pár szót ezekből a beszélgetésekből és ez alapján szépen felépítettem egy teljes sztorit, ami alapján vérig sértődtem, örültem vagy épp furfangos haditervet eszeltem ki, aztán persze legtöbbször – amúgy nem mindig – kiderült, hogy nem is arról beszéltek és utólag, magamban, mindent vissza kellett szívnom… Ez az ismétlődő folyamat teljesen felesleges időpazarlásnak bizonyult, úgyhogy eldöntöttem, hogy megszüntetem ezt az áldatlan állapotot és elhitetem a kollégáimmal, hogy igazából sokkal többet értek csehül, mint amennyit mutatok és ezzel szépen rávezetem őket arra, hogy többet ne beszéljenek rólam az orrom előtt. A módszer tökéletesen bejött, többször mondták már, hogy félnek tőlem, mert biztosak benne, hogy igazából mindent értek, ezért összeszedtem a tanácsaimat azoknak, akik hasonló cipőben járnak. Szívesen.

1. Tanulj meg pár komplikáltabb szófordulatot vagy ragozást, ami nem tartozik a kezdő szókincshez és egy teljesen váratlan helyzetben, arcodat kicsit lehatjva, szerény mosollyal említsd meg. Például amikor udvariasan megkérdezik, hogy mit tudsz már az adott nyelven és arra számítanak, hogy majd azt mondod, hogy köszönöm, vagy jó napot. A hatás garantáltan nem marad el. Én egy meetingen segítettem az egyik kollégámnak, amikor nem jutott eszébe egy angol szó és kérte a többieket hogy segítsenek neki csehről fordítani. Mindenkinek elakadt a szava, hogy pont én segítettem (mondjuk nekem is)
2. Nevess velük. Ha nem érted a nyelvet, az csodálatos lehetőség a testbeszéd, a hangsúlyok, az arckifejezések tanulmányozására. Pontosan lehet látni valakin, amikor poénra készül, majd amikor kimondja a poént. Ezt csak kitűnő ritmusérzékkel rendelkezőknek ajánlom, mert fontos az időzítés, fontos, hogy időben kell elkezdeni nevetni, nem lehet kicsit sem késni, mert az rontja a meglepetést. Fokozza a hatást, ha a nevetés után kicsit zavartan körbenézel, mintha lebuktál volna. Garantált a döbbenet.
3. A konyhában, ebéd közben vegyél magad elé egy újságot és olvasd, esetleg hümmögj is közben. Van az az általános, semleges hümmögés, az tökéletes ide. Nem baj ha egy szót nem értesz abból, amit olvasol, az a lényeg, hogy lássák, hogy tényleg olvasol, mozog a szemed, nem csak bambulsz vagy a képeket nézegeted.

+1. Bátraknak: amikor megkérdezik, hogy lefordítsák-e ami elhangzott, mondd, hogy nem kell, inkább te visszamondod, hogy mit értettél és csekkolják, hogy rendben van-e. Ez olyan esetekben működik, amikor ismered az alaphelyzetet, azaz egy csomó infó már a rendelkezésedre áll, és azt kell egy kicsit csűrni-csavarni az alapján, amit megértettél. Ha valamit eltévesztünk, az csak hitelesebbé teszi a helyzetet, nem fognak rájönni, hogy csaltunk. A kockázatos válasz, hogy nem, köszönöm, értettem. Ezt munkában soha nem mertem alkalmazni, csak olyan egyéb helyzetekben, amikor biztos voltam benne, hogy ki tudom nyomozni, miről is volt szó vagy ami nem érdekelt igazából (ejnye)

Comments

comments