Belgium vs Hungary nr.1. – avagy elkapott a foci láz – de csak hőemelkedésem van.

A mai cikket önkéntes riporterünk, Hayjni írta, aki Belgiumban él.

Sosem izgatott a foci túlzottan, de kb. 8 évente magával ragad a hangulat.
Idén az egyébként is focirajongó belgák között, az újonnan fellekesült magyarság rám is hatással van.

A belga kollégáim addig-addig piszkáltak a témával, hogy azon kaptam magam, nemzeti színű szalagot kötöttem a csuklómra és szinte minden focival kapcsolatos fb-posztot elolvastam.
Megjegyzem lelkesedésben a  Nők Külföldön csoport tagjai között sincs hiány. Szóval rendesen rámragadt a Ria Ria Hungária, mint a rágógumi. Már a kollégáim is fújják, és együtt várjuk a nagy meccset.

A belgák igazán meg vannak örülve a fociért. A flamandok, ezen a környéken, ahol én élek biztosan rajonganak ezért a sportért.

3 dolog van ami igazán fontos a belgáknak. (Persze a sörön és sültkrumplin kívül.) Bár semmiféle közvéleménykutatást nem végeztem, így ez nem minősül hivatalos adatnak. Csupán megfigyelés és itt élő magyar barátaim tapasztalatai, szubjektív vélemények alapján tett megállapítás .

Az első a bicikli verseny. Olyankor még ha vendégségben vannak is ülnek a tv előtt. Furcsa.
A második  a Communie – ami az elsőáldozásnak felel meg. De sejtésem szerint nem feltétlen a vallásról szól. Sokkal inkább egy baráti-családi esemény, hogy a gyereket megünnepeljék.

És a harmadik a foci!

Na, ha futballról van szó, a belgák nemzeti ünnepként tekintenek rá. Amikor foci van, akkor szinte mindenki a tv előtt ül, a  sörözöben szurkol a haverokkal vagy kint élvezi a meccset a lelátón. Ha foci , akkor szabadnap.
Mindegy, hogy nemzeti vagy világbajokság. A kedvenc csapatuk mezében feszítenek, kifestett arccal, zászlókkal, sálakkal.
Amikor a belga bajnokság döntő meccsét játszotta a helyi kedvenc csapat (Club Brugge) az egész város kék volt. Hát még, amikor megnyerték. Volt ünneplés, felvoulás és folyt a sör.

Most minden vörös. Nemzeti színű zászlók lógnak az ablakokban. Rengeteg cég reklámjában megjelennek a játékosok, és egyes ablakban lógó zászlókon is rajta vannak.  A boltok kirakata is az ország színeivel van dekorálva, az ikeában még a törölközők is a nemzeti lobogó szerint lógnak. Barátnők fekete sárga piros ruhában pózolnak az instagramon, és az autók tükrei is trikolor huzatot kapnak.

A legmegragadóbb zászlót a buszról pillantottam meg, így sajnos nem tudtam lefotózni. Pedig nagyon sokatmondó volt. A következő felirat állt a nemzeti színek között: PROUD TO BE BELGIAN. (* büszkeség belgának lenni.)

Igen, ez az a mentalitás, amit gyerekként magukba szívnak és ez az a mentalitás, amit ideje lenne megtanulunk és kételkedés nélkül magunkévá tenni. Olyan önbizalommal rendelkeznek, amit mi csak pislogva és értetlenkedve figyelünk. Egyik magyar barátom gyermeke mesélt egyszer az iskoláról, ahova itt jár. Azt a megállapítást tette (és bocsánat a kifejezésért) : hiába hülyébb a belga gyerek nálam, olyan önbizalmat neveltek belé, hogy könnyebben ér el sikert, mint én. Minket nem tanítottak meg otthon hinni magunkban. Itt dícsérik a gyereket , még akkor is ha tök hülye.

Persze ez már egy másik téma. De mégis Belgium vs. Hungary. Egy különbség, ami az EB-n is számít.
De már mi is változunk. Igazán örülök, hogy most ilyen jó a csapatunk és hiszünk bennük. A focin túl is bíznunk kell magunkban.

Nagyon várom a meccset. Talán csak azért, mert itt élek és egymás ellen játszunk. Csupán azt sajnálom, hogy nem tudok kimenni a főtérre és a kivetítőn nézni a játékot a helyiekkel. Magyar színekben természetesen. És tudjátok mi lenne a legérdekesebb a dologban? Nem köpködnének rám, nem kötözködnének vagy löknének félre. (Bár gyakran önző módon közlekednek és bizony neked mennek és odébbtaszítanak.Ez sajnos általnos tapasztalat, még nőktől is. Sőt!)
Szóval nyugodtan kimehetnék a több tízezres tömegbe ellendrukkerként. Senki nem bánná. Még azt is megkockáztatom, hogy vadidegenek hívnának meg egy sörre és készítenének szelfit velem. Errefelé nem balhéznak. Ez egy nyugodt, békés város. Ezért szeretem igazán.  Persze van itt jó is rossz is, és lehetne még ezt az írást is továbbgondolni, átírni. De inkább majd kiegészítem a meccs után.

Addig meg csak találgatok mi lenne ha kiérnék a második félidőre a térre? Milyen érzés lenne? Vajon, hogy viselkedének velem? Igazam lenne? És mi lenne ha…

Azthiszem, ha veszítenének a belgák, lehorgasztott fejjel, legörbülő szájjal, sörmámorban hazasétálnának. Ha nyernének, akkor meg rávennének még engem is, hogy velük ugráljak. De egy biztos:  nem űznének gúnyt belőlem.  Még akkor sem, ha senki sem érti a szürke macinacit 🙂

Hajrá Magyarország!

Comments

comments