Ez vérre megy! (Harmadik részlet)

Nagy örömmel tudtam meg nemrég, hogy a Nők Külföldön olvasók között van egy írónő is, aki jelenleg Hong-Kongban él. Ezen a héten az ő könyvének részleteit olvashatod három részletben. Az író neve: Lénárt Krisztina, könyve: „Ez vérre megy! Fogadd szeretettel a harmadik részletet! Az első részletet ITT találod, a második részletet pedig ITT.„

***Harmadik részlet***

Ahogy az elemlámpa gyér fényében beléptem a járatba azonnal megcsapott a helyiség hűvös, állott szaga. A padlón még a sok törmeléken keresztül is látszott a szépen megmunkált mozaikképek sora, amelyek szinte csalogatták befelé az embert. A tekintetemet felelemve egy zöldes, kristályszerű kígyó alakja domborodott ki a plafonból, amely szinte lüktetni látszott a lámpafényben. A kígyó is mestermű volt. Ahogy előreléptem, éreztem, hogy szinte vonz valami erő a sötétség felé. Ahogy az elemlámpával végigpásztáztam a falakat, egzotikus minták sora bontakozott ki előttem. A por kezdett leülepedni, és én szinte alig hallottam a férfiak beszédét annyira magával ragadott a hely varázsa. Az indák szinte tekeregni látszottak, felém nyújtották az elemlámpa fényében megelevenedni látszó kacsaikat. A kígyó megmozdulni látszott, lelki füleimmel hallottam hűvös bőrének siklását a kövezeten. A minták szinte magukkal húztak, egyre beljebb és beljebb. Aztán egyszer csak beleütköztem egy sziklaomlásba. Vagy legalábbis egy halom kőbe, amely elzárta a továbbjutást. Még percekig lenyűgözve nézelődtem, mielőtt viszafordultam volna.

– Ez nagyon különleges. Volt esetleg művész is a családjában? – kérdeztem Vilmost, aki a munkásokat próbálta megnyugtatni a nyílást illetően.

– Művész? Nem, nem hiszem. De a nagyapám támogatott festőket, és szobrászokat. Arra gondol, hogy ők készíthették a járat díszítéseit?

– Elképzelhetőnek tartom – mondtam rettentő megfontoltan, vissza akartam fordulni, hogy újra megnézzem a fal mozaikszerű képeit, de a munkások már betolultak a szűk járatba, és folytatták a kövek kihordását.

– Látja, kisasszony, ez még eltarthat néhány napig, – mondta a házigazda, majd bűnbánó arccal visszavezetett a nappaliba. Attól függetlenül, hogy engem is felcsigázott a lelet, magamra is gondolnom kellett. Mi a fenét kezdek a félig kész lakásomban?

– Hajlandó vagyok még két nap haladékot adni az embereknek, de ha csütörtökön nem kezdenek nálam dolgozni, akkor új brigádot keresek magamnak, és részemről vége. – Nem tudom, hogy ez ijesztően hatott-e a számára, de számomra annál inkább. Még fogalmam sem volt, honnan akasztok le egy csapat deli kőművest, festőt és burkolót a nyár közepén. De úgy éreztem, hogy nem mehetek úgy haza, hogy nem szabtam semmiféle feltételt.

Engesztelésképpen Vilmos megkérdezte hogy éhes vagyok-e. Mikor beismertem, hogy majd éhen halok, a konyhába invitált, ahol egy cseréptálból nagyszerű gulyáslevessel kínált meg. Amíg a sűrű levest kanalaztam, a házról kérdezősködtem. Elképesztő pénzek mennek el egy ilyen felújításkor. Az én kis lakásomban is, hát még egy ekkora háznál, ahol ráadásul nem garasoskodnak, amikor minőségi anyagokról van szó. Vilmos egyetértett, de mint mondta, számára nincs megalkuvás, hiszen családi örökségét szerette volna minél jobb állapotba hozni.
A kávét már a teraszon ittuk meg, ahonnan pazar kilátás nyílt a Balatonra. Egyből meg is kívántam a hűsítő habokat, ahogy a zöldes víz szinte fémesen csillogott. Alig vártam, hogy elinduljak. Miután egyeztettem a mesterekkel a kőkemény határidőmről, és elköszöntem Vilmostól, a kellemes házigazdától, kibukdácsoltam a kertből.

(A részlet vége. )

Comments

comments