Karrierépítés Norvégiában – Karriertréning sikertörténet

Egy különleges, inspiráló élménybeszámolót hoztam nektek. Ági Norvégiában él, párja miatt költözött oda. Karriertréningre járt hozzám, illetve egyéni coaching alkalmakon vett részt és mindkettőnk nagy örömére nemrégiben kapott egy szuper állásajánlatot, ahol április elején kezd. Ági karrierépítését végigkísérhettem és ismét beigazolódott az a tapasztalatom, hogy ha valaki tudatosan, pozitívan építi a karrierjét, akkor óriási lehetőségek állnak előtte. Így volt ez Ágival is, aki nagyon tudatosan, lépésről-lépésre jutott el a sikerig. Ráadásul nemcsak egy valamilyen, hanem egy valóban remek pozíciót talált magának.

Fogadjátok szeretettel ezt a nagyon tanulságos történetet.

2013.május 20-án érkeztem meg Norvégiába, ahova a párom munkája hozott minket.

2014. március 12-én kaptam egy szuper állásajánlatot egy nagy olajipari cégtől.

Most pedig megpróbálom röviden összefoglalni a kettő közt eltelt 10 hónapomat a karrierépítés szemszögéből.

Egyáltalán nem éltem meg könnyen a költözést, sem Magyarország és vele együtt a családom és a barátaim elhagyását, sem a munkahelyem feladását, ahol nagyon szerettem dolgozni. Éreztük azonban a párommmal, hogy távkapcsolatot már nem akarunk (korábban próbáltuk), és az is nyilvánvaló volt, hogy nekem több itt a lehetőség, mint a páromnak statikusként Kaposváron. Szóval vettem egy (na jó több) mély levegőt és költöztünk.

Először felmerült, hogy mi lenne ha én is mennék a párom munkahelyére, lévén én is építőmérnök vagyok, igaz eddig más területen dolgoztam, de be tudnék tanulni gyorsan. Pozitívan is álltak a dologhoz, de végül nem lett belőle semmi. Így utólag nézve szerencsére. Nagyon nem nekem való munka lett volna, de akkor abból a szemszögből jó lehetőségnek tűnt, hogy elinduljak valamerre.

Közben el-el küldtem egy-egy önéletrajzot környékbeli építőipari cégeknek, de nem sok visszajelzés érkezett, vagy ha érkezett az sem volt pozitív. Nézegettem a nagyobb olajipari cégeket is, ugye itt ez a húzó ágazat, de mivel nem ismertem a működésüket, nehezen tudtam meghatározni, hogy az én hátteremmel hova is passzolnék ezeknél a cégeknél. Jelentkeztem egy-két pozícióra, amelyiknél biztos voltam, hogy bőven hozom az elvárásokat, legalábbis végzettség és tapasztalat tekintetében, de ezek viszont egészen más személyiségtípust követeltek meg, és igazából nem is nagyon lelkesített a gondolat. De gondoltam el kell kezdeni valahol. Valószínűleg a pályázatomból is sütött ez az attitűd, mivel nem hoztak eredményt.

Időközben elém került egy cikk az úgynevezett alkotó évekről, ami nyugati országokban elterjedt, hogy bizonyos időközönként tartanak egy év szünetet, amit utazással, hobbikkal, feltöltődéssel töltenek, így kerülve el a kiégést. Ennek hatására megvilágosodtam, hogy nekem most tulajdonképpen alkotó évem van és hatalmas megkönnyebbülést éreztem.

Rájöttem, hogy nem muszáj nekem most azonnal munkát keresni, megadhatom magamnak az időt, hogy kitaláljam, hogy mit is szeretnék, és azt hogyan tudom összehangolni az itteni lehetőségekkel. A teljes képhez természetesen hozzátartozik, hogy ez a párom munkájának köszönhetően egzisztenciálisan is belefért.

Így utólag visszakeresve a dátumokat tűnt csak fel, hogy szinte azonnal ezután találtam rá Petrára. Ez nem lehet véletlen! 🙂

Bele is kezdtem a karrier tréningjébe és innentől kezdve már egyre tudatosabban gondoltam az álláskeresésre, vagyis akkor még csak a felkészülésre. Petra a tréningen és azon kívül is mindig hangsúlyozza az önismeret fontosságát. Ezzel nem is tudnék jobban egyetérteni. Az utóbbi bő egy évem elég alapos belső munkával telt, sok új rétegét fedeztem fel a személyiségemnek, és sok olyan blokkot sikerült feloldanom, ami akadályozott a fejlődésben. Ez a folyamat még a költözés előtt elkezdődött, és nem is tudatosan a külföldi életre készülve, csak így utólag látom, hogy az ebbe fektetett energia milyen sokszorosan megtérült a munkakeresés során. Például az önbecsülésemnek sikerült egy egészen mély belső forrását megtalálnom és levetkőznöm sok olyan kisebbségi komplexust, amiknek korábban tudatában se voltam. Ennek következtében pedig már sokkal könnyebben teremtek kapcsolatot ismeretlen emberekkel is. Ezzel el is értünk Petra következő vesszőparipájához: a kapcsolatépítéshez.

Ebben volt egy nagy segítségem: a Rotary Club (nemzetközi klubhálózattal rendelkező civil szervezet), melynek szülővárosomban Kaposváron tagja voltam és így az itteni városunkban lévő mindkét klubban barátsággal fogadtak. Ez nagyon jól jött, hiszen eleinte nagyon szeparáltnak tudja érezni magát az ember egy idegen környezetben. A helyi emberekkel való beszélgetés abban is segített, hogy még jobban megértsük a kultúrát, amibe belecsöppentünk.

November környékén felmerült az ötlet, hogy kereshetnék magamnak valamilyen önkéntes munkát, ahol tudom gyakorolni a norvégot és nem utolsó sorban referenciát is szerzek. Ez itt Norvégiában, nem volt nehéz, mivel itt ez nagyon népszerű dolog. Az első kereséssel megtaláltam egy hölgy elérhetőségeit, aki a helyi önkormányzatnál önkéntes koordinátor. Felvettem vele a kapcsolatot és ő továbbította a jelentkezésemet az egyik helyi idősek otthonába.

Ahol egy hétre rá már kezdtem is, hetente háromszor a napközbeni foglalkoztatóban segítettem az idősek szórakoztatásában. Nagyon kedves embereket ismertem meg, rengeteget fejlődött a nyelvtudásom és még mélyebben megismertem a helyi kultúrát, hiszen sokat beszélgettünk arról, hogy hogyab mentek a dolgok a régi időkben.

Az önkéntes munka mellett még maradt időm a nyelvtanulásra és a karrierépítésre is. Bár ebben az időszakban még inkább csak az alapozással foglalkoztam, mint például az önéletrajzom és a LinkedIn profilom csiszolgatása és piackutatás, információ gyűjtés. Mígnem egyszer csak összeszedtem minden bátorságom és besétáltam az egyik helyi építkezésre az önéletrajzommal. Szerencsémre épp a projektvezetővel találkoztam elsőnek, nagyon kedves volt és továbbirányított a főnökéhez a központi irodájukba. Őt már e-mailben kerestem meg, hivatkozva a kollégájával történt beszélgetésre. Legnagyobb meglepetésemre szinte azonnal válaszolt és kérdezte, hogy be tudnék-e menni hozzá beszélgetni. Ennek a beszélgetésnek az lett a konklúziója, hogy pont ilyen emberre lenne szükségük mint én, ha lenne munkájuk. Azt mondta, hogy bízik benne, hogy néhány hónap múlva összejön néhány új projekt és akkor térjünk vissza a témára. Ennek nagyon örültem, mert nagyon tetszett a cég, szívesen mentem volna oda dolgozni. De amikor pár hónap múlva találkoztam vele újra, még mindig nem történt semmi előrelépés, addigra már azt mondta, hogy már a 2015-ben bízik. No, itt kénytelen voltam belátni, hogy ez akkor még se a nagy lehetőség. Viszont annak ellenére, hogy ebből nem lett munka sokat profitáltam ebből a beszélgetésből és ismeretségből:

• képbe kerültem az iparág jelenlegi helyzetével, azaz megtudtam, hogy jelenleg gyakorlatilag áll az építőipar a környéken,
• meggyőződtem róla, hogy a magyarországi diplomáimat és tapasztalatomat, a tapasztalatomat abszolút pozitívan értékelik itt,
• “arcot tettem” az önéletrajzom mellé, így ha a későbbiekben új embert keresnek nagyobb eséllyel indulok, mintha csak egy jelentkező lennék a sok közül,
• szereztem egy új szakmai ismeretséget és ezáltal egy új kontaktot LinkedIn-en, akinek köszönhetően szinte az összes a környéken dolgozó építőipari vezető a network-öm része lett.

Bár eddigre tudtam, hogy az építőiparban nem túl jók a kilátásaim, azért még akartam futni néhány kört az érdekében, hátha. Az is nehezítette a helyzetet, hogy bár a kint tartózkodásom kezdetétől intenzíven tanulom a norvégot, és hétköznapi helyzetekben már teljesen jól el is boldogulok, az építőipari munka azért stabilabb nyelvtudást igényel, tehát valami olyan hely kellene ahol az angol a munkanyelv.

Karácsonyra hazautaztunk, de az volt a tervem, hogy ha januárban visszajövünk, akkor elég a lazsálásból és már komolyan minden energiámat a munkakeresésre összpontosítom. Ez így is történt, de szembesülnöm kellett vele, hogy hiába a lendület, nem tudom merre induljak. Szerencsére pont ütemezve volt Petrával egy személyes coaching alkalmam, ahol a segítségével kidolgoztunk egy akciótervet, a lehetséges lépésekkel, ami mentén már sokkal könnyebb volt elindulni és a későbbiekben is vissza tudtam térni hozzá, ha elbizonytalanodtam.

A kép illusztráció: Vichaya Kiatying-Angsulee / FreeDigitalPhotos.net

Az összes nagyobb cégnél kinyomoztam, hogy ki az akit érdekes lehet megkeresni és vagy e-mailben vagy LinkedIn-en felvettem velük a kapcsolatot. A telefonáláshoz norvégul még nem voltam elég magabiztos és bátor. Volt, akitől nem jött válasz. Volt, aki azt válaszolta, amit az előző helyen elmondtak személyesen. Volt, ahova behívtak beszélgetni. De a konklúzió ugyanaz volt, hogy jelenleg sajnos a meglévő embereiket kénytelenek leépíteni, nemhogy újat vegyenek fel.

Kezdett világossá válni, hogy valami új irányt kell kitalálni. Tudomást szereztem róla, hogy a helyi egyetemen nemsokára állásbörze lesz, és végig nézve a cégek listáját, sok szimpatikusat találtam, volt sok építőipari is, köztük olyanok is, ahova eddig nem sikerült megfelelő kontaktot találnom. Szerencsémre a tréningen pont a börze előtti nap volt téma az offline kapcsolat építés, így már felkészültebben érkeztem, például tudtam, hogy hogyan mutatkozzak be, mit mondjak el magamról. Tehát kinyomtattam egy köteg CV-t, norvégul meg angolul is és neki vágtam.

Először kicsit ijesztő volt, nem tudtam hol is kezdjem, meg hiába volt meg a frappáns bemutatkozó szövegem, kicsit inamba szállt a bátorság. Úgyhogy kiválasztottam egy kedvesen mosolygó lányt, az egyik munkaerő-közvetítő standjánál és odamentem hozzá. Nem is az én területemmel foglalkoztak, de ahhoz pont elég volt, hogy megtörjön a jég és sokkal nyugodtabban mentem az építőipari szekcióhoz. Itt beszélgettem az összes céggel, de sajnos egyik se tudott jó hírekkel szolgálni. Mindenki nagyon kedves volt és elismerően nyilatkoztak a CV-mről, szóval legalább az önbizalmamnak jót tett.

Azért összességében nagyon letört, mert nem nagyon volt más ötletem mint az építőipar. De gondoltam, megyek egy kört az olajipari szekcióban is, végül is építőmérnökként ott is teremhet számomra babér és ott aztán nincs recesszió. Beszélgettem az egyik, ha nem a legnagyobb olajipari cég képviselőivel, arról, hogy mit gondolnak, az én hátteremmel hova passzolnék én náluk. Abszolút pozitívak voltak, elkérték a CV-met és biztattak, hogy jelentkezzek a meghirdetett pozíciókra.

Már majdnem elindultam haza, amikor gondoltam megyek még egy kört és ha szimpatikus embert látok, akkor beszélgetek vele. Így jutottam el egy munkaerő-közvetítő cég képviselőjéhez, aki két mondat után visszakérdezett, hogy “Figyim te magyar vagy?” Kiderült, hogy bár ő itt nőtt fel, de apai ágon ő is magyar és tud is magyarul. Előfordul, hogy az akcentusnak is van előnye 🙂

Két nappal később hívott is az egyik kolléganője, hogy lenne egy pozíció, pont az előbb említett nagy olajipari cégnél, ami érdekes lehet számomra és átküldené a részleteket. Kérte, hogy még aznap írjam meg, hogy az eddigi tapasztalataim hogyan tesznek alkalmassá a feladatra. Ezzel könnyű dolgom volt, mert nem túl sok minden derült ki a leírásból, de ami igen, az abszolút testhez álló volt és könnyen alá tudtam támasztani az elvárásoknak való megfelelésemet.

Egy hétre rá újra hívott, hogy tetszett nekik, amit írtam és be szeretnének hívni egy interjúra, de előtte még menjek be hozzá is és segít felkészülni. A felkészítésnek nagyon örültem, mert még sose voltam előtte igazi interjún, úgyhogy jól jött a gyakorlás. De magamtól is készültem, rengeteg YouTube videót végignéztem a témában, ami segített elindulni. Nagy hasznát vettem itt is a tréning során végzett öndefiníciós gyakorlatoknak, mert sok típuskérdésre már szinte nem is kellett gondolkodnom a válaszon.

A felkészítő interjú jól sikerült, úgyhogy ez adott annyi önbizalmat az éles interjúhoz, hogy kordában tudtam tartani az idegességemet. Itt már több részletet elmondtak a pozícióról, és így még egyértelműbb lett, hogy ez teljesen rám lett szabva, szóval őszintén tudtam lelkesedni. Ezenkívül a felkészülésnek hála nem nagyon ért váratlan kérdés, és tudtam, hogy milyen történeteket meséljek el, ami arra az oldalamra hívja fel a figyelmet, amire nekik szükségük van. A kettő együtt megtette a hatását, éreztem, sőt ki is mondták, hogy alkalmas vagyok a feladatra. De természetesen nem én voltam az egyetlen, akit behívtak. Azt mondták, hogy egy-két hét alatt döntenek. Szóval feszült várakozással teli időszak következett, de bő egy hétre rá megkaptam a hőn áhított állásajánlatot.

Vicces adalék, hogy másnap kaptam egy e-mailt, ugyanettől a cégtől, hogy köszönik, hogy meglátogattam a standjukat az állásbörzén, de jelenleg nincs számomra megfelelő pozíciójuk. Szóval nagyobb cégeket abszolút érdemes lehet több fronton is támadni.

 Azóta kicsit a föld felett járok, nagyon várom már a kezdést. Hálás vagyok érte, hogy megadatott ez a pihenő és töltekező időszak, de egy ideje érzem már, hogy készen állok az új kihívásokra. Természetesen voltak hullámvölgyek, amikor kilátástalannak éreztem az egészet, de összességében élveztem a célhoz vezető utat is. Így visszatekintve elmondhatom, hogy rengeteget tanultam magamról és a karrierépítés világáról is. Az egyik legfontosabb tapasztalat, hogy semmi szükség rá, hogy kevesebbnek érezzük magunkat, amiatt mert külföldiek vagyunk, és ha mi nem tesszük, akkor más se fogja. Egy közhellyel élve: Mosolyogj és a világ visszamosolyog Rád! Persze emellett kell a tudatosság is, hogy tisztázzuk magunkban, mit is akarunk és mi mit tudunk nyújtani, és ezt tanuljuk meg eladhatóvá is tenni.

Petrának örök hála ezért tréningért és az azt kísérő támogatásért, mert nem csak szükséges információkkal látott el, de állandó inspirációt is biztosított, amivel sikerült átlendülni a holtpontokon.

Istvánnak, a páromnak pedig köszönöm a türelmet és a támogatást, nélküle nem ment volna!

Kalmár Ágnes

Norvégia, 2014. március 15.

Gratulálok Ági! Szép munka volt! 🙂

Comments

comments