Pages Navigation Menu
Categories Navigation Menu

40 körül új életet kezdeni Svájcban

Az interjúsorozatról: Sokan jeleztétek nekem, hogy nagyon érdekel benneteket az a téma, hogy 40 éves kor felett hogyan lehet külföldre költözni. Mire kell figyelni? Van-e egyáltalán esély a beilleszkedésre? Azt mondtátok, hogy olyan jó lenne azt érezni, hogy nem vagytok egyedül, más is megküzdött már hasonló kihívásokkal. Úgy gondoltam ezért, hogy az a leghitelesebb és az adja nektek a legtöbb pluszt, ha rövid interjúkban megkérdezek olyan nőket, akik 40 éves koruk után költöztek külföldre, hogy hogyan élték meg. Mit tanácsolnak azoknak a nőknek, akik még a költözés előtt állnak? Sokféle személyiséget fogtok megismerni, sokféle megoldással, megküzdési móddal találkoztok majd.

Kommentelj, kérdezz, de arra kérlek, hogy ne ítélkezz. Sokfélék vagyunk és ez így van jól. Ha szeretnéd felvenni a kapcsolatot az interjúalannyal, akkor írj az info@nokkulfoldon.hu címre és összekötlek benneteket.

Mai interjúalanyom Kriszta, aki Svájcban él, most már néhány hete feleségként. Kommunikáció-média szakon végzett, bankban dolgozott évekig, jelenleg pedig segédmunkásként foglalkoztatja egy svájci húsüzem. Fogadd szeretettel az ő kalandos élettörténetét is.

Mikor költöztél külföldre?

2012-ben költöztem Stuttgartba. Ekkor 36 éves voltam. Svájcban 2013. júniusa óta élek.

Honnan jött az ötlet, hogy külföldön folytasd az életedet? Mi volt az oka a külföldre költözésnek?

A párommal 2011 novemberében ismerkedtem meg. Én akkor már 3 hónapja munkanélküli voltam. Előtte folyamatosan bankban dolgoztam. Kezdetben hiteltanácsadóként, majd fiókvezetőként illetve értékesítés támogatási szakértőként. Miután 2011.augusztusában fiókbezárás miatt megszűnt az utolsó banki munkám is, nehéz helyzetbe kerültem, mert egyedül maradtam egy már akkoriban is közel 200 ezer Ft-os törlesztéssel. Ezt az ingatlanlízinget még a korábbi férjemmel vettük fel, aki szintén bankban dolgozott és aki 9 hónap házasság után”lelépett”. Miután nem fizettem a hitelemet, KHR listára kerültem, így automatikusan elutasítottak minden banki álláspályázatnál, mert bár ez nem publikus, a bankok nem foglalkoztatnak „fekete listás bűnözőket”. Így kialakult a 22-es csapdája. Ezt követően 2011 októberéig egyedül éltem, nem volt párkapcsolatom, önerőből kellett megoldanom mindent, illetve az idős nyugdíjas szüleim is sokat segítettek. Ekkor ismerkedtem meg a jelenlegi párommal, aki festőként dolgozott alkalmazottként, persze feketén, mint az divatos Magyarországon az építőiparban. Megismerkedésünket követően neki is megszűnt az állása. 5 hónapig őrlődtünk, hogy mi legyen. Ott álltunk egy friss kapcsolatban, munka és bevétel nélkül, nagyon nehéz időszak volt. Talán itt dőlt el, hogy a „rosszban” részt már kibírtuk együtt, akkor a jóban is sokáig együtt maradunk. Végül megszületett a fájdalmas döntés: az anyagi helyzetünk miatt külföldön kell keresnie munkát és külön kell élnünk egy ideig. Nyelvtudás hiányában 2012. májusában egy magyar vállalkozónál kezdett el dolgozni Németországban. Mondanom sem kell, teljesen kihasználták a profi szaktudását és fillérekért, kényszervállalkozóként foglalkoztatták napi 12 órában, szombaton is. Közben nekem sikerült egy kompetenciafelmérésekkel foglalkozó cégnél tanácsadóként elhelyezkednem, de számomra ismeretlen oknál fogva 2 hónap után felmondtak, így ismét munka nélkül maradtam… Ekkor döntöttem el, hogy nincs más kiút, nekem is külföldre kell mennem a párom után. Tudtam, hogy nem lesz könnyű, hiszen a német nyelvet 4 évig a gimnáziumban tanultam, de azt követően sosem használtam és az én „szakmámat” külföldön nem egy nyelvtudás-hiányos bevándorló fogja megkapni. Szóval banki munkáról nem is álmodtam.

40 évesen Svájcban

Mi volt az, ami segített a döntés meghozatalában?

Az anyagi kilátástalanság segített és az a nem túl kellemes érzés, hogy itt nincs rám többé szükség…Nagyon fontos szempont volt az is, hogy nem akartunk hosszú időt külön tölteni. Most azt gondolom bárhogy is alakult volna magyarországi pályafutásom, végül mindenképpen külföldön kötöttem volna ki. Be kellett látnom, hogy változtatni kell az életemen, kilépni a komfortzónámból, alább adni az egómból és feladni azt a kényelmet, hogy egy olyan országban éljek, ahol tökéletesen tudok kommunikálni és ahol a szeretteim és a barátaim vannak. Azt is tudtam, hogy segédmunkásként, takarítóként vagy konyhai kisegítőként fogok dolgozni egy ideig külföldön, amíg a nyelvtudásom magasabb szintű nem lesz.

Hogyan készültél fel az új életre?

Túl sok felkészülés nem volt: feladtam a budapesti albérletemet, bepakoltam az autóba, ami csak befért, elköszöntem az aggódó és szomorú idős szüleimtől (egyedüli gyerek vagyok, nagyon nem volt egyszerű nekik ezt megszokni..) és 2012 augusztus 1-én elindultam Stuttgartba. Ott kibéreltünk egy kis lakrészt egy házban, ami átmeneti megoldás volt: Németországban 2 havonta költözni kellett, nehezen találtunk végleges albérletet.

Mivel foglalkoztál Magyarországon és most mivel foglalkozol?

Magyarországon banki szférában dolgoztam: hiteltanácsadó, fiókvezető és lakossági értékesítési szakértő voltam. Németországban kezdetben komissiózással (áruk összeválogatása a megrendeléseknek megfelelően szerk.) foglalkoztam, később takarítottam és konyhai kisegítőként dolgoztam. Svájcban segédmunkás vagyok egy húsüzemben 2013.júniusa óta

Mi volt a legnagyobb kihívás számodra a külföldi életben, külföldre költözésben? Ezzel hogyan küzdöttél meg?

Egyrészt az elszakadás a megszokott környezettől és az emberektől nagyon nehéz volt. Ami még talán ennél is nehezebben ment, annak elfogadása, hogy a bennem rejlő szaktudást, képességeket és tapasztalatot félre kellett söpörni és egyszerű fizikai munkásként kellett elhelyezkednem, akinek nem kell használnia az intellektualitását. Mivel a nyelvtudásom sem tökéletes még, nagyon rossz érzés, amikor látom, hogy valaki nagyon magyaráz valamit (a svájci német dialektus még a perfekt németeseknek is kihívás..) és amint látja, hogy valamit nem értek, csak legyint egyet és továbbmegy. Ezeket a pillanatokat elég nehéz kibírni, de muszáj…
Mivel még nem olyan régóta vagyunk Svájcban, korlátozottak a társas kapcsolataink, bár sok magyar él itt és az én munkahelyemen is nagyon sokan vannak. Valahogyan a szabadidejét mindenki a családjával vagy a megszokott társaságával tölti. Ilyen szempontból még nem sikerült beilleszkednünk. Így a legtöbbet kettesben vagyunk, ami egy fárasztó dolgos hét után nem is olyan rossz dolog. Mivel én 3 műszakban dolgozom, ami 2 hetente váltakozik, van olyan 2 hét amikor én hajnalban érek haza, akkor a párom már alszik, hiszen ő minden nap reggel 6-kor kel. Ezekben a hetekben csak hétvégén találkozunk…

Újrakezdés Svájcban

Hogyan sikerült beilleszkedned külföldön?

Nagyon sok türelem, empátia és elfogadás szükséges hozzá. Meg kellett szoknom az „egyszerűbb” emberek társaságát, akiknek sok mindent el kell magyarázni, mert az ő logikájuk kicsit másképpen működik. El kellett fogadni, hogy fizikai munkát végzek, ami a korábbihoz képest megterhelő. Mivel vezetőként dolgoztam korábban, sokszor van olyan helyzet, amikor kibújik belőlem ez az oldalam és a többi kollégáimhoz így állok, de ez leginkább a segítő szándékomban nyilvánul meg. A külföldiek helyzete sehol sem egyszerű, főleg itt Svájcban, ahol pár hónapja népszavazás volt a külföldiek munkavállalásának korlátozásáról, amelyből még nem lehet észrevenni semmit, de az ország véleményét markánsan tükrözi. Különösen ellenségeskedésnek még nem voltam alanya, igyekszem minden helyzetben „ jó kislányként” viselkedni, akkor is, ha nem értek mindennel egyet…

Számított a beilleszkedésben, álláskeresésben, a külföldi életed kialakításában az életkorod? Ha igen, akkor mit befolyásolt?

A 40 körülieknek jó esélyei vannak, csak néhány álláshirdetésben szerepel a például. a maximum 30-ig megjelölés ( pl. vendéglátásban). Az itteni élet kialakításában egyrészt előny, másrészt hátrány: nem könnyű az élet felénél Magyarországon mindent feladni és egy idegen országban a párommal új életet kezdeni. Aki gyerekként kerül ide, vagy már eleve ide születik, annak teljesen otthonos lehet a külföldi lét, hiszen a család is itt él nem kell 1000 km-t utazni, ha látni akarja őket. Az élettapasztalat miatt pedig előny, hiszen az ember sok mindent megélt már és könnyebben fel tudja magát találni, bár ez személyfüggő is. A lényeg, hogy legyen bennünk hajlandóság a változásokra, hiszen abból a bizonyos kényelmi zónából mindenképpen ki kell lépni a siker érdekében. Lesznek olyan helyzetek, amikor a megszokottól eltérő helyen kell élni vagy dolgozni. Ha tudatosan építjük az külföldi utunkat, akkor ezek átmeneti időszakok lesznek és ha vége, akkor elmondhatjuk, hogy ezt is túléltük és erősebbek lettünk. Sokkal jobban fogjuk értékelni azt a jót, amiért magunk küzdöttünk meg, mint ami csak úgy az ember ölébe pottyan ( bár ez utóbbi külföldön nem igazán jellemző, a szerencse is csak a felkészültség találkozása a lehetőséggel a véleményem szerint…)

Mit javasolnál azoknak a nőknek, akik 40 éves koruk után vágnak bele a külföldi életbe? Milyen tanácsokkal, ötletekkel látnád el őket?

Készítsenek egy tervet, amelyben szerepel, hogy mi a cél, mit szeretnének elérni, megvalósítani. Tudatosítani kell magunkban, hogy miért kell külföldre mennünk, mit adunk fel ezáltal és mit kapunk cserébe. Minden országban vannak magyar csoportok (például a Facebookon is), ahova érdemes már csatlakozni, még mielőtt megérkezünk az országba és az ottani információkat áttanulmányozni illetve kérdezni a csoport tagjaitól. A magyarok egy része nagyon segítőkész, de nem javasolt például olyan bejegyzéssel indítani,hogy „ Sziasztok hamarosan ide és ide érkezem, tudnátok nekem munkalehetőséget és/vagy lakáslehetőséget mondani?” A dolgok nem így működnek, minden egyedül kell „kikaparni” magunknak, nem lehet arra számítani, hogy majd mások mindent megoldanak. A külföldön élők nem munkaközvetítők és nem ingatlanosok, persze tudnak linkeket ajánlani, ahol el lehet kezdeni a keresgélést és ha valaki valamilyen konkrét dologról tud, azt is megosztja a többiekkel.
El kell fogadni, hogy külhonban nem te vagy otthon és ehhez mérten okosan viselkedni minden helyzetben és legfőképpen az ottani szabályokat megismerni és betartani. Érdemes ezekről már előre informálódni, hiszen a tudás hatalom, de ha nem tudsz róla, attól még rád is vonatkozik.
Nem érdemes állandóan összehasonlítani a külföldi dolgokat Magyarországgal, hiszen most nem ott élünk és az új dolgokhoz kell alkalmazkodnunk, szóval a bezzeg kezdetű mondatokat jobb elfelejteni… Sosem leszünk olyan teljes értékű állampolgárok, mint odahaza, de empátiával és nyitottsággal, kedvességgel sok mindet el tudunk érni, amire szükségünk lehet egy új, boldog és elégedett élethez!

 Ha a külföldi életről, külföldre költözésről olvasnál még többet, akkor izgalmas meglepetéseket találsz itt a Nők Külföldön oldalon. KLIKK IDE a meglepetésekért.

Ha tetszett a bejegyzés KLIKK IDE és kövess a Facebook-on is.

Ha pedig a LinkedIn csoporthoz csatlakoznál, KLIKK IDE.

Comments

comments

4 hozzászólás

  1. Bármilyen csúnyán hangzik, a legtöbb magyar nő fog egy viszonylag jómódú nyugati férjet és eltartatja magát egy életen át a gyerekszülést követően, ez a klasszikus szcenárió, hiszen legtöbbször nincsen versenyképes szakmája és nyelvtudása.

    Büszke vagyok a posztalanyra, hogy ő legalább dolgozik.

    • Hátt, kedves Laca, nem kéne általánosítani…kíváncsi vagyok hány ilyen nővel találkoztál?
      Amúgy pedig, mi a fenét is csináljunk itthon mi 40 körüli nők amikor a magyar férfiak mindenhez ilyen undorítóan rosszindulatúan állnak hozzá, és ugyebár családot sem hajlandóak alapítani….

  2. Kriszta! Gratulálok ahhoz, hogy volt bátorságod „mindent” feladni itthon és teljesen új életet kezdeni Svájcban. Az meg különösen példaértékű, hogy egy itthon vezető állást betöltő személy, külföldön fizikai segédmunkásként dolgozik azzal a tudattal, hogy ő ott csak egy bevándorló, soha nem lesz egyenértékű a svájciakkal. De ha van cél és van akarat hozzá, minden rendben lesz! Sok sikert kívánok!

    • Kedves Katalin! (mondhatnám, hogy kedves Druszám)

      Természetesen én is gratulálok a hölgynek, de hozzáteszem, hogy sosem késő. Csak az marad életben a természet törvényei szerint, aki képes változtatni. A magam példájából kiindulva:53 éves vagyok, 3 éve Magyarországon új szakmát tanultam, -előtte pedagógus voltam, illetve vagyok most is , mindezt önerőből, -ápolónő lettem, mert ezt keresik külföldön a hírdetésekban- és irány egyedül Németország (a család egyelőre maradt otthon, majd jönnek ők is)

Hozzászólás a(z) Laca bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás