Pages Navigation Menu
Categories Navigation Menu

Újrakezdés Norvégiában 50 évesen

Az interjúsorozatról: Sokan jeleztétek nekem, hogy nagyon érdekel benneteket az a téma, hogy 40 éves kor felett hogyan lehet külföldre költözni. Mire kell figyelni? Van-e egyáltalán esély a beilleszkedésre? Azt mondtátok, hogy olyan jó lenne azt érezni, hogy nem vagytok egyedül, más is megküzdött már hasonló kihívásokkal. Úgy gondoltam ezért, hogy az a leghitelesebb és az adja nektek a legtöbb pluszt, ha rövid interjúkban megkérdezek olyan nőket, akik 40 éves koruk után költöztek külföldre, hogy hogyan élték meg. Mit tanácsolnak azoknak a nőknek, akik még a költözés előtt állnak? Sokféle személyiséget fogtok megismerni, sokféle megoldással, megküzdési móddal találkoztok majd.

Kommentelj, kérdezz, de arra kérlek, hogy ne ítélkezz. Sokfélék vagyunk és ez így van jól. Ha szeretnéd felvenni a kapcsolatot az interjúalannyal, akkor írj az info@nokkulfoldon.hu címre és összekötlek benneteket.

Mai interjúalanyom Ági, aki Norvégiában, Flekkefjordban él és dolgozik klinikai szakpszichológusként felnőttekkel egy kórházban. Ági 2,5 éve, 50 évesen költözött el Magyarországról és kezdett új életet Dél-Norvégiában. Fogadd szeretettel az ő történetét.

Honnan jött az ötlet, hogy külföldön folytasd az életedet?

2009-ben jött az ötlet. Volt egy másik munkám a pszichológiai praxis mellett, ami pénzforrás volt, de az nagyon lement a krízissel. Mindig is ki akartam menni, mindig is bennem volt, de akkor emiatt a válság miatt volt egy teljes életszakasz-váltás az életemben. Nem láttam Magyarországon semmi jövőt. Ezt a gyűrődést, állandó létbizonytalanságot nem akartam. Ráadásul van egy fiam, akiről azt gondoltam, hogy előbb-utóbb úgyis elhúzna. Persze így sem tudja az ember, hogy hol fog a fia kikötni. Lehet, hogy másik földrészen. Mindenesetre meg akartam adni az esélyét, hogy jó körülmények között éljen és ne kelljen ezért elmennie. Ha pedig mégis, akkor legalább nekem legyen pénzem utazgatni hozzá.

Miért pont Norvégia?

Praktikus szempontból választottam Norvégiát. Én angolul beszélek, így szóba jöhetett volna Anglia is. Amerika ugye nem, mert a diplomámat ott nem fogadták volna el. Ott egyetemre kellett volna járnom. Azt tudtam, hogy Skandináviának nagy a felvevőpiaca és ott vannak is barátaim. Évek óta kijártam Svédországba és nagyon tetszett. Oda viszont nem tudtam menni, mert ott már sokkal kevesebb lehetőség van és azt is mondták, hogy ott sokkal rosszabbak a körülmények. Nemcsak anyagilag, hanem ott sokkal inkább alárendelt egy pszichológus az orvosnak.Akkor Norvégiában volt egy nagy felvevőpiac. Rengeteg állás volt 3 éve, amikor ide kerültem. Itt rá vannak arra állva, hogy sok külföldi van. Ráadásul itt önálló vagyok. A pszichológus itt egyenrangú félként dolgozik, nincs hierarchia, ahol az orvos felette van. Aki szakpszichológus, az különösen jó pozícióban van.

Hogyan sikerült kijutni Norvégiába?

Két évig pályáztam. Megpályáztam legalább 100 állást. Amikor már kicsit beszéltem, akkor végre kihívtak interjúra. Két helyen is ajánlottak állást. Az is szempont volt a döntésben, hogy nem bírom a hideget. Itt télen melegebb van, mint Magyarországon. Télen talán, ha egy-két napig van mínusz. Miután elfogadtam az állást 3 hét múlva már itt is voltam. Lehet, hogy tolerálták volna, ha később jövök, de akkor már szeptember volt és a fiamnak akkor elveszett volna az éve. Különösebben nem készültem előre kulturálisan, csak a híradót néztem a neten és egy-két könyvet olvastam.

Mivel foglalkoztál Magyarországon és most mivel foglalkozol?

Egy kórház pszichiátriai ambulanciáján dolgozom. Tulajdonképpen ugyanazt csinálom, mint otthon. Kivizsgálok pácienseket, eldöntöm, hogy hogyan lehet őket kezelni. Nagy részüket elkezdem kezelni, aki pedig nem hozzám tartozik, továbbküldöm. Elég sok pszichoterápiát csinálok. Rövidet és hosszút is.

Milyen nyelven dolgozol?

Norvégul. Itt csak norvégul lehet létezni. Rengeteg a bevándorló, úgy 10% környékén, de akkor is kell a norvég, az angol nem elég. A kórházban, ahol dolgozom, az orvosok nagyon nagy százaléka külföldi: német, bolgár, olasz és spanyol. Még otthon elkezdtem tanulni norvégul. Az nagyon siralmas volt. Amikor kikerültem, akkor olvasni tudtam, de nem tudtam igazán beszélni és a nyelvtani alapjaim sem voltak túl jók. Itt kint jöttem bele. A munkahelyem fizette a nyelvtanulásomat.

norvegia5

Hogyan sikerült beilleszkedned külföldön? Hogy kezdted el a munkát?

Eleinte azért nehéz volt. A kollégáim valahogy úgy gondolták, hogy én két hónap alatt perfekt leszek. Nagyon türelmetlenek voltak velem. A pszichológus kollégáim leginkább. 3-4 hónap múlva már adtak pácienst, úgyhogy élesben ment a dolog. Hozzá kell tenni, hogy itt nagyon durva dialektusok vannak és rengeteg féle. Egy másik nyelvet beszélnek tulajdonképpen, mint amit tanultam. Ez nincs leírva, nincs szótára.

Egyébként a Skandináv országok sokkal jobbak anyagi beilleszkedés szempontjából, mint az Egyesült Államok vagy az Egyesült Királyság. Rengeteg támogatást kap egy ide települő diplomás, és nem évekig tart, amíg felmászik a ranglétrán. Emellett azért van érzelmi és szociális támogatás. Elfogadják, hogy te más vagy. Tudomásul veszik, hogy kell akklimatizációs idő. Ez az elfogadás a közvetlen kollégáim részéről kevésbé volt meg, de mindenki más nagyon toleráns volt. Az adóból az ember két évig mindenféle visszatérítést kap. Mikaptunk egy évig a kórháztól lakást is. Utána ki kellett költözni onnan, de azért nagy segítség volt az első időszakban. Én otthonról nem is tudtam volna lakást szerezni, mert itt elég nehéz jó házat vagy lakást találni.

A fiamnak itt kellett belejönnie a nyelvbe, mert egyáltalán nem tudott norvégul. Emiatt elölről kellett kezdeni a középiskolát, de hamar belejött.

Hogyan találtál társaságot magadnak?

Igyekeztek itt bevonni a társas életbe, hogy ne érezzem magam egyedül. Van itt két magyar család, akikkel sokat segítünk egymásnak. Információkat cserélünk, illetve a költözködés kapcsán vagy más dolgokban segítünk egymásnak. Például most egy hétig járok át a két házzal odébb lakó magyar családhoz macskát etetni.

Hamar lettek barátaim. Leginkább norvég barátaim vannak. Munkatársaimmal annyira nem vagyok jóban, mert más a szemléletük, nagyon merevek. Vannak viszont más kollégáim, akik nem ilyenek és akikkel jóban vagyok. Szerintem, ha az ember nyitott és tesz a dolgokért, akkor mindenhol talál jó barátokat. Nekem otthon nagyon nagy baráti köröm van. Azt gondoltam, hogy ha itt lesz egy pár jó barátom, azzal elégedett lehetek. Ez most így is van. Van néhány jó barátom és van egy ismeretségi kör, akikkel össze tudok járni, de annyira nem közeliek.

Könnyen ismerkedem. Ez egy nyolcezres város, én pedig aktív vagyok szociálisan. Könnyen megérzem, hogy ki milyen. Ki az, aki nekem rokonszenves, aki közel állhat hozzám, akit érdemes meghívni kétszer is. Mások talán nehezebben nyitnak, nehezebben fedezik fel az embereket, de én több erőfeszítést tudok tenni az elején.

flekkefjord

Számított a beilleszkedésben, álláskeresésben, a külföldi életed kialakításában az életkorod?

Több élettapasztalatom van, mintha 20 évesen jöttem volna ki. Persze 20 évesen meg más előnyeim lettek volna, amik most nincsenek. Most 50 évesen sokkal türelmesebb voltam. Fel voltam készülve, hogy eljövök egy vadidegen helyre, ahol senkit nem ismerek, egy totál más kultúrába kerülök, totál más szokásokkal. Az ember élettapasztalata nagyon segít. Itt Norvégiában nem számít a kor, sokáig dolgoznak az emberek, elég egészségesek, aktívak, sportolnak, ezért aztán egyáltalán nem hátrány. Bejött nekem ez a váltás. Itt nincs olyan, hogy elmúlsz 40 vagy 50 éves és lehúzhatod magad.

Itt jó nőnek is lenni. Sok segítséget kapnak a családi élethez, gyerekneveléshez és nem kell a belüket is kidolgozni. Nemcsak elvárások vannak, hanem itt a nők sok támogatást kapnak, hogy jól tudjanak működni az életben és ne kihajtottan navigáljanak a nyolcvanezer feladatuk között.

Mit javasolnál azoknak a nőknek, akik 40 éves koruk után vágnak bele a külföldi életbe?

A lelki dolgokon múlik. Azon, hogy mennyire van felkészülve az ember, hogy elhagy valamit és befogad valami újat. Ezen van a hangsúly, a rugalmasságon, hogy az ember a nagyon másságot is be kell fogadja. Erre kell felkészíteniük magukat. Ez egy nagy pszichés munka.
Én tudtam, hogy mit akarok, miért jöttem el. Ez segített át, amikor nehéz helyzetben voltam.

GoldenblogELINDULT AZ IDEI GOLDENBLOG VERSENY!

A Nők Külföldön a BUSINESS kategóriában indul.

Célunk idén is, hogy bejussunk a TOP 10-be.

Segíts nekünk és szavazz ránk ITT.

Köszönjük! 🙂

Fotó: https://www.flickr.com/photos/kristofferandre/

https://www.flickr.com/photos/aigle_dore/

Comments

comments

Egy hozzászólás

  1. Én is 49éves vagyok,nagyon sok ok miatt elmennék innen.Van egy kislányom 9éves.Gyerekkel mik a kilátások,van e lehetőség így kimenni.?Vagy van e értelme?

Hozzászólás a(z) Livia bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás