Pages Navigation Menu
Categories Navigation Menu

Külföldön jár iskolába a gyerek

A szeptemberi iskolakezdéshez kapcsolódóan sok külföldi fórumon ment a tanakodás, hogy pontosan mit kell tennünk, ha a gyerekünk külföldön tanul, vagy ha hazaköltözünk és be akarjuk íratni az iskolába. Ha már túl vagy az egész folyamaton, bizonyára nagyon jól ismered már a lépéseket, ugyanakkor a többiek kedvéért összefoglalom röviden a jelenlegi szabályozást. Ha már végigcsináltad a procedúrát, ne fogd vissza magad: ragadj klaviatúrát, és pontosíts kommentben. 🙂

Erre az összefoglalóra is az érvényes, mint az összes többire, hogy nem ez a szakterületem, én pszichológus és coach vagyok, ezért az egyes speciális, egyedi esetekkel kapcsolatban érdemes megkérdezni az iskolaigazgatót, az önkormányzatot, esetleg a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának ügyfélszolgálatát.

Fontos linkek a témában (olvasd bátran!):

A közoktatásról szóló, 1993. évi LXXIX. törvény: jórészt már hatályát vesztette

A 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről: nagy része 2012. szeptember 1-jétől hatályos

Magyar tanulók külföldi tanulmányai (Nemzeti Erőforrás Minisztériuma)

Iskoláztatás az EU-ban

Tájékoztatás a tankötelezettség teljesítéséről (rövid, közérthető)

Az a csavar az egész történetben, hogy volt egy 1993-as, közoktatásról szóló törvény, amire még mindig hivatkoznak a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának honlapján, ugyanakkor ennek már nagy része nem hatályos. Itt nézheted meg a gyönyörű, üres paragrafusokat. Ezzel szemben, van egy 2011-es törvény, a nemzeti köznevelésről, aminek nagy része 2012. szeptember 1-jétől hatályos. Így lehet az, hogy amíg mindenhol a külföldön tanulók magántanulói státuszáról írnak, ez a hatályos törvények szerint már nem lehetséges. (Ennek ellenére a régebbi magántanulói státuszok megmaradhattak iskolától függően.)

Szóval, a külföldi tanulmányokkal kapcsolatban a 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről a következőt mondja:

„91. § (1) Magyar állampolgár engedély nélkül folytathat tanulmányokat külföldön és tankötelezettségét külföldi nevelési-oktatási intézményben is teljesítheti.

(2) A tanköteles tanuló tanulmányainak külföldön történő folytatását – a tanköteles gyermek nyilvántartása céljából – be kell jelenteni a lakóhely, ennek hiányában tartózkodási hely szerint illetékes járási hivatalnak, vagy, ha a tanuló már hazai iskolába beiratkozott, az iskola igazgatójának.

(3) A külföldi tanulmányok alatt a tanuló magyarországi tanulói jogviszonya szünetel.

Ha külföldre költöztök, akkor a külföldi tartózkodás időtartama alatt a gyerek magyarországi tanulói jogviszonya szünetel, vagyis magántanuló sem lehet.”

Mit és hogyan kell bejelenteni a tanulmányokkal kapcsolatban?

I. Ha a gyereket még nem írattuk be magyar iskolába:

„Amennyiben a tanuló még nem iratkozott be magyar iskolába, a lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkező, tanköteles tanuló esetén a tanulmányok külföldön történő folytatását – a tanköteles gyermek nyilvántartása céljából – be kell jelenteni a lakóhely, ennek hiányában a tartózkodási hely szerint illetékes községi, városi, fővárosi kerületi, megyei jogú városi önkormányzat jegyzőjének.”

Forrás

II. Ha a gyereket már beírattuk magyar iskolába:

„1. A szülő feladata a külföldi iskola diplomáciai felülhitelesítéssel (a kiállítás helye szerinti államban működő magyar külképviseleti hatóságnál kell kérni) és hiteles magyar fordítással ellátott iskolalátogatási igazolásának eljuttatása a magyarországi iskola igazgatójának.

Az aránytalanul nehezen beszerezhető irat helyett a szülő a bizonyítani kívánt tényről nyilatkozatot is tehet (iskolalátogatási igazolás + szülői nyilatkozat), azonban amennyiben más tudomása ellenére az ügy szempontjából jelentős valótlan tényt állít, az ügy eldöntése szempontjából jelentős tényt elhallgat, vagy valótlan adatot szolgáltat, eljárási bírsággal sújtható.

2. A magyarországi iskola igazgatója a tanulói jogviszony szüneteltetéséről egyszerűsített határozat formájában dönt, amennyiben a külföldi iskola hiteles igazolása alapján megállapítja, hogy a tanuló tankötelezettségét a külföldi iskolában teljesíti. Ez esetben a vizsgakötelezettségét is a külföldi intézményben teljesíti a tanuló.

3. A külföldön megkezdett tanulmányok Magyarországon történő folytatása esetén a külföldi tanulmányok beszámításáról és a különbözeti vizsgatételi kötelezettségről a hazai iskola igazgatója dönt.”

Forrás

„Mivel a tanköteles tanulót a jegyző tartja nyilván, tudnia kell, hogy az érintett hol teljesíti tankötelezettségét. A külföldön létesített tanulói jogviszonyról kérelemre a tanuló lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerint illetékes jegyző állít ki hatósági bizonyítványt.”

Forrás

További információkat ITT olvashatsz a NEFMI oldalán, azonban konkrét esetben érdemes rákérdezned az igazgatónál, illetve az önkormányzatnál, mert a minisztériumi oldal még az 1993-as törvényre hivatkozik.

Külföldi iskola

A tanuló jogviszonya a külföldi tanulmányok időtartama alatt:

Alapszabály, hogy „az állandó lakóhellyel rendelkező tanulónak a külföldi tanulmányok alatt szünetel a magyarországi tanulói jogviszonya. Amennyiben a tanuló visszatér külföldről, az igazgató által meghatározott feltételekkel (különbözeti vizsga letétele) folytathatja tanulmányait.” 2012. szeptember 1-jétől már nem lehet magántanuló a külföldön tanuló gyerek.

Bizonyítványok, okiratok hitelesítése:

Erről ITT olvashatsz részletes információkat. A naprakész, pontos információknak mindig nézz utána.

Iskoláztatás az EU-ban:

Ha más uniós országba költöztök, akkor fontos tudnod, hogy a gyerekeid jogosultak arra, hogy iskolai oktatásban részesüljenek, mégpedig ugyanolyan feltételekkel, mint a kérdéses ország állampolgárai. Joguk van ahhoz is, hogy saját korcsoportjuknak megfelelő osztályba kerüljenek, és – a nyelvtudásuktól függetlenül! – tanulmányaikat ugyanazon a szinten folytassák, ahol a származás helye szerinti országban abbahagyták. A gyerekeidnek az uniós jog értelmében joguk van ahhoz is, hogy új lakóhelyeteken ingyenes nyelvoktatásban részesüljenek, a beilleszkedés megkönnyítése érdekében. Erről a témáról további információkat ITT találsz.

Külföldön végzett tanulmányok beszámítása

„A külföldön megkezdett tanulmányok Magyarországon történő folytatása esetén a külföldi tanulmányok beszámításáról és a különbözeti vizsgatételi kötelezettségről a hazai iskola igazgatója dönt.”

Forrás

További információkat a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oldalán találsz ITT.

Sok sikert!

 

szöveget korrektúrázta a SZÖVEGDOKI.

Ha a külföldi életről, külföldre költözésről olvasnál még többet, akkor izgalmas meglepetéseket találsz itt a Nők Külföldön oldalon. KLIKK IDE a meglepetésekért. 

Ha tetszett a bejegyzés KLIKK IDE és kövess a Facebook-on is.

Ha pedig a LinkedIn csoporthoz csatlakoznál, KLIKK IDE.

Comments

comments

7 hozzászólás

  1. A hatályos köznevelési törvény szövegéből az utolsó félmondat kimaradt (93§ (3) „A külföldi tanulmányok alatt a tanuló magyarországi tanulói jogviszonya szünetel, kivéve, ha tanulmányait magántanulóként Magyarországon folytatja.”
    Ez nagyon fontos, mert az iskolák többsége – ahogy észrevettem – nem akar vesződni a magántanulókkal, nekünk, szülőknek viszont tudnunk kell, hogy igen, továbbra is joguk van a gyerekeinknek magántanulóként Magyarországon tanulni.

    • Köszönöm a kiegészítést!
      Petra

  2. 2014 nyár: a kerületi önkormányzat (aka jegyző) a kerületi KLIK-hez küldött, hogy a tanköteles korú gyerekemet „lejelentsem”. Iskolalátogatási igazolás + szülői nyilatkozat kellett, e-mailben, beszkennelve. Választ nem kaptam, de a gyereket (tudtommal) nem keresték otthon.

    • Szia! Azt szeretném kérdezni hogy te hogyan írtad meg a szülői nyilatkozatot? mert nekem sehogy sem jön össze! Köszönöm szépen előre a választ!

  3. Mi a teendő ha a tanuló a 8. osztály második félévét külföldön szeretné folytatni?

  4. Hozzászólás

  5. Nagyon jo cikk. kulfoldon elo gyerekeknek segithet a onlinemagyaroktatas.com ,ha szeretnenek felzarkozni vagy csak a magyar nyelv megorzese a cel

Hozzászólás a(z) Votisky Petra bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás