Hol jobb elkezdeni a német nyelv tanulását Németországban vagy otthon a kedvenc foteledből? (1. rész)

Okszimec Krisztina, költözködési szakértő most kivételesen nem költözésről, hanem nyelvtanulásról írt nektek egy cikksorozatot.

Ma az első cikket olvashatod. 🙂

Most egy olyan írással jövök, ami nem a költözéshez kapcsolódik, hanem a nyelvtanuláshoz. Németországban élek közel 3 éve, és a német nyelv tanulása igen kalandosra sikeredett. Ó, még nem fejezetem be a tanulást (szerintem, sose fogom befejezni), de a klasszikus tanulási rendszer sok buktatóval járt számomra. Az írás két részes.

Németországba 3 éve kerültem ki. Az iskolában már tanultam németet, de tudjuk, hogy az ilyen dolgok milyen könnyen felejtődnek, ha nincs mögötte napi gyakorlás. Amikor megtudtam, hogy irány Németország, azonnal elkezdtem a nyelvet tanulni. Igen, teljesen kezdőként fogtam neki a tanulásnak. Szinte mindent elfelejtettem, amit addig tanultam. Nagyon lelkes voltam és nagyon akartam a nyelvet megismerni, megtanulni. Könyveket vettem, tanárhoz „jártam” (skype órák voltak). Aztán, amikor kikerültem azonnal beiratkoztam nyelvtanfolyamra. Minden annyira új, érdekes, jó volt. Aztán történt valami. A lelkesedés csökkent, egyre kevesebb sikerélmény volt a sok tanulás mögött, pedig már kint voltam Németországban. A tanfolyami tanárom német volt, aki néha-néha egy-egy szót angolul kiejtett, de végig csak németül beszélt hozzánk. Meg voltam győződve arról, hogy amikor már kint leszek és ténylegesen német környezetben leszek, akkor minden könnyebb lesz. Könnyebb lesz a tanulás, gyorsabb lesz a fejlődés, látványosabb lesz az előrehaladás. Aztán ezek a dolgok valahogy elmaradtak. Pedig heti 15 órám volt a német tanfolyamon és heti 2 óra skype, és még mennyi idő, amit tanulással töltöttem. Mert a heti 17 órában engem tanítottak, ott még csak megérettem az összefüggéseket, de nem tudtam.

Amikor beültem az első nyelvtanfolyami napon az órákra, nagyon régi, rossz érzés fogott el. Olyan volt, mintha valaki visszatekerte volna az idő kerekét, és újra középiskolában lennék. Már a középiskolai oktatással/tanítással sem voltam elégedett a hatékonyság miatt. Alig vártam, hogy vége legyen az egésznek, mármint a középiskolának. Vége lett az első napnak és éreztem, ebből a helyzetből nem lesz jó vége. De lelkes és elhivatott voltam, így folytattam a tanulást. Minden órán jelen voltam. Minden házi feladatot elvégeztem. Az első félév még viszonylag jól is sikerült. Viszont a fél év végén teljesen döbbenten ültem a szobámban és azon gondolkodtam, hogy tök jó, hogy én most befejezetem az első félévet, DE a nyelvtani szabályokon és a szavakon kívül semmi mást nem tudok. Nem tudok kimondani két mondatot. Nem értem, amikor hozzám beszélnek, pedig a tanár németül beszélt hozzánk, akkor mi lehetett a baj. A baj csupán az volt, hogy a német tanfolyam is arról szólt, hogy a tanár magyaráz, és a diák ül és hallgat. Az első félévben egyetlen alkalom sem volt, amikor a legalapvetőbb párbeszédeket (1-2 mondatos párbeszédekre gondolok) gyakoroltuk volna az óra keretében.

Beiratkoztam a második félévre is. Úgy voltam vele, hogy majd a következő félév más lesz. Az első félév biztos, hogy csak az alapokról szólt. Majd most, a második félévben sokkal jobb lesz. Nem lett jobb, csak rosszabb. Még több tömény nyelvtannal találkoztunk. Még több ismeretlen szóval. A nyelvtani teszteken 90% felett teljesítettem, de egy kávézóban nem tudtam kérni két teát. Na, ezt már nagyon abszurdnak éreztem. Több nyelvtan ismerek a németeknél, de nem tudok megszólalni. És itt nem azzal volt, hogy nem mertem megszólalni, mert majd akkor beszélek, ha már mindent tökéletesen fogok tudni. Nem, nem erről volt szó. Egyszerűen „elfelejtették” a nyelvtanfolyami keretek között begyakoroltatni azt, hogy milyen az, amikor kinyitod a szádat és elkezdesz német hangokat kiadni. És itt nem a hangosan olvasásra gondolok. Mert az teljesen más. Itt arra gondolok, amikor az agyad és a szád úgy kapcsolódik össze egymással, hogy németül fogsz beszélni és megérteni. A hangosan olvasást gyakoroltatták. De 27 évesen úgy éreztem magam, mintha most tanulnék olvasni. (Igaz, volt olyan csoporttársam, aki fél éve tanult meg olvasni és 35 éves volt, de ez egy másik történet.) A helyzet és az érzés nagyon abszurd volt. És nem jó értelemben.

Számomra a második félév teljesen elkeserített. Így nem is iratkoztam be több félévre. Úgy döntöttem, hogy megkeresem a saját utamat. Ez a saját út keresés még mindig tart. Viszont teljesen más irányba indultam el. Kerestem az alternatív megoldásokat, mert a szokásos módszerekből már nagyon elegem volt.

Comments

comments