Pages Navigation Menu
Categories Navigation Menu

Szüléstörténet olasz módra

A Nők Külföldön oldal tartalmához ezentúl lelkes, önkéntes riporterek is hozzájárulnak, akik a világ különböző országából tudósítanak. Interjúkat, élménybeszámolókat olvashatsz majd tőlük ezentúl. A mai cikk a szüléstörténetek sorozat folytatása. Bakó-Horváth Erika írta, aki olaszországi élményeit osztja meg veled.

29 éves vagyok, két gyermekem van. A nagyobbik fiam 2009-ben született Magyarországon, a kisebbik 2014 őszén Olaszországban. Bár alapvetően mind a kettő pozitív élmény volt, mégis gyökeresen másak a tapasztalataim. Nem akarom a kettőt szembeállítani, inkább az olaszos szülésről mesélnék bővebben.

A férjem már egy jó ideje Olaszországban dolgozott, nem akartuk tovább halasztani a családegyesítést, illetve a családbővítést. Felmondtam az otthoni munkahelyemen, és kiköltöztünk utána 2013. őszén, még a terhességem előtt, ezzel lemondva a magyar gyed és egyéb juttatások lehetőségéről. Viszont tisztában voltunk azzal, hogy itt kint járni fog szülés után az egyszeri anyasági segély, amely a magyarországi összegnek kb. a nyolcszorosa. Ezen felül a családi pótlékot is a család egy főre jutó jövedelme alapján számolják ki. Továbbá minél több gyereked van, annál több adót tudsz visszaigényelni évente egyszer, egy összegben. Tehát nem mondhatni, hogy vakon ugrottam fejest az ismeretlenbe.

Olaszországon belül a kórházválasztásba nem volt beleszólásom, vagyis úgy mondanám, fogalmam sincs, hogyan kellett volna eljárni, ha nem abban a kórházban akarok szülni, aminek a körzetéhez tartozok. De szerencsére teljesen meg voltam elégedve vele, egy modern, 10 éve épült szép, jól felszerelt kórházról van szó egy középnagyságú város szélén az Appenninek lábánál, festői környezetben.

Nem volt ismerősöm, aki Olaszországban, főleg nem olyan, aki a környéken szült volna. Egyszer nyáron, egy strandon összefutottunk véletlenül egy magyar-olasz vegyes házaspárral, a magyar feleség pont ugyanabban a kórházban hozta világra a kisebbik gyermekét. Mondott pár hasznos és megnyugtató információt, de addigra már a 6. hónapban voltam, valamelyest sikerült tájékozódnom. Addig azonban el kellett jutnom, az út nem volt zökkenőmentes az elején.

Főleg az internetről tájékozódtam, találtam egy-két magyar és angol élménybeszámolót, illetve egy olasz nyelvű baba-mama témájú weblap tanácsai alapján próbáltam eljárni. Például hogy várjuk ki a hat hetet, utána el lehet menni a háziorvoshoz, vagyis az ún. családi orvoshoz is, ő is be tud utalni a különböző vizsgálatokra, ill. el tudja végezni a terhesgondozás nagy részét is. Tehát elmentem az orvoshoz ahol a következő párbeszéd zajlott le:

  • Külföldi vagyok, terhes vagyok, nemrég óta élek Olaszországban, nem tudom, mik a teendők ilyenkor.
  • El kell végeztetni egy terhességi tesztet.
  • Jó. És azt hol?
  • Gyógyszertárban is lehet.
  • ???
  • Vesz egy terhességi tesztet a gyógyszertárban.
  • Köszönöm szépen, azon már túl vagyok.
  • Jó, akkor adok egy beutalót a nőgyógyászatra.

A nőgyógyászati beutaló eléggé haszontalannak bizonyult a hozzám legközelebb eső rendelőintézetben, viszont a kezembe nyomtak egy kémcsőt, eligazítottak a mosdó felé, és mondták, hogy merre találom a labort, meg is mutatták az ablakon át. Labormintával a táskámban bolyongtam keveset a környéken, aznap már zárva volt, majd másnap kiderült, hogy ide beutaló kell, időpont, ami sok idő, valószínűleg az utcában pár száz méterre lévő privát laborba próbáltak küldeni eredetileg. A pozitív laboreredményekkel vissza kellett menni a terhesgondozóba, ahol ezután sem foglalkoztak velem érdemben, csak vizsgálatokra küldtek, orvos 10 hetes terhesen látott először, és rögtön meg is állapította az ultrahang alapján, hogy már 11 hetes is elmúltam.

Szülés olaszországban

Olaszországban szülésznők végzik a terhesgondozást (ha nincs komplikáció), ultrahangozni is tudnak. 6 hetente (a vége fele 4 hetente) meg is kukkantják a kis porontyot. „Rendes”, nőgyógyász által végzet ultrahangvizsgálatból 3 kötelező van, vérvétel kb. hathetente, ahol mindenfélét néznek. Nagyon kedves, segítőkész szülésznőm volt. Mindig kb. három hónapra előre megvolt az összes vizsgálatom időpontja, amelyek összesen négy különböző városban zajlottak a környéken.

A 35. héten fel kellett hívni a kórház szülészeti ambuláns rendelését időpontért. Itt újabb bonyodalmakba ütköztem, hiszen képtelen voltam telefonon keresztül érthetően lebetűzni a nevemet, személyesen kellett bemennem időpontot kérni. Habár addigra már papírom is lett róla, hogy középfokú olasz nyelvtudással rendelkezem, azért a mai napig van még egy-két mumus számomra az olasz nyelvi kommunikációban, főleg telefonon keresztül, vagy új helyzetekben.

36 hetesen a kórház is elküldött egy sor laborvizsgálatra, 38 hetesen pedig kitöltettek velem egy részletes kérdőívet, főleg a kórtörténettel, a szüléssel, és a köldökzsinórvár-adományozással kapcsolatban. Utána 2 hétig nem is zaklattak, a szülés kiírt napján volt esedékes a következő kontroll, melyet szintén szülésznő végzett. Nem voltak felesleges nőgyógyászati vizsgálatok, se ultrahangos súlybecslés a terhesség végén, amivel ”paráztatnák” a kismamákat, hogy túl nagy lesz a baba, és nem kell állandóan vizsgálatokra járkálni az utolsó és az utolsó utáni héten. Természetesen itt is megvannak a módszerek a késlekedő babák megsürgetésére, ezek viszont sokkal humánusabbak, mint az általam Magyarországon tapasztalt módszerek, másrészt pedig csak a beleegyezésemmel végzik el. Hangsúlyoznám, hogy ezek a dolgok csak problémamentes terhesség esetén állnak fenn, szerencsére nálam erről volt szó.

Ha nem indultak volna be a fájások a szülés kiírt időpontja után, 6 nap múlva kellett volna mennem a következő kontrollra. Ekkor már lehet kérni burokrepesztést, ha nem, akkor viszont nem várnak tovább 41 hét + 3 napnál, beindítják a szülést a baba és a mama érdekében. Szerintem ez tiszta ügy, nem kapkodják el a dolgokat, de nem is várnak feleslegesen.

Visszatérve a nagy napomra, déli 1 óra körül érkeztünk meg a kórházba 4-5 perces fájásokkal. Háromnegyed órát kellett eltöltenem gépre kötve, hogy figyeljék a fájásokat és a baba szívhangját, így megbizonyosodtak róla, hogy nem vaklárma esete áll fenn. Eleinte benn volt velem a férjem, később el kellett mennie a nagyobbik fiunkért az oviba, másrészt úgy is beszéltük meg, hogy nem lesz benn a szülésnél, nem is ért vissza időben. Nem is volt szükséges a jelenléte igazából, nem éreztem magam abszolút kiszolgáltatott helyzetben, végig én irányítottam, a szülésznő csak javasolt, nem előírt. A betegjogi nyilatkozatban én azt a lehetőséget jelöltem be, hogy nekem legyen döntési jogom, még akkor is, ha nem teljesen vagyok beszámítható állapotban, számomra ez volt megnyugtató. Végig az én kényelmem volt a középpontban, nem pedig a szülésznőé. Az alternatív szüléskönnyítő eszközök közül elég sok mindent bevetett. Egy hatalmas speciális kádban töltöttem a vajúdás nagy részét, hangulatvilágítás volt, meditációs zene, aromaterápia. Vízben is lehet szívhangot meg fájáserősséget nézni, nyilván ehhez modernebb eszközök kellenek.

Délután 5 előtt pár perccel érkezett meg a kis jövevény, akit rögtön oda is adtak. Orvos csak a szülés után látott. Jött, varrt, ment, a főnök itt a szülésznő. A babát kb. 2 órán át hagyták nálam háborítatlanul. A szülés olasz módra olyannyira sikerült, hogy szegényhez akkor is olaszul beszéltem még egy darabig, mikor kettesben maradtunk. Néhány családtagot felhívtam, hogy megérkezett és persze mindenki azt kérdezte, hogy hány centi, hány kiló, én meg mondtam, hogy fogalmam sincs, nem mérték, le se fürdették 2 órán át.

Szülés után 2 órával föl lehetett kelni. Kétágyas kórteremben töltöttünk benn 48 órát, rooming-in rendszerben. A támogatást így a második szülés után túlzónak éreztem, éjjel-nappal kb óránként nézett be valami orvos (mind nő!), szülésznő, csecsemős nővér, szoptatási tanácsadó. A tucatnyi egészségügyis közül csak egynél tapasztaltam negatív megjegyzést. A kórház a kizárólagos anyatejes táplálást szorgalmazta, nem aggódnak a babák kezdeti súlyvesztése miatt, nincs tápszer és kész. Később olvastam valahol, hogy ezért több pénzt kapnak. Amikor a babát elvitték a vizsgálatokra, én is jelen lehettem végig, sőt el is várták.

Összességében véve itt az a szemlélet érvényesül, hogy a terhesség nem betegség, a szülés nem nagyműtét, és a gyermekágyas időszakot nem kell ágyban fekve tölteni jó esetben. Mindez harmonizál az én elképzeléseimmel, tehát ha még egy gyerekre vállalkoznék, azt csakis ugyanitt, vagy hasonló környezetben tenném.

Bakó-Horváth Erika eredetileg angol szakos bölcsész és tanár, korábban angoltanárként és fordítóként dolgozott, jelenleg főállású expat feleség és édesanya, 2013 óta él Olaszországban, Emilia-Romagna régióban. Részletesebben itt olvashatsz róla.

Comments

comments

Szólj hozzá!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás