Kihívások a kétnyelvű gyereknevelés során

Örömmel jelenthetem be, hogy így a 2014-es év zárásaként még egy új szakértőt köszönthetünk a Nők Külföldön oldalon. Ő Csiszár Rita, alkalmazott nyelvész, szociológus és nyelvtanár, aki a két- és többnyelvűségről ír majd hasznos információkat, tanácsokat az oldalra. A témában írt egy könyvet is, amiről a weboldalán olvashattok még több információt.

A későbbi cikkek témáját Te is befolyásolni tudod. Tedd fel kérdéseidet a kommentek között és ha többeteket is érdekel a dolog, akkor előbb-utóbb cikk lesz belőle.

Talán minden szülő egyetért azzal, hogy a gyereknevelés során időről-időre előfordulnak nehéz helyzetek. Természetesen a kétnyelvű gyereknevelés sem kivétel ez alól; a sok-sok örömteli pillanat mellett adódhatnak nehezebb időszakok is.

Külföldi életünk kezdetén azért aggódunk, hogy a gyerekünk képes lesz-e elég gyorsan megtanulni az új ország nyelvét. Sokan kétségbeesnek, amikor csemetéjük hónapok múlva sem „hajlandó” megszólalni az óvoda nyelvén. Pedig a kezdeti „némaság” többnyire a beilleszkedés szokásos része, az intenzív figyelem időszaka, amikor a kicsi minden érzékszervével igyekszik magába szívni a hallottakat.

A hosszabb ideje külföldön élők már megtapasztalták, hogy a kétnyelvűséget nem könnyű fenntartani; az igazi feladat abban rejlik, hogy a gyerek évek múlva is tudjon és akarjon is magyarul beszélni (vagy bármely más olyan nyelvet, amit a környezetében nem használnak). Alig van olyan gyerek, aki külföldön élve ne utasította volna el a magyart valamilyen helyzetben. Ha ez a „sztrájk“ állandósul, a szülő nehéz helyzetbe kerül. „Engedjek a nyomásnak, és kezdjek el az iskola nyelvén beszélni itthon, vagy üzenjek hadat, és kezdődjék a „nyelvi háború“, megkeserítve a családi mindennapokat?” – vívódunk magunkban, miközben érezzük, hogy egyik út sem a megoldáshoz vezet.

Amint a gyerek idegennyelv-tudása ugrásszerűen fejlődik, a kétnyelvű helyzet a szülő-gyermek kapcsolatba is új vonásokat hoz. Ha a szülő nem anyanyelvi beszélője egy nyelvnek, könnyen előfordul, hogy nem ismeri a megfelelő kifejezést, nem jut eszébe a keresett szó, vagy a gyerek számára is felismerhetően hibásan szólal meg. Nem ritka, hogy a kicsire hárul a tolmácsolás feladata. Egy olyan alapvető dologban vagyunk tehát ráutalva gyerekünk segítségére, mint a beszéd. Ennek köszönhetően, csemeténk számára egy nagyon korai életkorban nyilvánvalóvá válik, hogy a szülei nem mindentudók és nem tévedhetetlenek. A gyerekek különbözően reagálnak erre a helyzetre; vannak, akik tabuként kezelik szüleik beszédmódját, mások bevallottan szégyellik, vagy éppen kritizálják. Immár felnőtt kétnyelvűek szégyenkezve mesélnek arról, hogy kamaszkorukban a szülők háta mögött miként utánozták, és gúnyolták ki jellegzetes nyelvtani hibáikat és idegenül csengő kiejtésüket. Mindez erősen megtépázhatja szülői tekintélyünket.

Megnehezíti a gyereknevelést az is, ha alapvető kulturális különbségek vannak a két ország között, hiszen mást hall a gyerek az iskolában, mint otthon. Biztos vagyok benne, hogy erről minden családnak van saját története! Az én lányom pl. nehezen birkózott meg azzal a helyzettel, hogy a svájci óvodában meg kellett tanulnia a tűzzel bánni, éles késsel vágni, vizet forralni – olyan dolgokat, amelyek otthon „tiltólistán“ voltak.

A kétnyelvű gyereket nevelő szülőnek lelkileg nagyon „edzettnek“ kell lennie, hiszen gyakran válik kritikai észrevételek célpontjává. Pl. ha a gyereke később kezd el beszélni, ha „keveri“ a nyelveket, ha az iskolai eredménye nem megfelelő, ha nem jól viselkedik – és a sort még hosszan folytathatnám. A kétnyelvűséget az esetek többségében indokolatlanul kiáltják ki bűnbaknak. Se szeri se száma a tévhiteknek, a fél információknak, a jó indulatú, ámde téves tanácsoknak. Mindig meglepődöm, hogy még manapság is milyen elavult nézetek hallhatók egyes nyugat-európai és tengeren túli pedagógusok, gyerekorvosok vagy pszichológusok szájából, elbátortalanítva a témában járatlan szülőket. Hány tucat történetet hallottam már arról, hogy ezeknek az állítólagos „szakértőknek“ a tanácsára hagytak fel a szülők az otthoni nyelv használatával! A probléma, amiért a szakemberhez fordultak persze nem szűnt meg, a családi nyelv viszont fokozatosan kikopott a használatból, és idővel a gyerek egynyelvűvé vált.

A családtagok között – nemcsak nyelvileg vegyes házasság esetén – előfordulhatnak különbségek a kétnyelvű nevelés megítélésében, az ahhoz fűződő elvárásokkal kapcsolatban. Vitás kérdéseknél elengedhetetlen, hogy mindenki számára vállalható kompromisszum szülessen, hiszen a hosszú ideje fennálló konfliktus nemcsak a kétnyelvű gyereknevelést lehetetleníti el, hanem a párkapcsolatot is tönkreteszi.

Comments

comments