Világot látni másképp

 Tegnap, október 15-én volt a Fehérbot Világnapja. Ennek alkalmából egy különleges interjút készítettem: Judit elmesélte, hogy hogyan élte meg a külföldi tartózkodást, milyennek ”látta” az idegen országot.

Mesélj egy kicsit magadról. 

27 éves koromban töltöttem Leonardo szakmai gyakorlat keretében 3 hónapot Dél-Olaszországban. Egy civil szervezet egyetlen látássérült gyakornoka voltam.

Hogyan tudtál beilleszkedni az új környezetbe?

3 magyar és egy francia fiatallal éltem egy lakásban. Nyilvánvalóan kellett némi idő az összeszokásra, hiszen a lakótársaim korábban nem ismertek látássérülteket. Ugyanez volt a helyzet a munkahelyemen is. Először gondban volt a főnököm hogy milyen feladatokat bízhat rám, azonban ez is gyorsan megoldódott, mivel voltak ötleteim, javaslataim. Neki könnyebbség volt, hogy nem neki kellett ezen gondolkoznia, így minden javaslatomat örömmel fogadta. Munkaidőmben az egyesület honlapját fordítottam olaszról angolra, részt vettem pályázatírásban, ill. egy nemzetközi ifjúsági projekt kidolgozásában. 

Azt gondolom, ha egy látássérült megy külföldre dolgozni, a nyelvtudás elengedhetetlen! Ez több szempontból fontos: egy részt az egyén nagyobb biztonságban van, hiszen nyelvtudás híján nem tudtam volna segítséget kérni a járókelőktől, ha eltévedek. Fontos ugyanakkor, hogy ha nem beszélek olaszul, nem tudtak volna feladatokat adni nekem.

 Milyennek „láttad” az országot?

Olaszországban sem mindennapos a fogyatékosság. Ez alatt azt értem, hogy ott sem tudja az „utca embere ” hogy egy látássérült személy hogyan tud főzni, vásárolni stb. Ugyanakkor a sajnálat helyett amit itthon gyakran tapasztalok, jóval inkább kíváncsisággal fordulnak a fogyatékos emberek felé. Ha kíváncsiak valamire, kérdeznek, ez pedig számunkra nagy könnyebbség – nem marad rejtély a fogyatékos személy élete.

Persze Olaszországban sincs „kolbászból a kerítés”. Minthogy a telefonkezelő és telemarketinges szakma védett szakma, a legtöbb látássérült egyéb pozícióban nem is jut munkához, mondván: „ott vannak a védett szakmák, tessék azokban dolgozni”. Ám a hétköznapokban jóval nagyobb elfogadást tapasztaltam. Fontos azt is megemlíteni, hogy a fizikai akadálymentesség jóval jobb, mint hazánkban – a vasútállomásokon pl. lehet asszisztenciát kérni, és a legtöbb állomáson vezetősávok is találhatóak.

Köszönöm szépen!

 Ha vannak még kérdéseitek, akkor tegyétek fel itt a kommentek között.

Ha tetszett a bejegyzés KLIKK IDE és kövess a Facebook-on is.

 Ha pedig a LinkedIn csoporthoz csatlakoznál, KLIKK IDE.

Comments

comments