Négy ország – négy kultúra

Külföld, újrakezdés, karrier. Ezekről a témákról kérdezem Trembácz Évát, akinek négy teljesen eltérő kultúrába kellett beilleszkednie az elmúlt nyolc évben. Amerikai férje miatt költözött Washingtonba 2007-ben. Amerikában összesen három és fél évet élt, három évet Kínában töltött, másfelet Szenegálban és alig két hónapja költöztek Boszniába, Szarajevóba. Évát inspiráló példának hoztam számodra, hiszen – bár a férje miatt él külföldön – mégis fel tudott mindenhol építeni egy saját karriert, saját életet is. Amellett, hogy önkénteskedett, dolgozott, írt egy könyvet (link), rendszeresen jelennek meg cikkei több weboldalon is. Fogadd szeretettel a történetét. Sokat lehet belőle tanulni.

Mesélj egy kicsit a magyarországi karrieredről. Mit csináltál a külföldi életed előtt?

Bölcsészként végeztem angol-német szakon. A diploma után a Radisson Béke Hotel értékesítési osztályán kezdtem el dolgozni, majd elvégeztem a Budapesti Gazdasági Főiskola másoddiplomás képzésén a Public Relations specialista szakot. Reklámügynökség PR osztályán, majd PR-ügynökségen szereztem tapasztalatot. Ezt követően öt évig a Budapest Marriott Hotel PR managere voltam, és két Marriott szálloda marketingkommunikációjáért feleltem.

Hogyan készültél fel az amerikai munkakeresésre?

Körülbelül fél évvel a kiköltözésem előtt felvettem szállodaláncon belül és más nemzetközi lánchoz tartozó szállodákkal a kapcsolatot. Elsősorban értékesítési területen keresgéltem. Azt hiszem, elég elszánt voltam, mert e-maileket küldtem az önéletrajzommal, meghirdetett állásokra pályáztam, illetve – amennyire lehet – on-line és telefonon építettem a kapcsolataimat, „networkoltem”.

Hogy találtad meg az első munkahelyedet?

Még Magyarországról pályáztam meg egy állást abban a washingtoni szállodában, ahol végül elhelyezkedtem, de arra a pozícióra túlkvalifikáltnak találtak. A kiköltözésemet követően láttam, hogy ugyanebben a hotelben van egy üresedés, és azt megpályáztam. Ha jól emlékszem, egy csütörtöki napon küldtem el az önéletrajzomat, hétfőn volt egy kétkörös interjú három személlyel, és kedden reggel e-mailen átküldték az állásajánlatot. Két napon belül drogtesztet kellett csináltatnom, és annak az eredményével mentem vissza a szállodába, ahol aláírtuk a szerződést. A teljes folyamat kb. egy hét volt.

Ez gyors volt. 🙂 Mi segített ebben a gyors sikerben?

A magyarországi tapasztalatom és – remélem – a fellépésem. Úgy láttam, hogy az otthoni közel nyolc éves szállodai tapasztalatom nagyon jó beugrót jelentett, illetve szerintem sokat nyomot a latban az, hogy – interjúkon – általában jól tudom magam eladni. Számomra pedig az volt segítség, hogy rengeteg HR-es oldalt átböngésztem, ahol tesztkérdésekkel készültem fel az egyébként nagyon intenzív interjúra.

Ezután Kínába költöztetek. Mivel foglalkoztál Pekingben? Hogy találtad meg a lehetőségeket?

Pekingben nehezebb volt állást találni. Diplomata státuszban voltam kint a férjem munkája miatt, és Kína és az Egyesült Államok között nincs olyan megállapodás, amely a családtagok számára lehetővé tenné, hogy helyi vagy Kínában működő multinacionális cégeknél dolgozzanak. Így eleinte önkéntesként dolgoztam, hiszen a saját tapasztalatomat, ismereteimet is alkalmazni akartam, illetve én is szerettem volna tanulni, kínaiakkal együtt dolgozni. Állandóan böngésztem az angol nyelvű újságokat, és ott bukkantam rá egy olyan rendezvényre, ahol alapítványok mutatkoztak be. Elmentem, és a körülbelül 15 – környezetvédelmi és gyermekeket támogató – alapítvány közül háromnak elküldtem az önéletrajzomat. Ketten válaszoltak, és az egyik nagyon szimpatikus volt. Itt kezdtem el marketing és PR szakértőként dolgozni, hírlevelet írtam és szerkesztettem, sajtóközleményeket írtam, rendezvényeket szerveztünk, és mindenféle nagyon érdekes adománygyűjtő akciókat szerveztünk. Nagyon jó tapasztalat volt és örülök, hogy ezen keresztül ráláttam a kínai társadalom nagyon sok szegmensére. Kilenc hónappal azután, hogy kikerültem, megpályáztam egy állást az amerikai követség HR osztályán. Ez alapvetően adminisztrációs feladatokkal indult, de szerencsére itt is sikerült felhasználnom a kommunikációs tapasztalataimat, és belső kommunikációs projekteken dolgoztam, tréningeket szerveztünk, prezentációkat tartottunk a kínai alkalmazottaknak. Ekkor az önkéntes munkát már inkább otthonról végeztem, és hetente egyszer jártam be a heti megbeszélésre az alapítványhoz, de azt végig megtartottam.

Mennyiben segítette az állás elnyerését az a tény, hogy amerikai a férjed?

Egyáltalán nem. A követségen olyan állásokra pályáztam, amelyek az ott dolgozó amerikai alkalmazottak családtagjainak, diplomaták férjeinek, feleségeinek voltak kialakítva, így minden jelentkezőnek amerikai volt a férje/ felesége (megjegyzésként: nem egy esetben a férj követi a feleséget), tehát semmiféle előnyt nem jelentett. Sokszor nagyon kiélezett verseny volt egy-egy állásért, és magasan kvalifikált, jól képzett amerikai nőkkel, férfiakkal versenyeztem.

Amikor tudtad, hogy Dakarba költöztök, akkor mit csináltál másként a pekingi költözéshez képest?

A pekingi HR tapasztalatomra építve elkezdtem munkát keresni, feltérképezni a lehetőségeimet körülbelül fél évvel az érkezésünk előtt. Felvettem olyanokkal a kapcsolatot, akik már éltek ott, és volt egy belga hölgy, akit még Pekingből ismertem. Ezek nagyon jó forrást jelentettek ahhoz, hogy lássam, mi várhat rám. A költözés előtt körülbelül három hónappal megpályáztam az amerikai követségen egy HR állást, amit megkaptam. A pekingi tapasztalat nagyon sokat segített, de itt a feladatköröm az amerikai családtagok (férjek, feleségek, partnerek) munkájának a koordinálása volt attól kezdve, hogy az egyes osztályokkal kapcsolatban voltam, az igényeket fel kellett mérni, hol és mikor milyen munkaerőre van szükség, az állások meghirdetése, szelektálás, interjúztatás. Ez nagyon érdekes volt, mert a HR-nek egy másik területét fedte le.

A lányod születése után, Washingtonban mivel foglalkoztál?

Otthon voltam vele, de hetente kétszer esténként magyart tanítottam amerikaiknak. Volt egy középhaladó és egy haladó csoportom. Befejeztem az amerikai kultúrsokkról szóló könyvemet, és megírtam annak folytatását a kínai kulturális sokkot bemutatót is.

Most Boszniában élsz. Milyen karrierterveid vannak?

Örülnék, ha HR területen tudnám folytatni a munkát. Mivel az utóbbi időben egyre több helyen jelentek meg cikkeim a kulturális különbségekről, azokról az országokról (Nők Lapja Évszakok, Globspot.hu, Wmn.hu), ahol éltem, ezt szintén szeretném folytatni – ha van rá igény.

Mi az, amit a legnehezebben éltél meg a külföldi munkáid során?

A munkám során elsődlegesen a nyelvi nehézségeket és azt, hogy visszalépésként is értelmezhető egy-egy munkaköröm. Úgy érzem, hogy hiába élek és dolgozom amerikaiak között nyolc éve, az, hogy nekem nem angol az anyanyelvem a munka során igenis jelenthet hátrányt – én főleg vitahelyzetekben érzem ezt, amikor szerintem nekem nehezebb megvédenem, alátámasztanom az álláspontomat, mint egy olyan embernek, akinek ez az anyanyelve. Az sem volt könnyű, hogy pl. a washingtoni munkám, annak ellenére, hogy nagyon érdekes volt, visszalépésnek tűnt a magyarországi középvezetői állásomhoz képest. Hát, ezt el kellett fogadnom.

Mi könnyítette meg ennek az elfogadását?

Szemléletváltás – idővel rá kellett jönnöm, hogy az, ami az én olvasatomban eleinte visszalépésnek tűnt, egy másik ajtót nyitott meg, és új területet ismertem meg, új irányba terelt. Ahhoz, hogy mindezt másképp lássam, persze, kellett az is, hogy sok hasonló helyzetben lévő nővel beszélgessek, akik szintén küzdöttek azzal, hogy feladták a karrierjüket, pedig nagyon szerették volna a szakmai tapasztalataikat, kreativitásukat hasznosítani. Ezek a nők, sok amerikai, francia, szingapúri, angol, maláj, ausztrál hölgy megmuttatták, hogyan lehet ezeket a nehéz helyzeteket lehetőségként látni és kezelni. Pekingben nagy segítség volt az is, hogy sok ilyen témájú tréninget, workshopot rendeztek. Az egyik ilyen beszélgetésen mondta egy HR-szakember, hogy azoknak, akik 2-3 évente költöznek el kell fogadniuk, hogy valószínűleg a lineáris, egyenes ívben felfelé haladó karrierről le kell mondani, és helyette egy szerteágazó, rövid intervallumokat is tartalmazó, de színes és sokrétű szakmai tapasztalatra tehetnek szert.

Mit tanultál a különböző országokban gyűjtött munkatapasztalataidból?

Egyrészt azt, hogy mennyire fontos a fellépés, a proaktivitás, az önmarketing – persze, otthon is, de valahogy amerikai munkahelyeimen ezt hatványozottan szükségesnek érzem. Különböző kultúrájú és gondolkodású emberek között pedig empátiát, toleranciát, nyitottságot tanultam. Amerikában azt is tapasztaltam, hogy gyakran önkénteskedésből adódnak nagyon jó álláslehetőségek – és ez szerintem az angolszász országokra igaz.

Mit tanácsolnál azoknak a nőknek, akik a párjuk miatt költöznek külföldre: Hogyan viszonyuljanak az álláskereséshez, külföldi karrierhez?

Szerintem érdemes minél hamarabb elkezdni felmérni a lehetőségeket. Ha nincs ismerős, akkor online fórumokat is érdemes megpróbálni (LinkedIn, Facebook stb.), de közvetlenül is fel lehet venni egy-egy céggel a kapcsolatot. Nagyon sokat segíthet megérkezés után bármilyen expat csoport – a legtöbb helyen vannak női klubok, vagy kifejezetten kapcsolatépítésre alkalmas események, rendezvények. Pekingben az egyik női csoport nagyon sok érdekes, kifejezetten az un. „trailing spouse”-ok, a férjüket követő nők számára hasznos workshopot, tréninget szervezett. Amellett, hogy nagyon jó tippeket kaptam arra vonatkozóan, hogy milyen területen lenne érdemes keresgélnem, nagyon sok sorstárssal találkoztam, köztük olyan nőkkel, akik nagyon nyitottan, kreatívan álltak ehhez az életszakaszhoz és sokszor nagyon érdekes karriert építettek fel, és ezt inspiráló volt látni.

A lényeg szerintem a nyitottság, a proaktívitás és az önmarketing – ahogy fent is mondtam. Öt nagy váltás után azt gondolom, hogy egy ilyen változás nagyon sok lehetőséget hordoz magában, és érdemes minél több időt és energiát fektetni abba, hogy az ember megismerje az adott kultúrát, az ottélőket – akár helyieket, akár expateket – és ebben az új helyzetben önmagát is.

Comments

comments