Már (nem) úszunk a boldogságban – avagy az úszástanulás kálváriája Svájcban

Dr. Csiszár Rita szakértőnk ezúttal egy könnyedebb hangvételű cikket hozott számodra: az úszásoktatással kapcsolatos kálváriájukról. Ha ismerős a helyzet, akár úszás kapcsán vagy más sportból, ne fogd magad vissza és írd meg kommentben. 🙂

„Képzeld, milyen szuper uszoda van a falunkban!” – újságolta ötéves lányom a hírt a magyarországi nagymamáknak Svájcba költözésünk másnapján. Hamarosan megtudtuk, hogy szinte minden szomszédos kistelepülés hasonlóan jó uszodával büszkélkedhet. Egészen fellelkesedtünk, hogy jó vízfekvésű csemeténk Tell Vilmos hazájában hoz majd dicsőséget magyar úszónemzetünkre.

„Furcsa, de nem hallottam még, hogy a svájciak valaha is esélyesek lettek volna a nemzetközi úszómezőnyben” – morfondírozott félhangosan a férjem. Akkor elengedtem a fülem mellett ezt a megjegyzését, ám a rákövetkező négy évben már nem tudtam kiverni a fejemből… Hamarosan kiderül, hogy miért.

Gyorsan rájöttünk, hogy az iskolai úszásoktatás nem lesz elegendő ahhoz, hogy leányunk a bátyja nyomdokaiba lépjen – a nagytesó még kiskamaszként bécsi bajnok volt pillangóban. Az osztállyal órarend szerint kéthetente (!) pancsoltak a derékig érő vízben, miközben a félősebbek csak karúszóval merészkedtek be a medencébe. Jelentem, immár harmadik éve szinte ugyanitt tartanak!

Közben tettünk egy gyenge próbálkozást arra, hogy a gyerek hordhassa az úszószemüvegét, ám ezt életveszélyesnek bélyegezte az oktató, azzal indokolva, hogy a nagy nyomástól a gyerek könnyen megvakulna. Bár én soha nem jeleskedtem fizikából, éreztem, hogy mindez a kb. 50 cm-es vízben nem kis feladat lenne. „Esetleg külön orvosi igazolásra” – kaptam meg a választ kitartó levelezés után. A külföldön élő magyar anyukák veszélyt nem ismerő elszántságával felhívtam a háziorvosunkat, aki némi értetlenkedés és magyarázkodás után kiállított egy „úszószemüveg hordási ajánlást” lánykánk nevére. Diadalittasan nyújtottam be az okmányt a tanárnőnek, akit azonban mégsem hatott meg az orvosi pecsét… Azon ugyan kicsit meglepődtem, amikor két héttel később az orvos a kétsoros sajt fecniért egy 30 svájci frankos számlát küldött – de hát mit meg nem tesz egy anya a gyerekéért!

„Akkor más utakon próbálkozunk!” – adtam ki a jelszót a családban és lázasan keresgéltem a neten a környékbeli úszástanfolyamok között. Több mint fél éves várólista után az egyikbe végre bejutottunk. Csalódásomra az úszásra szánt mindössze 20 (!) percben összesen 9 gyerek kalimpált a vízben – úszósapka és úszószemüveg nélkül. Amikor kiderült, hogy hetente csak egy alkalommal szabad menni – „nehogy a gyereket ilyen fiatalon túlterheljük” indoklással – már éreztem, hogy lányunk úszókarrierje lassan elúszott.(Egészen halkan jegyzem meg, hogy a fiúkat legkésőbb 1-2 éves koruk között bejelentik a jéghoki csapatba, és az ifjú reménységek már 3 éves koruktól kezdődően edzhetnek akár kétszer is egy héten. No persze az egy veszélytelen sport!)

A kép csak illusztráció!

A remény szikráját láttuk újra fellobbanni, amikor egy magyar úszóedző költözött kis falunkba. Majd most megmutatjuk nekik! – gondoltam kicsit szerénytelenül. És valóban: végre pörögtek a hosszak. Férjem az első úszás edzésen több mint hatvan percben igyekezett az úszásoktatás leállítását kérő úszómester(nő)t meggyőzni arról, hogy a gyerekünk nem fázik meg, nem fullad meg, nem vakul meg, és semmi maradandó károsodása nem lesz attól, ha egy teljes órát tölt a mélyvízben. Párom pszichológusokat meghazudtoló empátiával cáfolta meg a „szakember” aggodalmát, aki végül feladta a konok külföldi szülő meggyőzését, és azzal búcsúzott, hogy neki munkaköri kötelessége mindezt elmondani, ha ilyen esetet tapasztal. (Errefelé valóban ritka látvány egy 6 évesen mélyvízben is úszni tudó gyerekek.)

Amikor többszöri nekifutás után a gyerek végre felvétetett az úszóklubba, mindannyian úsztunk a boldogságban: végre csapatban edzhet a lányunk, sőt versenyezhet is. Amikor az amúgy nagyon kedves, de mindössze 17 éves edző(nő) bemutatkozott, kételyeim támadtak afelől, hogy vajon megvan-e már a feladathoz elegendő szaktudása és emberismerete. Hát nem volt meg…

Négy évnyi úszótapasztalat után mi már egy csöppet sem csodálkozunk azon, hogy az olimpián most sem hoztak érmet az 1500 tó országának úszói. (Ez állítólag az olimpia történetében mindössze egyszer jött össze nekik: 1984-ben egy bronzra futotta.) Mi már tudjuk, hogy a Lindt csoki hazájában rögös út vár arra, aki úszásra adja a (gyereke) fejét. Hosszú próbálkozás után a családi kupaktanács végül úgy döntött, hogy a gyerek inkább átnyergel a focira és a cselgáncsra, és úszni inkább csak nyaranként fogunk majd a balatoni strandon.

Comments

comments