Külföldön vagyok – Magyarokkal vagy ne magyarokkal barátkozzak?
Mindenki, aki külföldre költözik vagy külföldre készül szembesül azzal a kérdéssel, hogy kikkel barátkozzon, honnan szerezzen barátokat. Korábban írtam már erről a témáról bejegyzést, ma viszont egy sok vitát kiváltó kérdéssel foglalkoznék: magyarokkal barátkozzunk inkább vagy külföldiekkel.
Régóta tervezgetem ezt a bejegyzést, de valahogy mindig tolódott. Most egy furcsa helyzet kapcsán jött elő ismét a kérdés. Az egyik külföldön élő magyaroknak szóló Facebook csoportban, ahol megosztottam egy blogbejegyzésemet, nyomdafestéket nem tűrő módon, agresszívan próbálta az egyik csoporttag értésemre adni, hogy nekem abban a csoportban semmi keresnivalóm, hisz nem abban a városban élek és egyébként is hogy képzelem, hogy megosztom ott a blogomat. Ez a reakció elgondolkoztatott. Ha én abba a városba készülnék vagy bárhova máshova, ahol magyarok élnek, hát bizony megriadnék, ha ilyen stílusú elutasításban részesülnék. Felmerülne a kérdés, hogy kiknek a társaságát keressem inkább: magyarokét vagy pedig inkább más külföldiekét.
Szerencsére az ilyen stílus nem gyakori, azonban felidézte bennem azokat a vitákat, amelyeket különböző fórumokon olvastam és amelyeknek személyesen is részese voltam. Vannak olyanok, akik azt gondolják, hogy abban az országban vagy városban, ahol élnek, a magyarok vállalhatatlanok, ezért inkább meg sem szólalnak, ha mellettük magyarul beszélnek, valaki számára pedig nagy biztonságot nyújt, ha egy külföldi magyar közösség része lehet.
Mit tegyünk, ha épp külföldre készülünk vagy már egy ideje ott élünk, de szeretnénk még barátokat szerezni? Kikkel is barátkozzunk?
Azt gondolom, hogy érdemes elfelejteni mindenféle előzetes feltevést, hogy kikkel érdemes barátkozni. Nagyon különféle magyar vagy más expat közösségek alakulhatnak ki az egyes országokban vagy városokban. Az olyan nagy tömegeket befogadó országokban, mint Németország vagy Anglia sokkal több magyar van egy-egy városban, mint a többi országban. Ez azt is jelenti, hogy sokkal többféle emberrel találkozhatunk, köztük olyanokkal is, akikkel egyébként talán szóba sem állnánk otthon. Használjuk ki a lehetőséget, hogy megismerkedhetünk sokféle élettörténettel, sokféle emberrel, hiszen ez komoly tapasztalattal és élményekkel gazdagíthat minket.
Bármilyen városba is kerülünk, nagy valószínűséggel lesznek ott magyarok. Meg lehet őket találni a helyi Magyar Kulturális Intézeten, a Magyar Követségen keresztül illetve interneten különféle oldalakon (Facebook, talalkozzunk.com, kulfoldon.com stb.) Nagy valószínűséggel lesznek köztük olyanok, akikkel rögtön közös hullámhosszra kerülünk, de lesznek olyanok is, akik nagyon távol állnak tőlünk. Egy-két megismert ember alapján azért nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni. J Ha hosszabb időre tervezzük a külföldi tartózkodást, akkor nagyon jól jön, ha időnként valakivel magyarul is beszélhetünk. Ha pedig kisgyerekünk van, akkor a magyar nyelv elsajátításában is komoly szerepe lehet, ha időnként magyar környezetben van.
A magyar közösségek mellett azonban érdemes nyitni az egyéb országokból érkezők és a helyiek felé is. Más expatokkal többnyire könnyű összebarátkozni, hiszen rögtön van egy közös pont: külföldiekként élünk egy adott országban. A külföldön tartózkodás hihetetlenül jó lehetőség arra, hogy olyan kultúrákba is bele tudjunk tekinteni, ahova egyébként nem jutnánk el, nem ismernénk meg. Egy-egy nagyobb külföldi város rendkívül izgalmas olvasztótégelye a különféle nációknak a kanadaitól a líbiaiig. Ismerkedjünk meg a velünk egy városban élő más külföldiekkel, hiszen lehet, hogy legjobb barátunkat közöttük találjuk meg. Ráadásul a nyelvtanulás is könnyebben megy, ha olyan környezetben vagyunk szabadidőnkben, ahol nem tudunk magyarul beszélni, esetleg a helyi mellett más nyelveket is elsajátíthatunk.
A gyerekek számára is nagy élmény ennyiféle emberrel találkozni és kifejezetten segíti őket abban, hogy fejlődjön a toleranciájuk, megtanulják kezelni a kulturális másságot. A nemzetközi iskolák, óvodák is remek terepei ennek.
Hol találjuk meg a külföldi expat közösségeket?
- Az egyik legnépszerűbb oldal a Meetup. Itt rákereshetünk egy adott régióra, hogy milyen közösségek vannak ott.
- Hasonló módon működik az Internations is, ahol szintén egy adott területen élők csoportjait találhatjuk meg.
Nektek mi a tapasztalatok a magyarokkal és külföldiekkel való barátkozással kapcsolatban?
Ha tetszett a bejegyzés KLIKK IDE és kövess a Facebook-on is.
Ha pedig a LinkedIn csoporthoz csatlakoznál, KLIKK IDE.
Comments
15 hozzászólás
Szólj hozzá!
Itt kereshetsz a honlapon:
ORSZÁGINFORMÁCIÓK
Témák az oldalon
Még itt találsz meg:
EZEK A KEDVENCEINK:
Legutóbbi bejegyzések
Legutóbbi hozzászólások
Ezeken a helyeken élünk
Petra! Megdöbbentett a tapasztalatod:-(
Én kb. 1 éve élek kint, van a városban magyar közösség, de egy elég zárt csoport.
Idegeneket nem szívesen fogadnak be, a férjem szerint azért, mert attól félnek, hogy az új érkezők kihasználják őket.
Egyszer elmentem a rendezvényükre, próbáltam beszédbe elegyedni emberekkel, felajánlani az ingyenes segítségemet, de nem kértek belőlem.
De ezt a tapasztalatot több új betelepülő is átérezte, többen megírták, hogy ők is csak 1 látogatásig jutottak, aztán ahogy én is lemondtak erről a közösségről.
Én inkább helyi lakosokkal, bevándorlókkal tartom a kapcsolatot, bár velük még nem tudok megfelelően beszélgetni, mert a nyelvtudásom még nem tökéletes, de köztük nem érzem kirekesztve magam.
A házban lakókkal, szülőtársakkal, nyelvtanfolyamtársakkal „barátkoztam” össze, illetve van a parkban is pár anyuka, akikkel szoktam beszélgetni, amikor a gyerekek játszanak.
Nem zárkózok el a magyaroktól sem, de valamiért nem igazán ismertem meg ott magyarokat.
Pedig az utcán magyarul beszélek a gyerekekkel, nyitott vagyok az emberek felé, de felém a magyarok nem nyitnak, más emberek igen.
Persze lehetne erre mondani, hogy többször kellene menni abba a magyar csoportba, majd idővel talán befogadnának, de én olyan vagyok, hogy ahol nem látnak szívesen, oda nem megyek.
Más nemzetek ünnepeire, ha elmegyünk, ott mindig szívesen fogadnak, leültetnek bennünket az asztalukhoz, próbálunk beszélgetni…ilyen helyekre szívesen megyek még akkor is, ha vannak problémák még a kommunikációban.
A magyarul beszélő emberek úgy elmennek mellettünk a parkban, mintha nem is hallották volna, hogy mi is magyarul beszélünk, már leszoktam a köszönésről, mert általában nem is köszöntek vissza.
Ami végülis nem baj, nem kell kint csak azért magyarok társaságát keresni, mert mi is magyarok vagyunk. Azzal kell barátkozni, aki szintén nyitott felénk, függetlenül a származásától.
Szia Gilda,
Valóban nagyon meglepő, hogy milyen sok rossz élményről lehet hallani.
Nekem személyesen Bukarestben nem volt ilyen tapasztalatom, remek és befogadó magyar csapat van ott.
Úgy tűnik azonban, hogy máshol ez létező probléma és ilyenkor előjön belőlem a kutató, hogy vajon mi is lehet az oka…
Petra
Ebbe a csapatba általában 56-os kivándoroltak gyerekei vannak, akik már kint születtek:-)
Így talán érthető…
Sziasztok!
Sajnos nekem is rosszak a tapasztalataim. Az itteni magyar csoport arra epit baratsagot, hogy egyutt nepdalokat enekelnek, meg ingyen segitenek egymasnak keretet rendbe tenni, ami szep es jo. Tehat vannak jo dolgok. De a masik oldal pedig az, amikor arrol beszelgetnek, ki tudja effektivebben lenyulni az adott orszag szocialis halojat, vagy eppen hogyan legyen meg nagyobb hasznuk mindegy kin, akar egymason is. A nok, akik a ferjukkel vannak itt, egyaltalan nem dolgoznak, maximum takaritonokent, nem? is vagynak tobbre, illetve sokan – egyedulallok – csak a mesebeli herceget probaljak megfogni, aki mindegy milyen nemzetisegu, csak ne magyar legyen. Nekem ez elkeserito, es szellemi sivatag. Mar nem is nagyon baratkozom magyarokkal, nagyon rosszak a tapasztalataim.
Udv,
egy friss olvaso
Nem 56. a gond,a keseru tapasztalatok es oszinten,mindket reszrol.Ismerjuk el a magyar,,kivagyok” betegseget, mi az, hogy takaritono,amennyiben igy nezzuk a dolgokat akkor eleve vege a magyar-magyar kapcsolatnak!Miert beszel ket angol (nem csaladtagok) az idorol,nincs pletyo, mig a mi kedveseink az udvozles utan azonnal,, hallottad?! Egy tea vagy egy kave,a kert rendbetetele,egy party,husitok es a kovetkezo talalkozas megbeszelese. Utana mindenki vegzi a dolgat ! Legyunk realisak es peldat irok: Tiz eve kint elo magyar csaladhoz (elore megbeszelt,megegyezett)kethetes atmeneti idore(amig lakast talalnak)egy fiatal per (hivatalosan kitelepedok) erkeztek.Minden szep es jo volt,a kajahoz, a kozkoltseghez a fiatal par tisztesegesen hozzajarult.Masfel het utan lakast talaltak es elkoltoztek,termeszetesen elobb hala ajandekot vasaroltak a befogado csaladnak. Utana kezdodott a ramazuri.Az atmenetileg befogado csalad elvarta , kozben munkakeresesi lotas-futasban levo fiataloktol, hogy egy-ket napig vigyazzanak a gyerekeikre,szombatonkent athivtak oket szorakozni, de kiderult, hogy mosogatni kellett a tobbi vendeg utan is,fat kellett hasogatni a tuzre.a kovetkezo hetekben ismetlodtek a dolgok,addig amig a fiatal hazasparnak elege lett es tisztan, magyarul megmondtak, hogy ebbol eleg volt!Ezzel vege lett a baratsagnak!Emlekszem, arra amit nagyapam meselt, az osztrak-magyar monarchia idejen tengeresztiszt volt.Szolgalaton kivul az egyszeru kozlegennyel is leultek egy asztalhoz a vendegloben,ott ket,tisztesegesen viselkedo ember volt,nem a tiszt es a kozlegeny. Szolgalatban mar mas volt,ott a rendet betartottak ! Bukarestben mas a helyzet,ott tudjak nagyon jol, hogy mit jelent kisebbsegnek lenni es mit jelent osszetartani!Egyebkent ezt mindnyajan nagyon jol tudjuk es ezert nagyobb kozottunk az osszetartas! Nekunk a un. szorvanyban eloknek, rettenetes arcul csapas volt amikor a magyarok nem szavaztak meg az allampolgarsag megadasat, bar koztudott dolog, hogy a SZINMAGYARSAG tulnyomo tobbsege a szorvanyokban el ! Akarni kell es menni fog a magyar-magyar kapcsolat kialakitasa,de ne kerjunk, csak kimondottan tajekoztatasokat, talalkozzunk a nyelv gyakorlasaert,hetvegi kikapcsolodasert es ennyi! Orizkedni kell a pletykatol! A mesebeli herceg varasat nem kell elitelni,noi tulajdonsag es a kulfoldi nok is ugyan-ezt teszik!Errol a kedves Petra boven tudna beszelni, mert a szakmajaba vag! A kedves nevtelen talan tanacsot kellene kerjen Petratol, hogy tulajdonkeppen mit is jelent a BARATSAG FOGALMA ! Pelda: Votisky Petra miert nem emlit szellemi sivatagot, miert nyitott blogot,ahova barki megirhatja a velemenyet,nincs kitet,hogy a ,,szellemei sivatag”-sok ” kimelyenek! Talan jo az a mondas, hogy,, NE ITELY, HOGY NE ITELTESS !” Inkabb kerjunk tanacsot a Petratol, hogy vajjon mi lehet az oka, hogy nem tudunk osszhangot kialakitani, harmonizalni a magyarokkal, a sajat nemzetunkkel ,a sajat vereinkkel ???
Lehet, hogy igazad van, és a keserű tapasztalatok miatt nem akarnak új embereket befogadni az ilyen csoportok, tisztelet a kivételnek.
Én csak azt nem értem, hogy ha felajánlom INGYEN a szakértelmemet, tapasztalataimat egy magyar szervezetnek, akkor miért elutasítóak.
Nem kértem semmit, adni szerettem volna:-(
Szóval nekem ezért esett rosszul, de már túltettem magam rajta, de többet nem keresem a társaságukat.
Névtelen hozzászólásaban én sem értek mindennel egyet. Ez sokkal összetettebb dolog annál, mint hogy el lehessen azzal intézni, hogy a nők nem dolgoznak, vagy takarítónők és nem vágynak többre. Egyébként én egyikben sem látok semmi rosszat, minden család úgy tervezi meg az új életét, ahogy nekik a legjobb, illetve amire lehetőségük van.
Ez nem „szellemi sivatag”.
Abban meg főleg nincsen rossz, ha egy egyedülálló ember párt szeretne magának, ez a természet rendje:-)
Egyébként én örülnék annak, ha néha leülhetnék pár magyarral meginni egy teát, beszélgetni, stb.
Sziasztok!
Sajnalom, hogy a szavaim ilyen negativ hatast valtottak ki, talan nem fejeztem ki eleg jol magam. Nekem nem azzal van problemam, ha valaki takarit, es szereti, es jol erzi magat stb. Nekem azzal van, hogy ezek az emberek diplomasok, es dolgoztak mar a szakmajukban, pl Magyarorszagon. Es hogy panaszkodnak. Mindenki ugy eli az eletet, ahogy akarja. De az, hogy en panaszkodok, hogy csak takaritono vagyok, elegedetlen vagyok, utalom, de 10 eve nem teszek ellene semmit, es ez a fo tema minden alkalommal…. nekem ez szomoru. Igyekeztem ezeket az embereket tamogatni, de nem hagyjak, mert ok panaszkodni akarnak. De ezek nem az 56-os magyarok, es nem is a szorvanybol valok! Hanem fiatal 40-esek. Es azt is, hogy ugyanilyen fialtal 40-es 10 eve az egyetemen van, es nem tanul, diakmunkakbol el, es kozben a herceget varja, aki majd eltartja. Es nem akar semmit tenni ellene, es nem lehet vele semmi masrol beszelgetni, csakhogy az elet milyen rossz. Kedves valaszolok, ne gondoljatok mindig rosszra! En nem itelek el senkit, csak nem szeretem, hogy amikor arrol beszelek, hogy pl nincs eleg szellemi kihivas a munkamban, es hogy valtani szeretnek, fejlodni, akkor jon az irigykedes, hogy neked legalabb van munkad, a panaszkodas, hogy nekik soha nem jott be valami, amiert soha nem is tettek semmit, es hogy en ne szoljak semmit, meg a kutya is megvesz jo’do’gaban. En nem nezek le senkit azert, mert takaritono, en is takaritottam, amikor nem tudtam a nyelvet. De nem panaszkodtam, nem irigykedtem, nem mondtam a masiknak, hogy te bezzeg. Ezert mondtam, hogy szellemi sivatag. Egy takaritono is megertheti – ha o maga nem is erez kesztetest – hogy en tobbet szeretnek stb, ez nem szakma kerdese, hanem itelligencia. De sok sok magyar, akik felnek elindulni, tenni valamit, haragszik magara, mert fel elindulni, es ram vetiti a haragjat. Pedig csak tenni kene erte. Es azt sem szeretem, ha lesajnalnak, hogy nekem „dolgoznom kell”, pedig hat ott lenne a baratom.
Kicsit elbeszélünk egymás mellett.
Én arról írtam, hogy a helyi magyar közösség nem szívesen fogad be újonnan érkező magyarokat.
Ebbe a csoportba 56-os magyarok és leszármazottaik vannak, és talán attól félnek, hogy az újak csak kihasználni akarják őket.
Biztosan volt nekik is sok keserű tapasztalatuk, ezért óvatosak.
Ennek semmi köze munkához, végzettséghez, stb.
Te egész másról írsz:-)
A kommented kicsit mellékútra ment szerintem, hiszen nem arról szólt a bejegyzés, hogy ki hogyan éli az életét, tesz-e valamit a továbblépésért.
Két különböző fonalon indultunk el, ezért nem értettem a hozzászólásodat.
A kiegészítés után értelek már, csak az első kommented után csodálkoztam…:-)
Nem akarsz magadnak egy nevet? Ez a sok „Névtelen” megzavar:-)
Szia Gilda,
Elöször is köszönöm a megértésedet, sokat jelent. Én igazából a posztra írtam egy megjegyzést, amikor az elsö bejegyzést írtam. Talán az a baj, hogy sokszor már a magyarokkal is elöítéleteink vannak, és nem is várjuk meg, hogy a másik mit akar mondani, máris beskatulyázzuk, mert persze most is a lenézö-, lenyúló-, az 56-os, a szórványról való-, a lusta-, a budapesti-, a vidéki magyarral van dolgunk. Sokszor érzem azt, hogy magyarok elöször a másikban keresik a hibát, pedig ha mindenki a saját hibáján munkálkodna, jobban müködnének a dolgok. Lehet, hogy most én is beleestem ebbe. 🙂
Nem is tudom, hogy akarjak-e nevet. Én nem szoktam trollkodni, de pont az ilyen heves indulatok kiváltasa miatt nem szeretem posztolni a nevemet. Én nem akartam soha senkit megbántani, néha blogolásnál mégis olyan dolgokat kapok vissza, amik megbántanak. Pedig csupán félreértésröl van szó, és utána lehetne kérdezni, hogy mit miért mond a másik. De abból kiindulva, hogy a másik rögtön rosszat akar, vagy lekezeli a többiket…. Engem is zavar a névtelenség, de az mégjobban, ha egy nyilvános blogon kint van a nevem. Talán nem kéne kommentelnem :):):)
Anna 🙂
Nem volt itt vita, talán még véleménykülönbség sem, csak félreértettük egymást:-)
Petra! Most már Genfben vagyunk, de még nincs internetünk. Esténként kicsit kijövök a parkba Wifizni, szóval most kevesebbet tudok kommentelni, de hamarosan megoldjuk az internetet!
Sziasztok Anna és Gilda,
Örülök, hogy tisztázódott a dolog.
Hamarosan lesz egy honlap, ahol több lehetőség is lesz önmagatok beazonosítására, így már gondolkozhattok az „álneveken”. 😉
Nagyon örülök Anna, hogy kommenteltél, semmiképpen ne fossz meg minket a gondolataidtól.
Szép hétvégét!
Petra
Sziasztok!
fura helyzet ez, hogy baratkozzunk e vagy ne a magyarokkal. Nekem vannak pozitiv es negativ tapasztalataim is. Sajnos talan a negativ van tulsulyban. En azt vettem eszre, hogy amig mas naciok nagyon osszetartoak, segitik egymast, addig a magyarok (talan ez a genjeinkben van) inkabb csak kihasznalni szeretik a masikat, irigyek, es a nekem nem jo, neked se legyen mentalitast valljak. Szamtalanszor kerestek meg a facebookon otthonrol tanacsokert, amivel nincs is bajom, de par kerdes utan jott a buvos mondat: es te nem tudsz allast, nalad esetleg nem lehetne lakni? mivel sem allaskozvetito sem hotel nem vagyok, evidens volt a valasz….ezutan persze meg egy koszonomot se kaptam a sok valaszert. na sebaj…
itt kinn is voltak akik probalkoztak, mindenfele dologban segitseget kerni, egy darabig meg oke, de sokszor tulzasba estek az emberek. mas az ha praktikus dolgokkal, tanacsokert keresnek, de amikor mar nyug lesz a dolog akkor koszonom nem kerek belole.
vannak azert pozitiv elmenyeim is, nagyon sok magyart ismertem meg akikkel baratok lettunk, sajnos a nagyja mar hazakoltozott.
Ez egy nagyon érdekes és elgondolkodtató téma. Két hete élek Edinburghben, és több emberrel való beszélgetéseim alkalmával is felmerült ez a gond. Jelenleg ideiglenesen litván diákokkal lakom együtt, nagy hossabb távra való lakáskeresésemben, telejsen véletlenül szintén egy litván mellé fogok beköltözni. Mikor ezt elmondtam a mostani lakótársaimnak, az egyik lány húzta nagyon a száját, kérdeztem Eglé-t mi a baj? Ő nem szereti az itteni litvánokat. Én meg csak értetlenül néztem rá. A másik ilyen alkalom egy Couch Surfing meeting alkalmával volt, ahol egy lengyel sráccal beszélgettünk, aki másfél hónapja van itt; ő azt mondta ezidő alatt csak egy ellenséges emberrel találkozott és az lengyel volt. Következő példa, egy magyar lány akinek egy ismerőse, akivel két évig együtt is lakott Budapesten (szintén magyar) teljesen ellenségesen viselkedik vele – konkurenciának tekintheti; pedig teljesen más területeken dolgoznak, tanulnak. Elbeszélgettem erről az imént említett magyar lánnyal, aki pszichológusnak tanul; én teljesen nyitott vagyok az itteni magyar kapcsolatokra (szerinte azért mert fiatal vagyok), még kiutazásom előtt felvettem a kapcsolatot 1-2 magyar diákkal, akik készségesen igyekeztek minden felmerülő kérdésemre válaszolni; egyikükkel már személyesen találkoztam is azóta. Értetlenül állok a külföldön élő azonos nemzetből érkezettek ellenségeskedése előtt; de ez egy valóban létező probléma.
Nagyon érdekes ez a téma. Sajnos nekem elkeserítőek a tapasztalataim a magyarokkal. Mi két éve élünk Olaszországban a gyerekekkel és igyekeztem kapcsolatot kialakítani az itt élő magyarokkal (vannak jónéhányan), de inkább csak „kényszerbarátságről” tudok beszámolni, ami minden csak nem őszinte. Amíg segíteni tudsz és akarsz, addig jó vagy, aztán, ha esetleg bizonyos helyzetben neked lenne szükséged esetleg tanácsra, soha nem ér rá senki. Aztán egyre keserűbb szájízzel találtam egy szintén bevándorló barátnőt, ami megoldotta a probémáimat. Bár a világ két másik részéből jöttünk, de az összhang, a hasonló gondolkodás és elvek, hamar összekovácsolt bennünket. Sokszor ő volt az utolsó esély kilátástalannak tűnő helyzetekben. És a magyar ismerősök megjhegyezték: „Nem kellene ilyenekkel barátkoznod”! Nos, nem érdekel. Sajnos már nagyon ritkán találkozunk, de a barátságunk mindig megmarad. Olaszokkal is megpróbáltam barátságot kötni, több – kevesebb sikerrel. Bevándorlóként, bevándorlókkal könnyebb kapcsolatot teremteni, de ez csak saját tapasztalat. Lányaim jól beszélik a nyelvet mostmár, viszont csak bevándorló barátaik vannak. Túl vagyunk már egy egy hónapos kiközösítésen az iskolában… Véleményem szerint, valóban nyitottnak kell lenni minden nemzet felé, esélyt adni… De helyén kell kezelni a dolgokat.
Most elmondhatom, vannak már olasz barátaink is, akik szinte a családjukként kezelnek. Mások viszont 5 hónap alatt egyszer sem próbáltak meg visszaköszönni, esetleg beszélgetni velünk, bár a szomszédjukban élünk.
A barátság a mai világban óriási kincs és nagyon nehéz rátalálni, legyünk otthon vagy új „választott” hazánkban.
Sziasztok!
Nem kell külföldre költözni, hogy ez a kérdés felmerüljön bennünk. Mi csak a határ mellé költöztünk Sopron mellé, így jár át a férjem minden nap Ausztriába dolgozni. Igaz, még csak két hónapja lakunk itt, de csalódtam az itt élő magyar emberekben. Szinte levegőnek néznek minket, pedig 3 gyerekkel jöttünk és csak a közvetlen szomszédságokban van még 12, de egyszer sem szóltak hozzánk. A köszönésünket mintha nem is hallanák meg. Úgy látszik, hogy minél nyugatabbra költözünk, az anyagi biztonság növekedése egyenesen arányosan növekszik az érzelmi elsivatagosodással. És akkor még nem is említettem, hogy minden 3. család német ebben a községben és hihetetlenül barátságtalanok. A község régi részében, /mi az új építésű részben lakunk/még a régi hagyományos rend szerint élnek a lakosok. mindenki köszön mindenkinek és még mosolyogni is tudnak. Csak a betelepültek furák, persze tisztelet a kivételnek! Fáj a szívem, mi jól érezzük itt magunkat ennek ellenére, viszont milyen emberpalántákat indítanak el ezek a családok az élet nagy útjára,