Kolozsvárról Dániába

Az interjúsorozatról: Sokan jeleztétek nekem, hogy nagyon érdekel benneteket az a téma, hogy 40 éves kor felett hogyan lehet külföldre költözni. Mire kell figyelni? Van-e egyáltalán esély a beilleszkedésre? Azt mondtátok, hogy olyan jó lenne azt érezni, hogy nem vagytok egyedül, más is megküzdött már hasonló kihívásokkal. Úgy gondoltam ezért, hogy az a leghitelesebb és az adja nektek a legtöbb pluszt, ha rövid interjúkban megkérdezek olyan nőket, akik 40 éves koruk után költöztek külföldre, hogy hogyan élték meg. Mit tanácsolnak azoknak a nőknek, akik még a költözés előtt állnak? Sokféle személyiséget fogtok megismerni, sokféle megoldással, megküzdési móddal találkoztok majd.
Kommentelj, kérdezz, de arra kérlek, hogy ne ítélkezz. Sokfélék vagyunk és ez így van jól. Ha szeretnéd felvenni a kapcsolatot az interjúalannyal, akkor írj az info@nokkulfoldon.hu címre és összekötlek benneteket.

A mai interjúalanyom a 46 éves Ildikó, aki olyan szempontból kakukktojás az interjúsorozatban, hogy ő már 11 éve Dániában él, jelenleg Fredericia városában. Azt gondolom azonban, hogy izgalmas a története, ezért semmiképpen nem szerettem volna kihagyni.

Hány éves korodban költöztél külföldre?

35 évesen költöztem Dániába a tinédzser lányommal Melittával. Ő nem szerette Dániát, ezért a középiskola utolsó éveit és az egyetemet már otthon végezte el. Most a Kanári-szigeteken dolgozik fitnesz trénerként. Én mesterképzésre jöttem Aalborgba, mert az akkori barátom, későbbi férjem idevalósi volt. A képzés befejezése óta folyamatosan dolgozom informatikai területen. Korábban csak turistaként jártam külföldön.

Honnan jött az ötlet, hogy külföldön folytasd az életedet? Mi volt az oka a külföldre költözésnek?

Kilátástalanság miatt jöttem el. Szeretek utazni, pénzt félretenni, ezt pedig nem lehetett otthon. Egyik hónapról a másikra éltem Kolozsváron, 33 évesen.

Hogyan készültél fel az új életre?

Elvégeztem a Gábor Dénes Főiskolát otthon (Kolozsváron), ezután letettem a TOEFL angol vizsgát. Feladtam a lakásomat, eladtam a bútoraimat.

Mivel foglalkoztál Kolozsváron és most mivel foglalkozol?

Sokféle dologgal foglalkoztam otthon, Kolozsváron. Profi sakkozó voltam 14-25 évesen, ezután saját cégünk, valutaváltónk volt. 29-31 évesen revüszínházban balett-táncosként dolgoztam, majd ezt követően titkárnőként és másodállásban tánctanárnőként dolgoztam 33 éves koromig. Közben elvégeztem a Főiskolát, így Dániába költözésemig szoftver-tesztelőként dolgoztam.
Dániában a mesterképzés (masters) mellett dolgoztam: újságot hordtam biciklivel. Hajnali 5-kor, hóban, szélben, esőben havi 200 euróért. Az iskolás gyermekemért járt még 100 euró a Dán államtól. Ebből és a megtakarított pénzemből éltünk ebben az időszakban Romulus, a barátom segítségével, aki a háztartási költségekbe segített be. Másfél év után, a masters utolsó szemeszterében találtam munkát egy szoftver cégnél. Az állástalálásban igen szerencsém volt. Egyetlen önéletrajzot küldtem egyetlen cégnek és másnap fel is vettek. Ez az első fizetésem 10.000 korona volt (az kb. 1500 euró). Egyetemistaként szerződtettek.
A későbbi munkahelyeimen már dánul dolgoztam illetve dolgozom. Azóta is informatikai területen.
6 éve táncot, tornát is tanítok Dániában hobbiból, hetente egyszer délutánonként. Tánctanárnőként dolgoztam gyerekekkel, voltam pilates oktató és az utóbbi 4 évben zumbaoktató vagyok. Tudom, hogy érdekes kombináció. 🙂 Az informatika a sakk és matematikaszeretetből jött össze, a tánc meg a szívem csücske. Imádok táncolni

Mi volt a legnagyobb kihívás számodra a külföldi életben, külföldre költözésben? Ezzel hogyan küzdöttél meg?

A legnagyobb kihívás az volt, hogy megtanuljam a dán nyelvet és beilleszkedjek. Törekvéssel és kitartással értem el.

Hogyan sikerült beilleszkedned külföldön?

Az elején egyetemi kampuszban laktam, a második férjemmel, Romulusszal (ő is román, mint az első férjem) és a leányommal. Majd miután 37 évesen meglett az első dániai munkahelyem, bérelt lakásba költöztünk Aalborgban. Azóta 4 cégnél is dolgoztam, másfél évtől négy évig terjedő szerződésekkel Århusban, Fredericiaban és Odenszeben. Melitta , a lányom időközben visszaköltözött Kolozsvárra.
40 évesen elváltam Romulusztol. Ugyancsak ekkor ismerkedtem meg Frankkal, akivel azóta élek, Fredericiaban. Frank dán és van két fia, Marcus es Lucas, akik 18 és 14 évesek. Ők az én „kartonfiaim”. (A dánok úgy mondják a mostohát, hogy karton.) 🙂

Számított a beilleszkedésben, álláskeresésben, a külföldi életed kialakításában az életkorod?

Nem számított az életkorom a munkakereséseknél. Sőt, az a benyomásom, hogy Dániában ez a legelőnyösebb életkor munkát találni a tapasztalat, meg általában az érettség miatt.

Mit javasolnál azoknak a nőknek, akik 40 éves koruk után vágnak bele a külföldi életbe? Milyen tanácsokkal, ötletekkel látnád el őket?

Nem nehéz kijönni, de nehéz itt megmaradni. Nagyon kell akarni és kitartás, eltökéltség kell. Azért nehéz kint maradni mert…..érdekes paradoxon:
Egyrészt maga a folyamat nehéz: a nyelvet megtanulni, stabil munkahelyet találni, beilleszkedni egy idegen rendszerbe, „dánnak lenni”, anyagi biztonságot és méltó életformát kialakítani – ez sok sok küzdelemmel jár, de el lehet érni.
Másrészt miután mindezt elérte az ember, akkor kínoz a honvágy, hiányzik a magyar nyelv.
Tehát minden amit elértél itt tart, a szíved viszont hazaküld 🙂

Comments

comments