Kamasz kontra felnőtt – Avagy mi az oka, hogy néha kölcsönösen egymás agyára megyünk? 1. rész

A mai cikket Hegedüs Tímea Szilvia, szakértőnk írta, aki maga is gyakorló anya egy kamasz fiúval és több éves szakmai tapasztalattal illetve gyakorlattal kamaszokkal.

Ráadásul a külföld nehezített környezet, így erről is olvashatsz majd ebben a három részes cikksorozatban.

Mi az oka annak, hogy még a legjobb szülő-gyerek kapcsolatot is „tépázza” egy kicsit a kamaszkor, hogy a tanítók néha értetlenkedve figyelik a tanárokat, akik küszködnek a  „bájos” kisgyerekekkel, akik időközben szemtelen kamaszokká változtak?

Mi az oka annak, hogy néha a fiammal kölcsönösen egymás agyára megyünk? 🙂

Mike Baizerman, a minnesotai egyetem professzora 10 pontban foglalta össze, hogy miért is olyan nehéz ez az együttműködés:

–

Azért nyugalom, nem marslakókkal van dolgunk. Talán vizsgáljuk meg egy kicsit közelebbről, pontról pontra, miről is van szó, illetve azt is, hogy egyáltalán mit tehetünk.

1. A szülő tudja, hogy mi a legjobb a gyereknek, a gyerek tudja, hogy mi a legjobb neki.

Életkorból adódik, hogy valóban több élettapasztalata van egy felnőttnek, s az esetek nagy százalékában jobban át is látja a cselekedetek következményeit. De sosem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a kamasz dolga éppen az, hogy önálló, autonóm személyiséggé váljon, ennek a második „születésnek” pedig az is része, hogy van, amit önállóan kell megtapasztalnia. Enélkül nem tudja megtanulni, hogy hogyan kell önálló döntéseket hozni. Bármennyire is fiatalok a szülők, vagy a tanárok, a gyerek szemében az a kor „középkornak” tűnik és lássuk be, tényleg minden évtizedben más helyzetekkel, más problémákkal találkozunk…

Sok felnőtt használja a „tapasztalat” és a „józan ész” szavakat, hogy megakadályozza, a sérülést, vagy hogy a kamasz „hülyeséget” csináljon. A tizenévesek szájából pedig sokszor hangzik el, hogy a felnőtt nem bízik bennük.

Ahogy a fiam mondta párszor: „Anya, te hülyének nézel?”

Mindkét félnek igaza van, tehát érdemes egyensúlyt találni: nem érdemes agyonkontrollálni a kamaszt, viszont beszélhetünk vele a saját tapasztalatainkról. Persze nem úgy, hogy „bezzeg az én időmben”, mert akkor kiszalad a világból.

2. A szülőnek van tapasztalata, a gyerek szeretne tapasztalni. ( A felnőtt viszont nem akarja, hogy a gyerek megélje ugyanazt a rossz tapasztalatot, mint ő.)

Bajok, szomorúság, szerelmi csalódás, zűrzavar. Természetes, hogy védeni akarjuk.

De itt az idő, hogy ő is megcsinálja a saját „hülyeségeit”.

Na jó, de mi meg nézzük tétlenül?

Nem. Mi vagyunk a háttér, a készenlét, ha szükség van ránk. Ők az artisták, mi tartjuk a hálót lent. Nagyon fontos a bizalom, a jó kapcsolat.Ha elvesztettük, eljött az idő, újra fel kell építeni.

3. A szülőnek időre van szüksége, hogy átgondoljon dolgokat, a gyereknek már a tegnap is túl késő volt.

„Elmennék szilveszterkor egy házibuliba…”, mondja a kamasz, a szülők pedig két hét múlva sem válaszolnak értelmesen. „Jó, jó még majd visszatérünk rá…”

Rohan az ebéddel, hogy vonulhasson vissza a kuckójába, még meg is jegyzi, hogy „Anya, te irtó lassan eszel.”

Neki futnia, tapasztalnia kell, sokszor utálja a szülő „szüttyögését”.

Itt is segít a türelem: „tiszta” pillanatában megérti, hogy miért szeretnénk átgondolni dolgokat.

Ha más nem segít, jó,ha tudjuk, hogy ebben az életkorban még fejlődésben van a homloklebeny, a nagy irányító, amelynek többek között a késleltetés képessége is köszönhető

*** Folytatjuk!***

–

Comments

comments