Harminc éve Svájcban

Kunszenti Anna, önkéntes riporterünk interjúja.

Juli, 1985-ben, 42 évesen, egyedülálló anyaként költözött ki gyermekeivel a Bázel melletti Binningen nevű faluba, mely mostanra már összenőtt a várossal. Azóta is itt él, most már nyugdíjasként. Az ő történetét olvashatjátok arról, hogyan kezdett új életet sok évvel ezelőtt, Svájcban, távol a szülőhazától.

Mióta élsz itt és miért költöztél ki?

Épp a napokban lesz harminc éve, hogy eljöttem Magyarországról. Otthon a családi helyzet elég zűrös volt körülöttem. A nagybátyám, aki akkoriban már itt élt Binningenben, éppen Budapesten járt és ismerve a körülményeimet megkérdezte, hogy kijönnék-e. Igent mondtam. Ezután nagyon gyorsan 10 nap alatt elrendeztem otthon mindent és kijöttem.

Egyedül jöttél?

Nem. Úgy volt, hogy mindkét gyerekem velem jön, de végül csak a kisebbik, akkor 10 éves fiam jött velem, akinek az apjától elváltam. A 18 éves nagyfiam otthon maradt és csak egy évvel később jött utánunk.

Hogy zajlott az első időszak Svájcban, miután megérkeztél?

Meghívólevéllel jöttem, amivel csak rövid ideig maradhattam volna, így mielőtt annak érvényessége lejárt, benyújtottam a menekült kérelmet az Idegenrendőrségen. A kérelmem elbírálására várva hat hónapig nem dolgozhattam. A hat hónap lejártával kaphattam volna segélyt, de én azonnal munkát kerestem és el is helyezkedtem szobalányként.

Otthon szellemi munkát végeztél. Hogyan érintett, hogy itt szobalányként kezdtél el dolgozni?

Szobalánynak lenni kaland volt, de nem tartott sokáig, mert fizikailag nem bírtam, ugyanis naponta 90 ágyat kellett áthúznom. Persze a lényeg az volt, hogy legyen munkám. Ezután egy évig pincérnőként dolgoztam a bázeli Mövenpick étteremben. Reggel fél 10-kor kezdtem, mivel az étterem éjfélig nyitva volt, ezért hajnali fél 1-nél előbb nem végeztem. Sok volt a munka, kevés a fizetés, délben mindösszesen csak egy fél óra ebédszünetem volt. De ez akkor nekem mind nem számított, mert a munkaadóm szerzett munkavállalási engedélyt és az volt az igazi kincs!

A felszolgálást végül is szerettem, mert számomra ez egy teljesen más, nagyon mozgalmas világ volt és nagyon érdekesnek találtam azt a „cirkuszt”, ami ott zajlott. Olyan dolgok történtek ott, amit azelőtt soha életemben nem láttam. Sokszor rám is szólt a főnököm, hogy „Csukd be a szád, ne bámulj!”.

Sikerült végül megtalálnod azt a munkát és munkahelyet, amire vágytál?

Miután otthagytam az éttermet egy alapítvány irodájában dolgoztam. Ott találkoztam valakivel, aki azt tanácsolta, hogy végezzek el egy házi ápolói tanfolyamot, mert akkor mindig lesz állásom. Miután elvégeztem, ő rögtön fel is ajánlott egy állást, mert volt egy nagynénje, akit ápolni kellett. Az állást elfogadtam, majd a munkaadóm rövid idő után megkérdezte, hogy lenne-e kedvem vele dolgozni, mivel a családnak van egy alapítványa, melynek ő az elnöke, és ketten együtt intézhetnénk az alapítvány ügyeit. Végre olyan munkát kaptam, amit nagyon szerettem. Hosszú évekig dolgoztam itt, végül innen mentem nyugdíjba is.

Voltak nyelvi nehézségeid?

Nem, mindent megértettem. Nyelvtudásomat otthonról hoztam, a német nyelvű nagymamámtól tanultam, aki csak németül beszélt velem.

Egyedülálló anyaként a mindennapi hosszú munkaidő mellett, hogy maradt időd a gyermekeidre?

Főleg a kisebbik fiamnál volt ez probléma, mivel ő még csak 10 éves volt. Ő ráadásul úgy került az itteni iskolába, hogy egy szót sem tudott németül, de ez azért elég hamar megoldódott, mert rajtam kívül mindenki más németül beszélt hozzá. Megoldhatatlannak tűnt, hogy hétköznap vele legyek, mivel akkoriban még pincérnőként éjszakáig dolgoztam, ő pedig délután 5-től egyedül volt otthon. Persze ez a tanulás rovására ment és ezért bekerült egy hetes iskolába, ahonnan csak pénteken jött haza. Hétvégén nem dolgoztam, így tudtunk csak együtt lenni. A nagyobbik fiam, miután kijött Svájcba, nem sokáig lakott nálam, elég gyorsan egy bázeli lányhoz költözött és onnan járt be a zeneiskolába.

Volt segítséged, amikor megérkeztél Bázelba?

Igen, rokonaim voltak itt. A nagybátyám és a családja, az unokahúgomék. Megérkezésünkkor a nagybátyámhoz költöztünk egy hatalmas házba. Később amikor már dolgozhattam, béreltem magunknak lakást. Gyorsan lettek barátaim is, nem voltam egyedül. Nem emlékszem, hogy nagy nehézségeim lettek volna, megoldódott minden. Férjhez is mentem, de sajnos a kapcsolatunk nem sikerült jól és elváltunk. Akkoriban az ember a házassággal megkapta az állampolgárságot, ettől aztán számomra minden sokkal egyszerűbb lett.

Hamar beilleszkedtél?

Nekem ez nem okozott nehézséget, hiszen voltak itt ismerőseim, rokonaim, akik törődtek velem, gyakran vittek társaságba. Ezen kívül pedig reggeltől-estig dolgoztam. Tettem a dolgom, zajlott körülöttem az élet. Nem volt időm lelkizni. Arra gondoltam, hogy jót akar mindenki és úgy is volt.

Mikor mentél haza először?

Amikor a Nagy Imre temetése volt, a rendszerváltás idején, akkor mindenki hazamehetett. Disszidálásom miatt korábban nem mehettem haza. Így aztán a szüleim jöttek minden évben látogatni.

Mi volt a legnehezebb az országváltásban?

A szüleim hiánya. Ezt akkor éreztem igazán először, amikor itt voltak látogatóban egy baráti családnál. Mi is odamentünk, hogy találkozzunk velük. Amikor visszafelé indulva elbúcsúztunk tőlük és felszálltunk a vonatra, tudtam, hogy ők most visszamennek Magyarországra, én pedig itt maradok Svájcban. Ez nagyon pocsék érzés volt. Akkor rettenetesen sírtam.

Otthonról visszajönni is mindig nehéz. Régen a repülőtéren Zürichben mindig leültem egy padra és jól kisírtam magam.

Volt illetve van még honvágyad?

Honvágyat sosem az ország után éreztem, mindig csak emberek után. Mindig azt mondtam, hogy én Európában vagyok otthon, tehát akkor itt Svájcban és Magyarországon is otthon vagyok.

Milyen gyakran látogatsz haza?

Mióta nem élnek a szüleim és öreg vagyok, egyre ritkábban megyek haza. Éppen most voltam otthon 3 hétig, ilyen sokáig azóta nem voltam Budapesten, amióta eljöttem. Nagyon jól éreztem magam, de amikor meghallottam az első schwiizerdütsch mondatot, meg kell mondjam jól esett hallani és jó érzés volt visszajönni a rendezett nyugalomba.

Mi hiányzik Magyarországról?

A színházi élet. Jó lenne, ha itt is több színház lenne és jó előadások.

El tudnád képzelni, hogy hazaköltözz?

Nem tudnám elképzelni, de ilyenen nem is gondolkozom, mert nincs hova mennem otthon.

Érzel-e valami különbséget az emberek mentalitásában magyarok és svájciak között?

Rengeteg különbség van. A svájciak legjobb tulajdonsága a megbízhatóság, egy szóbeli megállapodás megfelel egy írásbeli szerződésnek. Nem kell félned attól, hogy a dolgok nem úgy lesznek, ahogy megbeszéltétek.

Mit szeretsz leginkább ebben az országban?

Az infrastruktúrát, hogy a dolgok egyszerűen magától megoldódnak, miközben én úgy élhetek, ahogy szeretnék, azokkal, akikkel szeretek. Akik nem csak magyarok, sok svájci barátom is van. Mindenhol lehet élni, csak meg kell találni azt, akivel jól érzed magad.

Kép: https://www.flickr.com/photos/patsch/

Comments

comments