Brüsszelben az élet november 21. után – szubjektív interjú

Napok óta halljuk, látjuk a hírekben, hogy Brüsszelben gyökeresen megváltozott az élet. Szombat hajnalban a legmagasabb szintre emelték a biztonsági fokozatot. Mit jelent ez az ott élők mindennapjai szempontjából? Dóczi Ilona, a Magyarra Hangolva weboldal tulajdonosa osztotta meg érzéseit, tapasztalatait velünk. Fogadd szeretettel a gondolatait.

Brüsszelben élsz, ahol az elmúlt néhány napban nagyon megváltozott az élet. Hogyan élted meg ezt az elmúlt néhány napot? 

Évekkel ezelőtt egy költözési hullám indult Franciaországból Belgiumba. Sok ottani család tette át lak-és munkahelyét Belgiumba, kiváltképp Brüsszelbe. Lányunk osztálytársai között is vannak egynéhányan. Vajon érintette-e családjaikat a párizsi borzalmas tett? Nehéz volt kivárni a választ, de megérkezett. Náluk nincs baj. És a többiek? Akik ártatlanul haltak meg? Fájdalmas. Minél közelebb történik hozzád a tragédia, annál jobban megérint.
Engem mindenképpen.

Naponta látni hasonlót a tévében, hallani ilyet a rádióban – mondhatnád erre. Valóban, de a tavaszi párizsi borzalmak is kapcsolódtak Belgiumhoz, ami azonnal más megvilágításba helyezte a mostani eseményeket. A tudat, hogy pár óra és a közeledben lehetnek…

Aztán jött a szombat. Épp olyan, mint a többi, mondhatni átlagos. Ezen a napon sem bíztam a véletlenre az ébredést, mert reggeltől késő délutánig óráim voltak. Szóval, ébresztőhang, kávé, készülődés. Laptop bekapcsolása, hogy egy gyors pillantást vessek az interneten fellelhető híroldalakra és a leveleimre. Nem, nem telefonról nézem a leveleimet, és nem is a tévéből tudom meg, mi is a friss hír a világban.

Az első, ami szemem elé került, hogy Brüsszelben életbe lépett a legszigorúbb biztonsági fokozat. Hihetetlennek tűnt. Rákattintottam a címre, hogy lássam a teljes cikket. Azonnal jöttek a kérdések: mi ez? Mit jelent a négyes fokozat? Mi a dolgom nekem, mint brüsszeli lakosnak? Van erre valami szabály? Ha igen, hol találom? És mi lesz a családdal? És az otthoniak vajon tudják már?

Közben egy halk, de határozott pittyegés megakasztotta az elém tornyosuló kérdések sorát. Kicsit más hang volt ez, mint az ébresztő. Egy sms a legjobb brüsszeli magyar barátomtól, akit itt ismertem meg. Ő is arról értesít, ami a monitorról ömlik rám.

Láttad? Mi lesz most? Átváltunk telefonra. Gyors kétszemélyes tanácskozás arról ki mit tesz, kinek mi a terve a mai napra. Aztán irány a másik telefon, finoman tálalva a helyzet az otthoniaknak. Valójában akkor még csak hírmorzsákat tudtunk, de azt is meg akartuk osztani egymással, és a magyarországi rokonokkal.

Nem voltam ideges – egyszerűen eszembe sem jutott, hogy ne menjek dolgozni. Igaz, szombat reggel későn ébred Brüsszel, de az utcán semmi nem utalt arra, hogy a lakók a város rabjai lettek. Három kerület találkozásánál lakunk, melyek közül egyik sincs a „veszélyeztetett” zónában. Habár a boltok, üzletek és bevásárlóközpontok kirakatai sötétek voltak, a sarki fűszeresek és a magánboltok várták mindazokat, akik pénteken nem vásároltak be. Mert enni csak kell.

Értesítettem a tanítványok szüleit, és közben egy újabb telefonhívás és sms érkezett.

Autóval könnyen és problémamentesen tudtunk közlekedni, igaz, nem a kritikus övezet felé vezetett az utam. A délutáni tanítványok egy család kivételével rendben megérkeztek.

Mind a szombat estét, mind a vasárnapot családi körben illetve barátokkal, ismerősökkel töltöttük. Valójában semmi nem változott a korábbi hétvégékhez képes: főztünk, egy kicsit dolgoztam, este dumcsiztunk egyet, filmet néztünk.

Kamasz lányunkkal is megbeszéltük a történteket, meghallgattuk a véleményét a történtekkel kapcsolatban. Meglátásom szerint ez elsősorban a szülők feladata, de örülök, hogy az iskolában is megvitatták, szót ejtettek az eseményekről.

Bevallom, ami a legjobban megrendített, az a páncélos autók látványa volt. Szerencsére csak képeken láttam, de így is megdöbbentett. Félni még mindig nem félek, de a gondolataim megállíthatatlanul e téma körül forognak. Már fénykép nélkül is látom a fegyveres katonák képet, amint őrzik a jól ismert és kedvenc brüsszeli helyeinket, vagy amint épp egy turistacsoport fényképezőjének lencséje elé furakodik a fegyverek csöve. Soha, soha nem hittem volna, hogy ilyen eseményeknek akár a távoli résztvevője is leszek valaha.

Kerületünk csendes, csak az utcák néptelenebbek, mint egy átlagos napon. Nem félek, de a mindennapi életünk szervezését gyökeresen meg kell változtatni, ha iskolába és munkába akarunk járni.

Mi a legnagyobb változás, ami a mindennapi életedet érinti?

Az egyik alapvető változás, hogy olyanokkal is beszéltem az utóbbi időben, akikkel már nagyon régen nem váltottunk sem e-mailt, sem üzenetet. Érdeklődtek, kerestek, telefonáltak, aggódtak, bíztak. Miközben a helyzet elszigetelt bennünket, a kapcsolataink kivirultak a telefonok és az internet segítségével.

Másrészt az elmúlt három napban a szokásaim egy részét is megváltoztattam. Tévét nézek, ami nálam korábban nem volt jellemző elfoglaltság. Keresem a megbízható hírforrásokat, nézem az élő stúdióbeszélgetéseket, időről-időre átfutom a hírportálokat, figyelem a Magyar Nagykövetség információit.

A legnagyobb változás azonban, hogy rájöttem, hogy mi döntünk. Mi döntünk: élünk vagy félünk.

Nem jár a metró? Lezárták a várost behálózó alagutakat? Zárt ajtók fogadnak a nagyobb bevásárlóközpontokban? A gyerekek nem tudnak iskolába és óvodába menni? Elmaradnak a koncertek?

Igen, ezek mind ideiglenes részévé váltak most a mindennapjainknak, feladatokat adva, időnként gátolva és egyben kizökkentve minket a jól ránk melegedett szokásainkból. Ez nem jó, jelen esetben nagyon nem jó. Új feladatokat kell találni, vagy inkább úgy mondanám: a régi feladatainkat kell feleleveníteni. Nélkülözhetetlen, hogy gyermekeink érezzék, a család biztos hátteret nyújt számunkra. Ez az a közeg, ami védelmet nyújt és támogat. A család mindennek az alapja. A sok jól működő családból pedig összeáll egy jól működő, egymást bátorító és segítő közösség.

Hogyan segítitek, támogatjátok egymást, kint élő magyarként?

Egyrészt én a magyar ismerőseimmel szoros barátságot ápolok, így ha nehéz helyzetbe kerülünk, vagy tanácsra van szükségünk egy-egy témában, azonnal felhívhatjuk egymást. Most sincs ez másként.

Léteznek Belgiumban élő magyarokat tömörítő csoportok a közösségi oldalakon, ahol segítő információkkal látták el egymást az emberek. Belgium két-, illetve háromnyelvűsége sem okozott igazi galibát egymás tájékoztatásában. Ki flamandul, ki franciául segített, sőt olyan is volt, aki a helyi sajtó híreit fordította le magyarra azok számára, akik kevésbé értik a helyi nyelveket.

Mondhatom, hogy volt olyan oldal, ahol egész vasárnap folyamán tájékozódhatott az, aki máshol nem jutott információhoz. Szívetmelengető érzés volt ezt látni.

Sok tanítványod, olvasód, lájkolód van. Nekik miben tudtál segíteni az elmúlt napokban?

A tájékoztatás minden formáját használtam: e-mailek, sms, telefon, közösségi média. Folyamatosan kapcsolatban lenni a tanítványok szüleivel, de mégsem zavarni őket, megnyugtatni őket, ha úgy érzem, szükséges, ez volt a legfontosabb az elmúlt hétvége alatt.

Amikor vasárnap este hírül adták, hogy mégsem oldják fel a legmagasabb biztonsági fokozatot, azaz nem lesz iskola sem és a közlekedés is akadozni fog, akkor rögtön elindítottam az egyeztetést: ki az, aki hétfőn el tudja hozni a foglalkozás helyszínére a gyermeket, ki az, akinek segítség kell, ki nem jön.

A bérletek (Ilona magyarra tanítja gyerekeket, ezek a több alkalomra megvásárolt bérletek. A szerk.) pedig most is lehetőséget adnak arra, hogy két héttel tovább használják a gyerekek azokat, ha bármi rendkívüli vagy váratlan eset bekövetkezik. Igaz, amikor ezt kitaláltam, akkor ennyire extrém helyzetre nem gondoltam.

Mindenkit arra ösztönöztem, ha teheti, fogjon össze a barátokkal és töltsék együtt a kényszerszabadságot.

Hiszem, hogy ezekben a szélsőséges szituációkban is a legnagyobb segítséget a család, a humor és jókedv adja.

Csak válts nézőpontot, onnan látszani fog!

Az alábbi videót Ilona hétfőn készítette és osztotta meg az olvasóival, tanítványaival.

Ha nem látod a videót, KLIKK IDE.

Ilona a Magyarra Hangolva weboldalon érhető el.

–

Kiemelt kép: https://www.flickr.com/photos/-lucam-/

Comments

comments