Brit népszavazás magyar szemmel

„Tisztán emlékszem 2004. május 1-re, a magyar EU-csatlakozás napjára, ahogy két napon keresztül ünnepeltünk az utcán, hiszen végre megnyílt előttünk a világ.

6 és fél évvel ezelőtt ugyanezt az izgatottságot éreztem, amikor a repülőgépem leszállt a Heathrow-n. Azóta sok helyen, sok városban dolgoztam Anglián belül, és mindig azt éreztem, hogy a britek befogadóak, barátságosak és itt minden lehetséges, ha az ember kitartó és keményen dolgozik a céljai eléréséért.

Amikor ma reggel 6 órakor felmentem a BBC oldalára a telefonomon, hogy megnézzem, mi is történt múlt éjjel, az első gondolatom az volt, hogy bárcsak ne lenne olyan őrült bonyolult elintézni a kislányom magyar anyakönyveztetését, hiszen most gyorsan magyar útlevelet kell neki igényelnem… Tudom, ez nem a legnagyobb probléma, de számomra az ő jövője került veszélybe a Brexit-tel.

Félve jöttem be az irodába, azon gondolkodtam, hogy vajon mi lesz majd az általános reakció. Legnagyobb megdöbbenésemre azonban mindenki hihetelenül feldúlt volt. Brit barátaim is szomorúságuknak adtak hangot a közösségi oldalakon, és általában véve mindenki azon csodálkozott, hogy hogyan is történhetett ez meg.

Úgy vélem, a britek számára az a legbosszantóbb, hogy a kilépést többnyire 65 év feletti szavazók döntötték el, illetve olyan társadalmi rétegek, akik a tények ismerete hiányában könnyen befolyásolhatóak. Egyik barátnőm szomszédja például azért szavazott a kilépésre, mert “különben az összes parlamenti képviselőt kirúgják, és ezentúl közvetlenül Brüsszelből irányítják az országot”.

Az elmúlt hetekben sok brittől hallottam, hogy ők bizony elhagynák az EU-t, de persze nem az olyanok miatt, mint én, hanem a többi migráns miatt. Megnyugtató…Tehát nem velem van a baj, vagy a mellettem ülő francia kollégámmal, hanem a lengyel gyári munkással, aki egy szót sem beszél angolul. A litván professzor, aki egyetemen tanít, maradhat, a Londonban mosogató magyar viszont menjen…

Kedves kilépésre szavazó brit barátaim, ilyen nincs! Ez ugyanis mind én vagyok, mind mi vagyunk – mi így, együtt, ugyanolyan betelepült “migránsok” vagyunk. És most mind úgy érezzük, hogy itt nem látnak minket szívesen…”

(Nora Williams, szakértőnk)

„Az elmúlt hetekben a kórházi ebédszünetekben is minden a népszavazás korul forgott. Munkaidőben tilos politikáról beszelni, vagy a betegekkel erről csevegni.

Hetekkel ezelőtt meg nagy elánnal szinte az összes kollegám a kilépést népszerűsítette, mert utána sokkal kiegyensúlyozottabb, jobb élet várható.- feltelezték.. Kicsit félve pillantgattak ram, mert ugye ebben az itt élő külföldieket érintő változások is benne vannak, de soha nem tettek külön nekem megjegyzést. Azt megkérdezték, hogy szavazhatok -e.

Közvetlenül a szavazás előtti napokban az erős, hangos kilépéses nyilatkozatok átmentek gyenge bizonytalan, tétova, „kérdőjeles” megnyilatkozásokba, senki nem vállalta mar nyíltan mire kiván szavazni, kizárólag elejtettek 1-2 szót arról, hogy utolsó pillanatban a gyerekeimért megváltoztattam a véleményem. (Amit sejteni lehet mi, de nem vállalták fel, csak sejtették.)

Tegnap a nyilvános eredmények után kezdtem a műszakom. Néma csend volt, véletlen sem említett senki, semmit. Nem láttam boldogságot az arcokon. Mikor az egyik délutános kollegám /nagyon tradicionális angol úriember/ megérkezett, azonnal odajött hozzam, átölelt es azt mondta nagyon sajnálom, sokkhatás alatt vagyok én is!

A Facebookon levő angol ismerőseim barátaim nyilatkozatait látom, nagyon feldúltak, főkent a fiatalok, s tervezik a költözést az országból…. Egyesek reménykednek, hogy Skócia kiválik, EU-s marad, s átköltözhetnek stb.

Néhány, a kilépésre szavazó is megszólal halkan. Többnyire „fejezd be a morgást” utasítást adnak a többieknek. Nincsenek észérvek, egyértelmű, hogy tudatlanság van a fejekben, mint az élet más területen is az átlag angolok fejében.  Nem látok most örömet és vigadalmat sehol a döntés után.

Ezek az én tapasztalataim.”

(Angliában élő, nővérként dolgozó olvasónk.)

„A választás előtt bármerre jártam sokkal szembetűnőbb volt a kilépést pártolók kampánya. Körforgalmakban „leave” hirdetőtáblák, belvárosban szórólapot osztogatok, óriásplakátok s akárhányszor hírműsort láttam, főként a kilépés került megemlítésre itt Walesben.

Sajnos erősebb volt a kampányuk, jobban manipulálták az itt élőket, s ahogy láttam a walesi munkatársaim napról napra úgy felhergelték egymást a migránsokkal kapcsolatban, hogy számukra a szavazás már nem az EU-ról hanem csak es kizárólag a migránsokról szolt.

Azt tapasztaltam, hogy aki maradás mellett voksolt, az nem ment el szavazni s nem merte s továbbra sem meri véleményét felvállalni  walesi munkatársai előtt, csak csendben a „migránsok”-nak mondta, hogy neki nincs baja velünk.

A munkahelyen aznap reggel kaptuk meg az éves bonuszt s a főnök kérdően nézett ránk, mert nem értette, hogy miért nem örülünk. Nos a cégen belül a választási eredmény hallatán elindult a szegregáció walesi es migráns csoportokra.

Egy kedves ismerősöm említette az ő munkahelyen csak ketten dolgoznak külföldiként, ő és a migráns kollegája, de a kollegája beteget jelentett, s az ismerősöm is könnyeivel küszködve ment dolgozni. Mindannyian arról beszéltünk s beszélünk hogyan viselkedjünk ezentúl a walesi munkatársainkkal? Minden egyes beszélgetés mögött undor s gyűlölet van irántunk? Hogyan döntsük el kinek őszinte a mosolya, a vicce, s ki az aki megjátsza magát előttünk?

A legszörnyűbb, nagyon sokan nem vettek komolyan a szavazást hiszen tömérdek cikk igazolja, többen megbántak amiért a kilépésre szavaztak. Úgy nyilatkoztak, nem hittek hogy számit a szavazatuk. Borzasztó, hogy az itt élő külföldiek jövője ilyen emberek által lett befolyásolva. De ahogy most itt sokan mondjak ” a lavina elindult”….”

(Enikő Walesből. Férjével letelepedésen, családalapításon, házvásárláson gondolkodtak. Most teljesen tanácstalanok lettek. Hat év küzdelme foszlott szét egy nap alatt – írta Enikő.)

„18 éves korom óta úton vagyok a Nagyvilágban. És megjegyzem 45 éves vagyok. Ebből majdnem 11 évet az USAban nyomtam le. Jelenleg 6 éve élek Skóciában. Azért költöztem ide, mert gyönyörű a természet, kedvesek az emberek és angol nyelvterület, nekem meg az angol nyelv megy, már lassan majdnem anyanyelvi szinten. Bárhol éltem a világban mindig igyekeztem hogy annak az országnak a törvényeit tiszteletben tartsam, megtanuljam a nyelvüket, és szorgos részévé válljak annak a társadalomnak. Itt Skóciában is 3 évet lenyomtam vendéglátásban, amíg végre sikerült elhelyezkednem a szakmámban, az NHS-ben. Hogy mit gondolok a Brexitről ? Tudom, hogy rengeteg magyart érint, mégsem tudok haragudni rájuk. Végre egy ország ahol az emberek egy nagyobb része kezdett felébredni és rájöttek arra, hogyha nem lesz változás akkor az a hajó amit Európai Uniónak neveznek, nagyon gyorsan el fog süllyedni és eltűnik a nagy semmiben. Európa attól szép, hogy tele van különböző országokkal, kultúrákkal, gyönyörű, egymástól nagyon különböző helyekkel. Elég ha néhány 100 km-t utazol és az emberek más nyelven beszélnek, másképp élnek, mások a szokásaik. Sétálhatsz egy gyönyörű fehér kis görög kikötőben vagy elmehetsz romantikázni Párizsba, mindegyik egy külön, más más világ de gyönyörű élmény. És ez így szép, hogy más, hogy színes. Ahogy korábban meséltem, én éltem Amerikában is. Na ott más az élet. A kultúrák egybe össze keverve, nincs már identitásod mint magyar vagy japán vagy kínai. Nincs történelem kivéve kb 100 évre visszanyúlva, mindenkit megpróbálnak egy nagy boldog Happy family-vé tenni. Az Európai Unió is ebbe az irányba haladna, ha sikerülne neki. Próbálnak minnél több embert, kultúrát összekeverni, nemzetek identitását elvenni, történelmeket kitörölni, bárminek az árán, lásd bevándorlás. Én nem szeretném a régi Európát elveszíteni. A Brexit megadta a lökést arra, hogy másképp is lehet. Hogy az embereknek megvan a szavuk és döntésük az életükkel, országukkal kapcsolatban. És akárhogy is érinti ez a külföldön dolgozó magyarokat, lengyeleket, stb, ez akkor is az ő országuk és joguk van a saját életükről dönteni. Én nem vagyok állampolgár még ebben az országban és ha pl majd mennem kell, akkor elmegyek és tiszteletben tartom a döntésüket. És akármennyire is pánikolnak hogy nincs élet az Európai Unión kívül, majd elmúlik. Én jártam pl Izlandon, kétszer is. Gyönyörű kis ország, a világ végén, kopár, nincsenek termőföldjei egyáltalán, csak aktív vulkánok, különös természet. A halászatból és a turizmusból él meg. Az izlandiak boldogok. Nagyon kicsi a munkanélküliek száma, a fiatalok nem albérletben élnek hanem lakást vesznek ahogy kirepülnek a családi házból. És ez az ország nem akar az EU-hoz csatlakozni. Mert jól él, boldog, ha kell börtönbe juttatja a korrupt bankárjait vagy lemondatja a miniszterét és újat választ, és a nép dönt ezzel kapcsolatban nem másvalaki valahol. Én ebben hiszek. Hogy az Európai országok vissza kapják az identitásukat, az országukat  a saját kezükbe. Hogy ha lesz is Európai Unió, akkor az az Európai emberek kívánságát veszi figyelembe és nem más célokat szolgál. Remélem a Brexit kicsit felébreszti őket és változásra készteti őket.”

(Ilona Skóciából)