Az én szülésem: Szülés Dubajban egy magyar anya szemével

Ha megosztanád a szülésed történetét, írj a info@nokkulfoldon.hu címre.

A következő interjút az „Én szülésem” sorozatban Ágival készítettem. Ő 30 éves, kisbabája most 1 éves. Férje szíriai, aki már 6 éve él Dubajban, Ági pedig 2 évvel ezelőtt költözött oda. Ami még inkább különlegessé teszi a történetét, hogy ő és a férje muszlimok. Következik az ő szülése:

Hol és mikor szültél? 

2011. novemberében szültem a kisfiamat a Belhoul Speciality Hospitalban Dubajban.

Mi alapján döntöttétek el, hogy hol szülessen meg a baba? 

Hogy Dubai-e vagy Magyarország, ezt hamar eldöntöttük. Ha haza mentem volna, úgy a férjem nem lehetett volna velünk, az utolsó hónap előtt pedig már haza kellett volna repülnöm. Ezt egyikünk sem akarta. Így együtt töltöttük a Ramadant is, ami mindkettőnknek fontos, hiszen muszlimok vagyunk.

Kórházat orvos alapján választottunk. A harmadik nőgyógyász szimpatikus volt mindkettőnknek és a kórház is jobbnak tűnt, mint az előzőek, így esett erre a választás.

Honnan tudtál információt szerezni a terhesgondozással, szüléssel kapcsolaban?

Internetről, barátnőktől, testvérektől. Itt Dubajban nem vettem részt szülséfelkészítőn, inkább kiolvastam az internetet.

Volt-e nyelvi nehézséged bármilyen időszakban és ha igen, akkor hogy hidaltad át?

Az első nőgyógyász nagyon rosszul beszélt angolul (ha jól emlékszem ő iraki volt). A kórházunkban sok fülöp-szigeteki nővér volt, az ő angolukkal nem volt gondom, de a műtőben csak indiai nővérek voltak. Belőlük nem értettem szinte semmit. Ha kérdeztek, mindig 2-3-szor vissza kellett kérdeznem. Ez eléggé kellemetlen volt, de a stílusuk sokkal jobban zavart. Kicsit mindig úgy éreztem velük, hogy hülyének néznek… Bár lehet, hogy ez nem nemzetiség függő, csak a nővérek szeretnek mindent tudni és ezt kicsit lenéző stílusban megosztani…

Az, hogy muszlimok vagytok a férjeddel hogyan befolyásolta a kórház, orvosválasztást, a terhesség időszakát és a szülést?

Eleve női nőgyógyászt kerestünk, de természetesen ha nem lett volna, akkor férfihez jártam volna. Az iszlám szerint jobb, ha nőnek női orvosa van, de amennyiben az egyén úgy ítéli meg, hogy jobb szakember egy adott férfi, akkor választhatja inkább őt. A kórházban csak női orvosok és nővérek voltak körülöttem. Amikor férfi hozta az ebédet, előtte mindig kopogott, valamelyik családtag kinyitotta az ajtót, behozta a tálcát és a férfi nem kellett, hogy bejöjjön. A gyerekorvos férfi volt, ő megvárta, amíg én felveszem a kendőmet és utána jött csak be.

Vérvételkor volt, hogy férfi orvos vett tőlem vért, nem csináltam belőle gondot (volt is, aki ügyesebb volt a kolléganőjénél).

Az egyetlen konfliktus a ramadáni böjtöléskor adódott. Mint muszlim, böjtölnöm kötelező. Terhes és szoptató nő, amennyiben félti a gyermekét vagy rosszul van, megszakíthatja a böjtöt, sőt, nem veszélyeztetheti magát és/vagy a babát. Rengeteget kutattam a témában és orvosilag nincs ellenvetés a terhesség alatti böjtölésnek. Amennyiben böjtmegtörés után kiegyensúlyozott a folyadék és táplálék bevitel, nincs gond. Meglepően jól bírtam a böjtöt, de a kórházban – főleg a nővérek – nagyon károgtak. NST vizsgálatkor ugyanis nem volt túl aktív a baba. Hiába mondtam, hogy egy órával ezelőtt ficánkolt és most alszik, azt hajtogatták, hogy a böjt miatt szegény baba így meg úgy. Amikor nem böjtöltem, akkor is minden alkalommal aludt a baba a vizsgálatok alatt és mivel a szívverése tökéletes volt, nem aggódtam. Tényleg utánajártam a kérdésnek és orvosi bizonyítékok vannak rá, hogy a böjt nem árt mamának, babának és tényleg, makk egészségesek vagyunk mind a ketten.

Milyen volt a terhesgondozás? Milyen támogatást kaptál a várandósság időszakában?

Magyarországon szült ismerőseim elbeszélései alapján tudom csak összehasonlítani. Itt Dubajban lényegesen kevesebb vizsgálat van. Az orvosom is nagyon nyugodt természet volt, nem stresszelt feleslegesen. Rám bízta a dolgokat, még a Down-szűrést sem erőltette. Manuális vizsgálat a 9 hónap alatt egyszer sem volt. Ez meglepett. A 36. hét körül volt egy kenet vizsgálat, de semmi több. A szokásos vérvételek, súly és vérnyomásmérés minden vizitkor persze megvoltak.

Milyen volt számodra a szülés? Mennyire volt beleszólásod abba, hogy mi történjen? 

Szerettünk volna apás szülést, de az utolsó hetekben már úgy tűnt, hogy császárral születik a baba. Az ultrahang alapján elég gigantikus méreteket becsültek neki. Végül a kiírt dátum reggelén 8:30-kor elfolyt a magzatvíz. A férjem még pont otthon volt, le is mondta az aznapi tárgyalásait. Szépen mosolyogva, viccelődve (mivel nem voltak fájások) bementünk a kórházba. Sajnos a magzatvíz mekónikumos volt és a baba feje még nagyon fent, így az orvosom azonnal a műtőbe rendelt. Az előkészületek, érzéstelenítés, stb tovább tartott, mint a gyerek kiemelése. Én sajnos nem nagyon voltam jelen, bár nem voltam elkábítva, de valahogy a tudat, hogy császár, engem elszomorított, féltem is. A férjem a műtőbe nem jöhetett be, szóval csak éreztem, hogy a lepedő mögött bennem turkálnak, ráncigálnak, és egyszer csak a fejem fölé emelték az én kis csodámat.

11:08-kor már kint is volt a fiam, egészségesen, épségben, 3960 grammal és 51 cm-rel. A doktornőm azt mondta, hogy ha nem mekónikumos a víz, akkor valószínűleg simán megszülhettem volna. Talán majd a következőt…

Beleszólásom nem nagyon volt semmibe, bíztam a doktornő hozzáértésében és nem igazán volt olyan szituáció, hogy bármivel ellenkeztem volna.

Szülés után milyen támogatást kaptál a kórházban?

Itt jött a feketeleves. Két napig egyáltalán nem aludtam. Valószínűleg fel is voltam pörögve, de folyamatosan próbáltam szoptatni is. A harmadik napon a sebemet átkötő orvos közölte, hogy rosszul csinálom. Ő és még két nővér nekem ugrottak és próbálták korrigálni a helyzetet, de ettől csak én meg a baba jártunk rosszabbul. Itt erősen érezhető volt a kulturális különbség. A végeredmény hetekig tartó stresszes, nehéz szoptatás lett babának és mamának.

Az ötödik napon jöttünk haza a kórházból, ami hatalmas megkönnyebbülés volt. Tudom, hogy otthon a nők csak álmodnak egyszemélyes szobáról saját fürdőszobával. Nálunk egy plusz családtag mindig bent aludt velem, az ellátás jó volt, a körülmények szintén, de mégis rossz élmény volt a kórházi időszak.

Ha egy következő gyereket szülnél, akkor milyen módon készülnél fel a szülésre? Mit csinálnál másképp? Mi alapján választanál országot, kórházat a szüléshez?

Ha a következő babánál is itt leszünk Dubajban, valószínűleg semmit nem csinálnék másképp. Ha máshol lennénk, elviselhetőbb klímában, akkor szeretnék jó sokat sétálni, amit itt nem tudtam megtenni. A terhesség utolsó hónapjai a legforróbb hónapokra estek és így a légkondícionált lakásból nem nagyon mozdultam ki. Itt legfeljebb más légkondícionált helyiségbe megy ilyenkor az ember, de a bevásárlóközpontok egy idő után (nekem legalábbis) borzasztó egyhangúak és plusz 17 kilóval, bevizesedve nem is szívesen nézelődik az ember lánya, mert csak elszomorodik, hogy semmi nem jön rá fel.

Milyen tanácsot adnál azoknak a nőknek, akik külföldön akarnak szülni? Mit javasolnál azoknak, akik Dubajban szülnének?

Olyan orvost kell választani, akivel egyetértenek alapvető kérdésekben. Akiben megbízik a nő, aki meghallgatja, időt szán rá, tiszteletben tartja az első-szülő nő tudatlanságát, félelmeit. Nálunk elég pörgős volt a rendelés, így néha úgy éreztem, hogy nem ápolgatják a lelkemet eléggé, de ez belátom, hogy egy kórházban nem mindig kivitelezhető. Főleg, hogy az orvosom hetekkel előre be van táblázva, népszerű a rendelése és ha az ő egyik anyukája szül, akkor feláll a rendelésről és szalad a szülészetre (két emelettel feljebb). Ez nem esett jól, amikor a rendelésen ültem, de határozottan megnyugtató volt, amikor én feküdtem a műtőasztalon.

Én most kezdek el babás-mamás programokat keresni, ahol találkozhatok olyan anyukákkal, akik ekkora gyereket nevelgetnek, mert hiányzik a társaság. Ha jártam volan szülésfelkészítésre, kismama tornára, nyilván egyszerűbb lenne a helyzet.

Fel kell készülni arra, hogy amit az ember otthon (családtól, barátoktól, más magyaroktól) hall, az a szülés-gyereknevelés egyik verziója (bár ahány vélemény onnan is jöhet, nyilván több verzió ez is). Külföldön, új helyen, más kultúrkörben sokmindenről másképp vélekednek és nem biztos, hogy rosszabbul.

Hála az internetnek, a kismamának van rá 9 hónapja, hogy tájékozódjon, kérdezzen és véleményt alkosson. Nagyon nagy tervekkel azért ne álljon neki se a szülésnek, se a baba érkezése utáni időszaknak, mert ami csak lehet, máshogy fog alakulni. Jobb elkerülni a csalódást. Ez sem jelenti azt, hogy rosszabbul alakulnak a dolgok, csak nem úgy, ahogy a naív kismama eltervezi. Persze készülni kell rá, csak ne ragaszkodjon az ember nagyon az elképzeléseihez.

Engem sokkolt, hogy császár, nem is nagyon jártam utána, hogy az mivel jár. Kevés a tejem, így tápszert kap főként a babám, holott nagy tápszer-ellenző vagyok és eszembe sem jutott, hogy a szoptatással NEKEM gondom lehet. Lett.

Egy szó mint száz, fel kell készülni a meglepetésekre és élvezni a legszebb élményt, az anyaságot. 🙂

Köszönöm szépen!

–

Ha a külföldi életről, külföldre költözésről olvasnál még többet, akkor izgalmas meglepetéseket találsz itt a Nők Külföldön oldalon. KLIKK IDE a meglepetésekért. 

Ha tetszett a bejegyzés KLIKK IDE és kövess a Facebook-on is.

Ha pedig a LinkedIn csoporthoz csatlakoznál, KLIKK IDE.

–

Kép: papaija2008 at FreeDigitalPhotos.net

Comments

comments