Amikor nehéz a gyereknek – Az expat gyerek szindróma
Egy korábbi bejegyzésemben arról írtam, hogy hogyan lehet támogatni a gyerekünket külföldre költözéskor. Sokan olvastátok, sok hozzászólás érkezett, ezért úgy gondoltam, hogy folytatom ezt a témát. Ma egy olyan speciális jelenséget szeretnék bemutatni, ami érintheti a gyerekünket és ezáltal minket is ha külföldre költözünk. Ha azonban felismerjük, hogy mi ez, akkor könnyebben megküzdhetünk vele. Ez pedig az expat gyerek szindróma.
Kik az expat gyerekek?
Ők azok a gyerekek, akik szüleikkel együtt, szüleik munkája, élete miatt kerülnek külföldre különféle életkorban.
Mi az expat gyerek szindróma?
A pszichológusok nevezték el expat gyerek szindrómának (ECS) azt az érzelmi stressz állapotot, amit a külföldre költözés okoz a gyereknek. Legérintettebbek a 10-15 éves kiskamaszok, hiszen ebben az életkorban jelentős érzelmi és fizikai változáson mennek át. Normális esetben a serdülőkor problémáinak leküzdésében nagy szerepe van a barátoknak, kortárscsoportnak, ahonnan kiemeljük őket, ha külföldre költözünk.
Az expat gyerek szindróma sokféleképpen megjelenhet: visszahúzódás, magányosság, nem együttműködő viselkedés, esetleg bomlasztás, képtelenség beilleszkedésre, félelem egy új kapcsolat (barátság, szerelem) létrehozásától, nagyobbaknál ivás, drogozás.
Mikor fordul elő nagyobb valószínűséggel az expat gyerek szindróma?
- Egyrészt, ahogy fent említettem, az idősebb, különösen 10-15 éves gyerekek veszélyeztetettebbek. Nekik legtöbbször kialakult baráti körük van, amit ott kell hagyniuk.
- A költözködés mennyisége és gyakorisága is befolyásolja, hogy mennyire nehéz egy gyereknek beilleszkedni. Ha túl gyakran költözik egy gyerek és rövid időt tölt egy-egy helyen, akkor mire beilleszkedne, barátokat szerezne, már költöznie is kell tovább. Egy idő után ez komoly stresszhez vezethet.
- A célország is befolyásolja, hogy mennyire könnyen vagy nehezen illeszkedik be a gyerek. Ha az új ország kultúrája nagyon különbözik a sajáttól vagy ha földrajzilag nagyon messze van az új lakhelye a régitől, akkor nehezebb beilleszkednie a gyereknek.
- Iskola, lakóközösség az új helyen szintén befolyásolja a beilleszkedést. Ha helyi iskolába jár, kizárólag helyi gyerekekkel találkozik, akkor nehezebb lehet a beilleszkedés, mintha nemzetközi iskolába járna, ahova sokféle kulturális háttérrel érkeznek gyerekek. Egy vegyes környezetben könnyebben talál hasonló hátterű gyereket.
Forrás: imagerymajestic / FreeDigitalPhotos.net
Mit tehetsz szülőként?
- Készítsd fel a gyereket az utazás előtt. Ötleteket korábbi bejegyzésemben találhattok.
- Figyeld a gyerek hangulatát, viselkedését. Kérdezz rá, hogy hogy érzi magát, mi történt az iskolában, mit csinált a barátaival. Alakítsatok ki egy kis esti rituálét, amikor megosztjátok egymással az aznap történteket. Lehet, hogy eleinte elutasító lesz, de előbb-utóbb megtörik a jég. Érdemes ezt a rituálét még a felkészüléskor bevezetni, ha eddig nem volt ilyen nálatok. A tinik nem szeretik a „lelkizést”, őket praktikusabb oldalról érdemes megközelíteni: Mi történt velük? Milyen lakásban szeretnének külföldön lakni? stb. Innen praktikus oldalról megközelítve is el lehet jutni a lelkükhöz. J
- Ha kisebb gyerekeid vannak, akkor nézd velük együtt a TV-t ha lehetőség van rá, hiszen sok olyan negatív dolgot láthatnak véletlenül, amit utána nem tudnak feldolgozni. Ez külföldön még erősebb lehet. Beszélgessetek a film vagy műsor után, derüljön ki, ha valami szorongást okoz számukra.
- Koncentrálj a pozitív dolgokra.Igyekezz Te magad is megtalálni a pozitívumot, lehetőségeket az egyes helyzetekben, erre pedig hívd fel a gyereked figyelmét is. Észre fogod venni, hogy a Te hangulatod is pozitív irányba változik majd. J
- Mutass példát. A gyerekek a stresszkezelést, a nehéz helyzetekkel való bánásmódot nagyrészt utánzással tanulják meg. Ezzel legyél tisztában. Ha dohányzol, iszol, káromkodsz vagy kiabálsz, akkor ez nem segít nekik megtanulni, hogy hogyan kezeljék a nehéz helyzeteket. Ha Te magad sem tudsz megbirkózni vele, akkor kérj segítséget.
- Bátorítsd őket, támogasd az önbizalmuk, magabiztosságuk kialakulását. Ne avatkozz bele minden helyzetbe, amivel szembesülnek, hagyd őket győzedelmeskedni egy-egy szituációban. Örüljetek együtt a sikereiknek és bátorítsd őket a további önálló cselekvésekre. Ha viszont szükségük van Rád, akkor legyél ott. Tudniuk kell, hogy számíthatnak Rád, ha baj van. Nehéz megtalálni az egyensúlyt a beavatkozás és be nem avatkozás között, de ha kialakítod a fent említett rituálékat, bizalmi kapcsolatot a gyerekeddel, akkor meg fogod ismerni, hogy mikor kell közbelépni és mikor nincs rá szükség.
Ti hogy segítettétek gyereketeket a beilleszkedésben?
Ha tetszett a bejegyzés kövess a Facebook-on is, és csatlakozz a Nők külföldön LinkedIn csoporthoz.
Comments
11 hozzászólás
Szólj hozzá!
Itt kereshetsz a honlapon:
ORSZÁGINFORMÁCIÓK
Témák az oldalon
Még itt találsz meg:
EZEK A KEDVENCEINK:
Legutóbbi bejegyzések
Legutóbbi hozzászólások
Ezeken a helyeken élünk
Hát nekünk nagy szerencsénk van, talán azért mert még nem kamaszodnak a gyerekeink.
De ők nagyon szeretnek kint élni, most 2 hónapig Magyarországon voltunk, a fiaink alig várják, hogy visszainduljunk.
A nagyobbik várja az iskolát, a pici az ovit.
Inkább ők segítenek engem az új környezet megszokásában:-)
Szerencses vagy Gilda. 🙂 Illetve biztos vagyok benne, hogy koltozkodeskor a megfelelo modon tamogattad oket. Ha esetleg leirnad, hogy volt-e barmilyen felkeszites, annak biztosan sokan hasznat vennek.
Hát ez összetett dolog volt nálunk.
A tényleges kiköltözés előtt minden évben 3 hónapot Genfben töltöttünk, így a környezetet megismerték, megszerették.
Nekem végig ellenérzéseim voltak a költözéssel szemben, de ezt soha nem mutattam a gyerekek előtt.
A férjem megmutatta a fiúknak az iskolát, ahová járt ő gyerekként, a focicsapatot,ahol focizott, stb.
4 évesen a nagyobbik gyerek már felmérte, hogy apa elmegy dolgozni, és ő nem látja 3-4 hónapig. Azt is tudta, ha kiköltözünk, akkor minden nap láthatja az apját.
Egyetértek Lizivel, hogy a gyerekeknek mindegy, hogy hol élnek, csak együtt legyen a család.
Nálunk ez a lakhatási körülményekben jelentős visszaesést okozott időlegesen, de jól kezelik azt is, hogy most egy pici lakásban kell „nyomorognunk” még egy ideig. Sokkal jobban, mint én:-)
Természetesen elmagyaráztuk nekik, hogy eleinte gondok lehetnek a kommunikációval, hiszen bár mindent értettek franciául, de nem beszélték jól, illetve még most sem tökéletes.
De nagyon jól befogadták a fiam az osztálytársai, szeretik, nem közösítik ki, amiért nem tud mindent jól megfogalmazni.
Így ez sem jelentett törést nekik.
Persze azt is kell tudni, hogy a gyerekek otthon nem jártak közösségbe, így nem hagytak hátra „barátokat”. Szóval nekik tényleg csak az számított, hogy mindkét szülőt, mindennap lássák.
Én is egy ilyen Expat-gyerek voltam. Három éves koromban kerültünk ki németországba, utána háromévenkénti költözködés. Legalább négy különbözö német tájszolást beszéltem, mire kikönyörögtem 11 éves koromban a szüleimböl, hogy járhassak a kastl-i magyar gimnáziumba. Az egy bentlakó magyar-német gimnázium vol mely egészen 2006-ig fogadta a magyar gyerekeket és érettségihez vezette öket. Ma is úgy látom, hogy ez mentett meg a lelki sérülésektöl, mellesleg megentette a magyar tudásomat és öntudatomat is. A mai családunkban sem könnyü a helyzet: feleségem olasz, én magyar, és németországban élünk. Azaz: három nyelvet beszélünk odahaza. Úgy látszik, hogy a kislányaink (1,5 és 3,5 évesek) jól bírják a három nyelvet.
Kedves Janos,
Nagyon koszonom, hogy megosztottad az elmenyeidet. Ez egy olyan tema, amivel nem foglalkoznak olyan sokat, hiszen a munka kereses, anyagiak megteremtese tobbnyire lefoglalja a csalad energiajanak nagy reszet.
Petra
Kedves János, örülök, hogy nálad minden ilyen jól alakult. Apám 1962, magam 17 évesen kerültem ide 1973-ban anyukámmal, növéremmel és a nagymamával. Beszéltem a német nyelvet. Sváb családból származok. De nagyon nehéz volt számomra az úgynevezett Sváb alb (Schwäbische Alb) tájszólás. Aztán már 2 faluval tovább megint más szavakat használtak. Nagyon ellenszenvesek voltak az ottani emberek velünk szemben. Nem tudtam barátokat találni, örült nehéz volt. Csak egy társam volt, a növérem.
Magyarországon elkezdtem az esti gimnáziumot. Itt elöször német tanfolyamra jártam, ahol megismerkedtem egy magyar lánnyal. Utána angol tanfolyamra mentem és elvégeztem az itteni „reál”iskolát. Ott találtam végre barátokra. De ott is volt sok megjegyzés pl. véleményed nem érdekel, te külföldi vagy. (Pedig csak a magyar oviban tanultam meg magyarul, hiszen otthon sohasem beszéltünk magyarul.)
Házasságom után elköltözködtem a környékröl és ott a munkahelyem által találtam barátokat.
Nálam nem a szülök, hanem magam költözködtem 15x 1973 és 2000 között. Azóta van otthonom, férjem, baráti köröm egy Duna parti városban.
Mi a kastl-i iskoláról semmit sem tudtunk, csak késöbb hallottam róla ismerösöktöl. Ez jó lehetöség lett volna számomra. De akkor mi lett volna a növéremmel, ki már otthon leérettségizett és szakmát tanult?
Csodalatos bizonyiteka egykori allitasomnak a csaladom kereteben.Fantasztikus elony a gyermekeknek amennyiben tobbnyelvu,termeszetesen harmonikusan elo csaladban nonek fel! Ellenkezest valtott ki allitasom,de szerintem is, a gyermeknek, talan zurzavarosnak tuno valamibol,lassan letisztul,tisztazodik a kulombozo nyelvek ertelmes hasznalata es akar a minosegi bor, idoben nagyon-is hasznara valik !
Ahány gyerek, annyi féle változat. Mi 7,5 éve költöztünk ki 4 gyerekkel, de mind másképp élte meg a költözést, és bár mi nem költözünk tovább egyenlőre, mégis valahogy olyan furának, olyan levegőben lebegőnek érzik sokszor magukat. Se itt, se ott lakiság!
Kedves Petra, nagyon tetszik a cikked. Mirank meg csak var ez a nagy valtozas, a jovo heten koltozunk Dubajba, harom kisfiuval ,akik 7 es 6-6 evesek…ott kezdik iletve folytatjak az iskolat angol nyelven, amit meg nem beszelnek, viszont szlovakiai magyar anya es nemet apa gyermekeikkent / mindharomnyelvet beszelik/, az angol remelem, nem lesz nehez. Egyebkent mi tokeletes peldaja vagyunk annak, hogy a tobbnyelvuseg, tobbkulturalis, de stabil es harmonikus csaladi kornyezet pozitiv is lehet. Ok mast nem is ismernek, ezt szoktak meg. Persze fontos a gyokerek, hovatartozas tudatos apolas kisgyermekkortol, igy tudjak, van hova hazajonniuk , vagy akar virtualisan, mire buszkenek lenniuk. A gyermek sokkal bolcsebbnek es dontokepesebbnek bizonyul, mint mi, felnottek. Pelda erre hogy a 7 eves fiam a nemzetiseget illetoen 6 evesen azt mondta, magyar vagyok nemet apaval… Es a dubaji koltozest megtudva par konny utan azt mondta, nem baj, fo, hogy a csalad egyutt lesz, a kisebbek pedig azt, hogy ahol a papa es mama van, ott van az otthon. Hat ez meg majd kiderul, viszont bizonyitja, hogy kicsi gyermekkent konnyebb koltozni, plane, ha a szuk csaladi kornyezet figyelmesen, erzekenyen kezeli ezt e temat. Lizi
Szia! Engem érdekelne a „külföldre költözés kamasszal” téma 🙂 Ha van ilyesmi cikked, légyszíves linkelnéd nekem? Köszönöm
szia férjem kétéve kint dolgozik Németországban.Nagyon nehezen viseltem,hogy ö kint távol a családtol én meg fiam szerbiában,lányom Magyarországon tanul ahányan annyi fele szakadva három országban.Ugy döntöttünk fárjemmel ,hogy mi is kijüvünk utánna aa fiammal.Fiam 17 éves odahaza félbe szakitottuk az iskolát és kijötünk mi is Németbe itt egy évet nyelvi iskolába jár és itt fogja begfejezni az iskolát.Nagyon nehéz volt neki elszakadni a barátoktol ,eléggé csendes gyerek .nagyon nehéz neki a be illeszkedés hiányoznak neki az othoni barátok ,tán az még rösszabb ,hogy napi szinten tarcsa velük a kapcsolatot ,és igy mégnagyobb a honvágya.Probálok vele beszélgetni amennyit csak tudok ,de nem nagyon szereti ha fagatom ,ez valamennyire érthetö az ö korában.Nagyon remélem mihamarabb sikerül tultenni magát a ki költözésen.Mi prubálunk melette lenni ,rem mihamarab be illeszkedi barátokra talál. mennyi idöre van szüksége egy 17 évesnek ,hogy be ileszkedjen .Elöre is nagyon megköszönöm a válaszokat