A világjáró könyvmolyoktól…

 

2016. szeptember 8-án indítottuk a Világjáró Könyvmolyok egy éves könyvkihívását. Úgy gondoltuk, hogy néhány élménybeszámolón keresztül neked is lehetőséget adj, hogy belekóstolj a kalandba. Ki tudja, hátha megjön a kedved a csatlakozáshoz. 🙂

Íme az első élménybeszámoló Erikától. 🙂

„Szeretek olvasni, szeretek más kultúrákat megismerni, szeretem a kihívásokat, így nagyon örültem ennek a lehetőségnek. Öt országra csaptam le, azzal a céllal, hogy beszámolót írok az innen származó könyvekből, hárommal már el is készültem, illetve (másodolvasóként) egy negyedikkel is, ami véletlenül került a kezembe.  Merthogy a kihívás mellékhatásaként nyitottabb szemmel járok, és lecsapok az idegenül hangzó szerzők könyveire, főleg ha érdekesnek is tűnnek. Ilyen célból felkerestem már a helyi csere-bere könyvszekrényt, illetve a helyi könyvár A betűs szerzőit, illetve az angol nyelven elérhető irodalmat is felderítettem. Az elmúlt bő fél évben, mióta a kihívás tart (sőt már előtte, bemelegítésként is) olvastam ukrán, skót, indiai és szudáni író könyvét, beszámolóim pedig a következő országok könyveiből születtek: Kongó (Zaire), Dominika, Nigéria, Burkina Faso. Még kettő vállalás hátravan, mindkettő kemény dió lesz beszerzés szempontjából. Nem ezek a legjobb olvasmányélmények életemben, de mindenképp hasznos tapasztalatnak érzem. Az olvasás és a beszámolók írása mellett mások beszámolóinak szerkesztésére is vállalkoztam, ami azért jó, mert így első kézből olvashatok jobbnál jobb könyvekről. Azt hiszem, már a 2018-as évre is megvan már az olvasólistám. A blogon megjelent legelső beszámoló Meir Shalev könyvéről pedig olyannyira magával ragadott, hogy anyukám novemberi szülinapjára meg is rendeltem, és neki is tetszett.”

Ha elolvasnád a nigériai beszámolóját, akkor KATT IDE.

A másik beszámolót szintén egy Erika, Orbán Erika írta, az Alkotónők weboldal alapítója és főszerkesztője.

„A világot járom könyvekkel a hónom alatt… és élvezem. Mindig sokat olvastam, már egészen kicsi koromtól. Az általános iskolában remek tanárom volt, aki képes volt megszerettetni velem, velünk az olvasást.

Amikor olvasok és soha nem betűket látok, hanem magát a történetet, ezek beszippantanak, magukkal ragadnak, a hősökkel élek, halok. És miközben velük átküzdöm magam a lapok rengetegén, rájövök arra is, hogy mennyi félék vagyunk mi, emberek, megismerem a kultúrát, a hiedelem világot, a kultúrát, az életmódot, mely annak az országnak sajátja. Van úgy, hogy a könyv, napokig velem marad, elgondolkodtad, megsirattat, megnevettet.

S hogy milyen tapasztalatokat szereztem az olvasás közben? Nos, Lis Byrski könyvéből megismerhettem a korombeli nők problémáit, melyekkel én is szembesülök nap, mint nap. És mennyire más az, amikor nem csak tökéletes fiatalokról olvashatok, hanem középkorú, kissé meghízott, lassan őszbeforduló hajú nőkről, akik úgy érzik, nem lehet ez a langyos víz életük vége. A kubai születésű Daína Chaivó könyve Az Örök szerelem szigete, varázslatos képet festett elém a XX.-i század Kubájáról. Egy olyan világról, egy olyan kulturális közösségről, építészeti remekművekről, melyről mi, itt Európában csak nagyon keveset tudunk. A lenyűgöző könyv, lüktető hangvételével és mágikus varázsával teljesen rabul ejtett. El is határoztam következő úti célom Kuba lesz.

Az iráni írónő Dina Nayeri Közöttük a tenger című könyvéből behatóan megismerhettem az iráni szokásokat, azt, hogy a társadalom, hogyan nyomja el a nőket, hogyan kényszeríti bizonyos dolgok (házasságkötésre, kendő viselésére) megtételére, míg a férfiaknak abszolút szabad keze és akarata van. Végig nézhettem, hogyan próbálnak a regény szereplői kitörni belső-külső börtönükből, hogyan próbálják lázadásukat egyre kevesebb sikerrel visszafojtani.

Nihal De Silva könyve, egy másik egzotikus világba repített, Sri Lankára. A The Road from Elephant Pass című könyv, magyarul úgy fordítanám, hogy Utazás az elefántok földjén. Nincs magyar fordítása (még), így én próbálom visszaadni a cím jelentését. Két nagyon különböző ember utazásán keresztül mutatja be, hogyan ismerhetjük meg egymást. Egy férfi és egy nő, akik teljesen más kultúrában szocializálódtak, ráadásul ellenségek. A történelem kölcsönös együttműködésre kényszerítik őket, mely végül szerelembe torkollik.

Az ízig-vérig bolsevista Jelizaveta Drabkina Viharos esztendők című ódája a Nagy Októberi Szocialista Forradalomról, annak születéséről, a nehézségekről, örömökről, bánatokról, éhezésről, harcokról, győzelmekről és vereségekről számolt be nekem. Úgy hiszem a szovjet irodalom legnagyobb élményei vitathatatlanul a Nagy Októberi Szocialista Forradalom összefonódva Lenin alakjával – s a Nagy Honvédő Háború voltak. Csodálatra méltó a kitartás, amivel véghezvitték ezek az emberek annak az óriási birodalomnak, melyet Oroszországnak hívtak -, a bukását, s hamvaiból felépítették a Szovjetuniót.

Most egy teljesen más háborúval küszködöm, egy másik földrészen, Augusto Roa Bastos Embernek fia című munkája az, ami napok óta nem hagy nyugodni. A könyv, nem történelmi regény, bár hátterében az 1932-ben kezdődő Chaco-háború áll. Roa Bastos tizenhét évesen, önkéntesként maga is részt vett benne, és életének meghatározó élménye volt, a Paraguay Bolívia ellen, a két ország határán található olajmezőkért vívott küzdelem. Ám a történet nem erről szól, sokkal inkább az ezerkilencszázas évek Paraguay-i szegények mindennapjait tárja elénk, a reménytelenséget, a kilátástalanságot, azt, hogy esély sincs a változásra, hogy elkerüljék a háborút, az éhséget. Nem könnyű megérteni ezt a tőlünk oly idegen kultúrát. De ez adja a regény szépségét és egyben nehézségét is.

Ha összegeznem kellene azt, hogy eddig mit adtak nekem a könyvek, azt mondanám, hogy; a mások megértése, elfogadása a könyvek által sokkal könnyebb. Könnyebb megérteni, vagy elfogadni azt, hogy mások másképp élnek, mások a szokásaik, más az értékrendjük. De ettől még emberek vagyunk mind, közös az életünk, a halálunk, s ez a bolygó az otthonunk.”

Ha elolvasnád Erika beszámolóit, KATT IDE.

Comments

comments