Vajon el fogja felejteni?!

Dr. Csiszár Rita szakértőnk ezúttal arról ír, hogy a gyermekek külföldön szerzett nyelvtudása mennyire könnyen vész el, illetve hány éves korig érdemes támogatni a nyelvtanulását ahhoz, hogy tartósan megmaradjon az adott idegen nyelv ismerete.

A címben feltett kérdést gyakran szegezik nekem a szülők az előadásokat követően éppúgy, mint a személyes konzultációk során. Vannak, akik azt szeretnék tudni, hogy a gyerekük külföldön megszerzett nyelvtudása nem vész-e el, ha néhány év múlva egy más nyelvű országba költöznek tovább, vagy éppen visszatérnek a hazájukba. Mások azon töprengnek, hogy a gyermekük anyanyelve vajon nem fakul-e majd meg a távolban töltött hosszú évek alatt.

És egyáltalán, el lehet-e teljesen felejteni egy nyelvet? Ha igen, mennyi idő alatt? Amúgy pedig másként működik-e a később tanult nyelv, mint a családból velünk hozott? – Ilyen és ehhez hasonló kérdések foglalkoztatják a külföldön élő pl. olasz, francia és angol nyelvű szülőket, éppúgy, mint a magyarul vagy lengyelül beszélőket.

A múltkoriban egy svájci anyuka osztotta meg velem a szomorú történetét. Elmesélte, hogy a lányai 3 és 5 évesek voltak, amikor a válásuk után a portugál (ex) férje visszaköltözött Portóba. A lányok különböző okok miatt csak nagyon ritkán és rövid időre találkozhattak apjukkal. Három év elteltével annyira meggyengült az egykor napi szinten beszélt „apanyelvük,” hogy a nyelvtudásuk már nem volt elég ahhoz, hogy az apjukkal szót értsenek. Végül kénytelenek voltak a portugált az angolra „lecserélni”. („Szerencse” a szerencsétlenségben, hogy a helyi nemzetközi iskolába jártak, ezért jól beszéltek angolul.)

Amint a fenti kis történet is mutatja, a szülői kérdések indokoltak, sőt az aggodalom sem teljesen alaptalan. A mindennapi tapasztalat ugyanis nagyon hasonló következtetésre jut, mint amire a tudomány – hogy tudniillik a gyerekek ugyanolyan jó felejtők, mint amilyen jó tanulók. És sajnos ez alól az idegen nyelvek mellett sem az apa- sem az anyanyelv nem kivétel.

De mégis meddig kell „támogatnunk” a gyerek nyelveit ahhoz, hogy ne merüljenek feledésbe? Egészen pontos választ sajnos nem adhatunk. A bevándorlók gyermekeinek nyelvfelejtésével foglalkozó, egyelőre csekély számú, USA-beli kutatások eredményei arra engednek következtetni, hogy kb. a 9-10 éves kor tekinthető vízválasztónak. Vannak azonban olyan vélemények is, amelyek szerint a kamaszkor körüli évekig kell megőrizni gyermekünk első nyelvét ahhoz, hogy biztosak lehessünk annak megmaradásában.

A mai tudásunk birtokában sajnos arra sem adható egyértelmű válasz, hogy teljes mértékben elfelejthető-e az elsőként tanult nyelv. Vannak egyéni példák arra, hogy a hosszú éveken át nem használt nyelveket sikerült „újraéleszteni”. A szakirodalom olyan esetekről is tud, amikor felnőttek hipnózis alatt ismét képesek voltak egy gyermekkorukban elfelejtett nyelven megszólalni. Ugyanakkor, a hipnózis megszűntével már nem tudtak az adott nyelven beszélni.

A nyelvfelejtésben az életkoron kívül nagyon fontos szerepe van az érzelmi tényezőknek is. A különösen nagy stresszel járó események – pl. üldöztetés vagy örökbefogadás – felgyorsíthatják a felejtés folyamatát. Ennek tudják be a kutatók azt a meglepő eredményt is, amely Franciaországban egy egész csoport, gyermekként örökbefogadott, koreai származású felnőttel végzett kísérlet hozott. A 20 és 32 év közötti kísérleti alanyok örökbefogadásukig, – a legfiatalabb 3, a legidősebb 8 évesen került nevelőszülőkhöz – kizárólag koreaiul beszéltek. Franciaországba kerülve viszont egyik napról a másikra már csak a franciát hallották majd idővel csak azt használták. (Sőt, a későbbi évek folyamán sem kerültek kapcsolatba koreai beszélőkkel.) Meglepő, hogy a fiatalok a koreai nyelvet még felismerni sem tudták a sok más, számukra ismeretlen nyelv közül. Ami viszont még ennél is furcsább, hogy a különböző nyelvvel kapcsolatos feladatok végzése közben az agyi területeikről készített képi felvételek nem mutatják az egykori anyanyelv „maradványait.” (A mágneses rezonancia tomográfia képalkotó vizsgálat eredményei nagyon hasonlítottak a kizárólag franciául beszélő kontrollcsoport eredményeihez.) Kérdéses persze, hogy a vizsgálati technikák további tökéletesedésével évek múltán is ugyanerre az eredményre jutunk-e majd.

Egy dolgot azonban biztosan állíthatunk: a két- vagy többnyelvűségi helyzet (különösen gyermekkorban) nagyon ingatag állapot. A nyelvismeret, – legyen az akár egy idegen nyelv, akár a családban beszélt nyelv – sajnos folyamatos „törődést” és rendszeres használatot kíván.

Comments

comments