30 éve Olaszországban

Önkéntes riporterünk, Bakó-Horváth Erika interjúja. Fogadd szeretettel. 🙂

Gabriella 30 éve él Olaszország középső részén, Marche régióban, Anconában. Külkereskedelemmel foglalkozik egy nagyobb vállalatnál.

Hogyan kerültél Olaszországba?

A volt férjem révén, aki olasz. 21 évesen mentem férjhez, azóta itt élek. Budapesten ismerkedtünk meg, 1985 szilveszterén, barátok mutattak be minket egymásnak, rá 10 hónapra összeházasodtunk, szintén Budapesten. A kettő között eltöltöttünk egy hosszabb vakációt együtt Olaszországban, mely idő alatt a közös olaszországi élet mellett döntöttünk.

Milyen nyelven kommunikáltatok eleinte a férjeddel?

Olaszul. Tizenévesként 6 évet éltem Algériában a szüleimmel, ott tanultam olaszul a gimnáziumban. Franciául érettségiztem, majd hazatértünk Magyarországra. Mivel francia érettségim volt, nem vettek fel magyar egyetemre abban az időben, csak úgy, ha előtte külföldön tanulok 1 évet. Így végeztem el egy évet egy francia egyetemen, majd tanulmányaimat a Külkereskedelmi Főiskolán folytattam Budapesten. Befejezni sajnos nem tudtam. Nehéz volt akkoriban, még a Belügyminisztériumba is behívtak az Andrássy útra elbeszélgetni a kiköltözésem előtt.

Tehát volt tapasztalatod a külföldi életről, nem voltak nyelvi nehézségeid. Okozott-e mégis bármilyen problémát a beilleszkedés?

Eleinte igen. Az olaszok sokkal zárkózottabbak, nehéz igazi barátot találni. Itt gyerekkoruk, fiatalkoruk óta ismerik egymást, nehéz ebbe a körbe bekerülni. Viszont mikor már gyereked van, könnyebb barátkozni. Akkor már van bennetek valami közös. A fiam 1994-ben született.

Milyen nyelven beszéltél vele és most milyen nyelven beszél ő?

Csak magyarul beszéltem vele. Szóvá is tették az olasz rokonok, hogy miért magyarul kommunikálunk akkor is, mikor ők is ott vannak. Magyar bébiszittert is kerestem neki. Minden nyáron 2 hónapot töltött otthon Magyarországon a nagyszülőknél. Az, hogy most folyékonyan beszél magyarul az olasz mellett, az ő érdemük is, sokat köszönhetek nekik.

Ha jól tudom, dolgozol. Mennyire volt nehéz elhelyezkedni?

Amikor idekerültem, nem volt állandó munkahelyem. Az idegenforgalomban dolgoztam, csoportokat kísértem, utaztam. Ezt azonban már gyerek mellett nem nagyon lehetett végezni, illetve csak akkor, ha a szüleim vigyáztak a fiamra. Franciaórákat adtam, fordítással is foglalkoztam. Aztán 1999-ben, a válásom után egy szerencsés véletlennek köszönhetően elhívtak fordítani egy vízkezeléssel foglalkozó vállalathoz. Azóta is ott dolgozom, az export irodán ügyintézéssel és értékesítéssel foglalkozom. Azt mondanám, hogy jókor voltam jó helyen. Ha most kellene munkát keresnem, 99%-ig biztos, hogy nem kapnék. Nem azért, mert nő vagyok, vagy azért, mert külföldi vagyok, hanem mert válság van.

Nem gondoltál arra a válásod után, hogy visszatérj Magyarországra?

Nem. Egyrészt nem akartam messzire vinni a fiamat az apjától. Másrészt itt volt a munkám, a barátaim és nem utolsó sorban itt a tenger, kellemes az éghajlat, a táj gyönyörű. Munkába menet minden nap egy hatalmas napraforgómező mellett visz az út, közel a tengerpart. Ez leírhatatlan.

Van-e mégis olyan dolog, amit nehéz volt itt megszokni a beilleszkedési nehézségeken túl? Léteznek-e esetleg kulturális különbségek?

Léteznek. A kulturális különbségek a mediterrán életvitelből adódnak, az emberek itt kevésbé formálisak, nem olyan precízek, mint otthon. Ancona egy kisváros Budapesthez képest, nincs olyan kulturális élete. Itt Közép-Olaszországban az emberek jellemzően nem tudnak sorban állni, sokkal hangosabbak, mint Magyarországon. Ezek azok a dolgok, amelyeket soha életemben nem fogok megszokni

Otthon érzed magad itt Anconában?

Teljesen. A párom olasz, a barátaim többsége külföldi, főleg a munkahelyem révén ismerem őket. Nagyon jó kis magyar közösség is van itt, velük is tartom a kapcsolatot, évente kétszer rendezünk nagyobb találkozót. Azonban egyre jobban hiányzik Magyarország is, a gyökerek. 3-4 havonta hazajárok, a munkám miatt is. Ha lehetne, már most szívesen nyugdíjba mennék, tengerpartoznék, kerámiáznék, van egy panziónk a tengerparton, azzal foglalkoznék többet. Ugyanakkor hosszabb időket töltenék Magyarországon, évente több hónapot is akár, eljárogatnék múzeumba, színházba.

Comments

comments