Amikor a férj követi a feleséget

Sok pár költözik úgy külföldre, hogy csak az egyiküknek van ott munkája, a másik fél kísérőként megy vele. A leggyakoribb felállás, hogy a férfi kap egy külföldi állást vagy küldi ki a cége külföldre, a felesége pedig követi őt. Többször írtam már erről a témáról, hiszen az oldal olvasói között is sokan járnak ilyen cipőben. Volt szó a kinti beilleszkedésről, karrierről, ha egy új országban kell mindent újrakezdeni.

A mai cikk egy kevésbé megszokott helyzetet mutat be: amikor a férj költözik a felesége munkája miatt külföldre. Interjút készítettem Kristóffal, aki hamarosan Franciaországba költözik a gyerekekkel a felesége után.

Mesélj egy kicsit magadról

Idén töltöttem be a negyvenet, házas ember vagyok, van két szép gyerekünk. Jelenleg a közszférában van állásom, onnan mentem gyedre nemrég, feleségemet váltva. Sok mindennel foglalkoztam, voltam alkalmazott, vagy vezető kisebb- nagyobb cégeknél, és csináltam saját vállalkozást is. Hullámhegyek, hullámvölgyek, tipikus K-európai, rendszerváltás utáni történet. Sok minden érdekel, nyitott személyiségnek tartom magam, kifejezetten szeretem a társaságot, jókat tudok nevetni a barátaimmal. Alapvetően jól érzem magam a bőrömben, úgy vélekedem, hogy az élet összességében szép.

Milyen országba költöztök és jelenleg hol tart a folyamat?

Franciaországot választottuk, feleségem már bő egy hónapja ott van, én pedig még itthon, a gyerekekkel. Eredetileg az volt az elképzelésünk, hogy egy-két hét alatt ki fog tudni Anna bérelni egy lakást, de ez sajnos különböző adminisztratív akadályok okán nem sikerült, így hat hetet töltünk külön egymástól. Egyelőre még nem vagyunk ott mindnyájan, de a hídfőállást sikerült kiépíteni. Az, hogy hogyan tudunk kint élni, pontosabban hogyan fogunk tudni megélni, még a jövőben derül csak ki. Természetesen, vannak erre vonatkozó becsléseink, de a puding próbája még csak most következik.

Miért döntöttetek úgy, hogy a feleséged lesz az, aki dolgozni fog?

Ennek egyszerű oka van, az ő szakmája kelendőbb, legalábbis a nyelvi korlátok nem jelentenek akkora akadályt, egy gyógytornásznál, mint az én esetemben. Neki elég megértetnie magát, akár kézzel-lábbal, nekem viszont közgazdászként precízen, pontosan és árnyaltan kéne tudnom magam kifejezni az adott nyelven. Ez másfél év nyelvtanulás után nem megy egyelőre. Ezt felmértük a folyamat legelején, ezért döntöttünk így. Az is fontos volt, hogy a franciák a gyógytornász-importra rendezkedtek be, tehát az egészségügyi rendszerük egyik fontos eleme a külföldi gyógytornászok alkalmazása. A magyar szakembereknek pedig kifejezetten jó a hírük ott is. Az is a képhez tartozik, hogy én sem szándékozom a szükségesnél több időt otthon tölteni, de tény, hogy a kezdetekkor, ami akár egy évig is tarthat, Anna lesz a családfenntartó, én pedig a „háztartásbeli”.

Hogyan készültetek fel a költözésre?

Két éve határoztuk el, hogy megpróbáljuk máshol.

Az első lépés a megfelelő ország kiválasztása volt, annak a felmérése, hogy ott, milyen feltételekkel lehet munkát vállalni, milyenek a megélhetési költségek. Majd szinte azonnal elkezdtük tanulni a nyelvet, mindeközben megterveztük a költségeinket, és elkezdtünk tartalékolni. Ezzel párhuzamosan felvettük a kapcsolatot egy egészségügyi munkaközvetítővel. A vele történő konzultációt követően felmértük, hogy mennyi időt fog igénybe venni a gyógytornász diploma honosítása, beszereztük a szükséges iratokat, igazolásokat, összeállítottuk a dokumentációt és átadtuk a munkaközvetítőnek, aki apró változtatásokkal beadta azt a megfelelő hivatalba. Ahonnan megérkezett a megfelelő papír, amivel egész Franciaország területén lehet gyógytornászként munkát vállalni. Ez a papír az egész folyamat kulcsa. Ha ez nincs, akkor nem tudunk menni, mivel gyerekekkel nem indulunk neki, csak úgy a nagyvilágnak. Majd a munkakeresés következett, ami nagyon gyorsan ment, kapkodnak a magyar gyógytornászok után. Ezek után már „csak” a holmik összeválogatása, szortírozása maradt hátra.

Milyen megélni férfiként azt, hogy Te vagy otthon a gyerekekkel és Te követed a feleségedet külföldre?

Nem jelent traumát. Családban gondolkozunk, a férfiúi hiúságomat, nem rendelhetem a kettőnk, és a gyermekeink boldogulása fölé. Illetve, mit is jelent az előbb említett hiúság? Hogy nem végzek el „női munkát”? Mennyiben lenne kisebb teljesítmény két gyereket fél, vagy akár egy évig ellátni, mint eltartani egy családot? Aki azt gondolja, hogy otthon lenni a gyerekekkel szinte semmi feladatot nem jelent, az nagyot téved. Óriási ez a feladat, csak épp a mi kultúránkban hajlamosak vagyunk ennek a jelentőségét elbagatellizálni, és a feladatkört az anyák privilégiumaként kezelni. Véleményem szerint ebben pedig igenis, részt kell vennie mindkét félnek. Eleve az furcsa számomra, mikor egy kapcsolatban felmerül a női munka, férfi feladat kérdés. Ez talán annak tudható be, hogy az átlagember hajlamos a közösség vélt vagy valós elvárásainak megfelelően viselkedni: „nem mosogatok el, az az asszony feladata, ha megtudják a haverok, cikizni fognak, pedig nagyon kéne egy tiszta tányér, de a feleségem nincs itthon”. Másik oldalról: „a férjem most meccset néz, nem zavarom, legalább addig ki tudok teregetni, de még beviszem előtte a sört, és résre hagyom a szobaajtót, hogy halljam, ha kér még egyet”. Pedig miért is lenne ez evidens? Én nem szoktam meccset nézni, sőt az autókhoz sem értek különösebben, akkor én nem vagyok normális? Nekem azt tanították gyerekkoromban, hogy önálló véleményt alakítsak ki a dolgokról, amelyhez meghallgathatom a másokét, de nem kell hozzájuk csak azért igazodnom, mert különben „Úristen! Mit fognak hozzá szólni a szomszédok?!”.

A család érdekében minden felmerülő feladatot meg kell oldani, ehhez legalább két ember kell. Hogyan várjam el a feleségemtől, hogy egyszerre legyen otthon rend és tisztaság, a gyerekek legyenek ellátva, legyen reggeli, ebéd és vacsora az asztalon, legyenek kivasalt, tiszta ingek és ruhák a szekrényekben, legyen ezen kívül jó anya, és természetesen, este legyen vadmacska az ágyban, ha én semmilyen módon nem veszem ki a részem a háztartás feladataiból? Nekem szerencsém van, mert én nem egy hagyományos családban nőttem fel, az én édesapám sok olyan feladatot látott el, amelyek a mi kultúránkban a női szerephez tartoznak. Ennek is egyszerű a magyarázata, négyen vagyunk testvérek, és a „működő szocializmusban” édesanyámnak is dolgoznia kellett. Sok mindent apám végzett el, mivel az ő munkája kötetlen volt, így a hétköznapokon majd’ mindig ő főzte nekünk az ebédet. Persze részben a háztartás egyéb feladatait is ellátta.

Szóval, ebből is fakadóan ez számomra sem jelent problémát, amikor egyedül éltem, akkor is el tudtam látni magamat, most csak annyi a különbség, hogy nem hetente egyszer kell mosni, hanem naponta. Mosok, főzök, mosogatok, takarítok, rendet rakok, gyereket öltöztetek és fürdetek, altatok, etetek és itatok, sétáltatok és nevelek. Az is jó lesz majd, ha már végre együtt leszünk, mert azért hosszú évekig teljesen egyedül ez nagyon kimerítő lehet, attól függetlenül, hogy férfi, vagy nő kell, hogy ellássa ezt a feladatot. Az is fontos, hogy tudom, hogy újra dolgozni fogok fél-egy év után. Az egészet egy nagyon izgalmas kalandnak látom, egy hiperintenzív családi nyelvtanfolyamnak.

Folytatáshoz KLIKK IDE.

Ha tetszett a bejegyzés KLIKK IDE és kövess a Facebook-on is.

Ha pedig a LinkedIn csoporthoz csatlakoznál, KLIKK IDE.

Comments

comments