50 évesen, friss házasként Hollandiában

Az interjúsorozatról: Sokan jeleztétek nekem, hogy nagyon érdekel benneteket az a téma, hogy 40 éves kor felett hogyan lehet külföldre költözni. Mire kell figyelni? Van-e egyáltalán esély a beilleszkedésre? Azt mondtátok, hogy olyan jó lenne azt érezni, hogy nem vagytok egyedül, más is megküzdött már hasonló kihívásokkal. Úgy gondoltam ezért, hogy az a leghitelesebb és az adja nektek a legtöbb pluszt, ha rövid interjúkban megkérdezek olyan nőket, akik 40 éves koruk után költöztek külföldre, hogy hogyan élték meg. Mit tanácsolnak azoknak a nőknek, akik még a költözés előtt állnak? Sokféle személyiséget fogtok megismerni, sokféle megoldással, megküzdési móddal találkoztok majd.
Kommentelj, kérdezz, de arra kérlek, hogy ne ítélkezz. Sokfélék vagyunk és ez így van jól. Ha szeretnéd felvenni a kapcsolatot az interjúalannyal, akkor írj az info@nokkulfoldon.hu címre és összekötlek benneteket.

Mai interjúalanyom az 52 éves Vanda, aki élete első 50 évét Budapesten élte le. 50 éves korában ment férjhez ismét egy holland férfihoz, Hanshoz, így akár a vegyes-páros interjúsorozatban is szerepelhetett volna. 🙂 Vanda és Hans jelenleg Rotterdam és Hága között él egy kertvárosban, de nyáron költöznek be Rotterdamba.
Vandának egy 20 éves fia van, aki 2 évvel ezelőtt szintén külföldre költözött, mert ösztöndíjat kapott egy neves brit középiskolában. Most ősztől ő is Hollandiába költözik és a maastrichti egyetemen folytatja majd tanulmányait. Fogadd szeretettel Vanda történetét.

Honnan jött az ötlet, hogy külföldön folytasd az életedet? Mi volt az oka a külföldre költözésnek?

Mindig nagyon erős vágy élt bennem más országokat, embereket megismerni. Utaztam, amennyit tudtam és igyekeztem külföldön nem turista lenni, hanem legalábbis ideiglenesen helyi ember. Nem távoli, egzotikus helyek vonzanak elsősorban, hanem az európai kultúra bölcsője, hogy történelmi frázissal éljek. Családalapítás előtt hátizsákosként és hivatalból utaztam, aztán 10 év szünet után már a fiammal újrakezdve és az EU-nak dolgozva tudtam folytatni – kicsit másképp – az utazásokat. Ekkortájt, a negyvenes éveimben kezdett bennem először motoszkálni az elköltözés gondolata, amit a válás lehetővé, a fokozódó belföldi helyzet kívánatossá, majd egyre sürgetőbbé tett, végül pánikszerű menekülésként aposztrofálnám. Beszélek itt a közszolgaként, tanárként, szakértőként (oktatási, esélyegyenlőségi) vállalhatatlanná vált vagy éppen kiürült munkaerőpiacról, a politika által determinált pozíciókról, a kormányváltásonként utcára kerülésről, a négyévenkénti újrakezdésről. A börtönérzésről, a nem létező „kilátásokról” a magam és a gyerekem számára.

Mi volt az, ami segített a döntés meghozatalában?

A szerelem. 🙂

Hogyan készültél fel az új életre?

Bíztam magamban. Az élet- és munkatapasztalatomban, az alkalmazkodóképességemben, a kíváncsiságomban, a lelkesedni tudásomban.

Mivel foglalkoztál Magyarországon és most mivel foglalkozol?

Jelenleg nincs állásom, se fizetős, se önkéntes, és mivel nincs kényszer, meg tudom majd találni azt az értelmes elfoglaltságot, amire szükségem van. Magyarországi pályafutásomat általános iskolai tanítóként kezdtem és fejeztem be. Közben jó 20 évet a központi közigazgatásban dolgoztam önkormányzatnál, humán minisztériumokban, gyakran magas pozíciókban. Mindemellett turizmus szakértőként főiskolákon, egyetemeken óraadó tanárként és területfejlesztési szakértőként is tevékenykedtem Munka- és jogviszonyaim számát nem tudnám felsorolni, lényeg az, hogy mindig 2-3-4 állásom volt, így tudtam talpon maradni, amikor a politika vagy az aktuális ideológiaváltás szele elfújt volna. Természetesen a megfelelő egyetemeket elvégeztem, egyet sem nappalin, hanem munka mellett. Vajon ez a tipikus első generációs értelmiségi? 🙂

Mi volt a legnagyobb kihívás számodra a külföldi életben, külföldre költözésben? Ezzel hogyan küzdöttél meg?

Még tart, és nehezen küzdök meg vele. Ennek jele a folyamatos a felháborodásom, amit a jóléti állam eszméletlen pazarló ellátó rendszere vált ki belőlem, valamint bosszant a gyerekuralom, a minden elvárás, norma nélküli gyerektartás (merthogy nevelés nincs). Meg kell küzdenem a különböző értékrenddel, mentalitással, temperamentummal, időjárással, de ezek jól-rosszul kezelhetők.

Hogyan sikerült beilleszkedned külföldön?

Úgy érzem jól, köszönhető ez férjemnek és baráti körének, akik ebben partnerek. Teljes egészében és az első pillanattól elfogadták a nagyon más személyiségemet, hátteremet, múltamat, talán meg is szerettek. Az elfogadásban a hollandok tényleg nagyon jók amúgy is.

Számított a beilleszkedésben, álláskeresésben, a külföldi életed kialakításában az életkorod? Ha igen, akkor mit befolyásolt?

Mivel „csak” házasodtam”, az életkorom inkább előnyömre válik, én nem akarok sem megváltozni, sem megfelelni, tudom, mit akarok, kialakult értékrendem van stb. Itt egyébként nincs öreg ember. Nincs ilyen kategória. 40 fölött, sőt 60-70 fölött is ugyanúgy élnek, mint bárki más, tény, hogy minden lehetőségük megvan erre.

Mit javasolnál azoknak a nőknek, akik 40 éves koruk után vágnak bele a külföldi életbe? Milyen tanácsokkal, ötletekkel látnád el őket?

Csak ha van nyelvismeret, kalandvágy, valamiféle biztosíték a megélhetésre, nagy adag alkalmazkodó képesség, fiatal hozzáállás. És nincs sok veszíteni való. A világ kicsi lett, lehetőségeink pedig nagyobbak, használjuk ki !

Comments

comments