10 meglepő tény Prágából

A mai cikket ismét Szilágyi Andi, önkéntes riporterünk írta, aki Prágában él két éve. Ma a számára furcsa/meglepő dolgokat szedte össze Prágából. Ha Te máshogy tapasztaltad vagy egyetértesz, írd meg nekünk kommentben. 🙂

Disclaimer:

Az alábbi felsorolás saját élményeken alapul, és azokat a dolgokat tartalmazza, amiken én tapasztaltam, és amiken én meglepődtem (és két év után még mindig meglepődöm). Fenntartom a jogot arra, hogy olyan dolgokon is meglepődjek, ami másnak egyáltalán nem meglepő.

1.

Az egyetlen ok, amiért várom Prágában az őszt, hogy ne kelljen több titokzoknit látnom. Benne van a szóban, hogy TITOK, vagyis egyáltalán nem kellene látnom, nem? Nyáron szinte mindennapos a balerina cipőkből sőt, nyitott szandálokból kivillanó – jó esetben csak testszínű nejlon, rosszabb esetben fehér pamut – titokzokni. Megszokhatatlan.

2.

Éttermekben, kávézókban, irodákban alig találni édesítőt. Amikor kérem, sokszor nem is értik, hogy miről beszélek, amióta pedig magamnál hordok egy dobozzal, mindig feltűnést keltek. Döbbenten figyelik, hogy mi az a fehér izé, amit beledobok a kávémba. Az egyik cseh ismerősöm szerint ez az édesítő mánia egy tipikusan magyar dolog. Lehet, hogy igaza van…

3.

De lehet, hogy úgy általában ez az őrületes fogyókúra mánia, ez az update light életmód is magyar dolog lenne? Otthon, ha ebédidőben körbenéztem, a lányok előtt mindig saláta vagy husi és zöldség volt, de maximum teljes kiőrlésű tészta vagy barna rizs. Itt sokkal hagyományosabb kajákat látok a csajok előtt, leggyakrabban krumplit esznek brassóival vagy rántott sajttal mellé maximum egy kis savanyúsággal. És mégis vékonyak, mert rengeteget sportolnak, kirándulnak és aktívan pihennek.

4.

Hétvégén, főleg ha jó az idő, Prága kiürülne, ha nem lennének turisták. A csehek elmennek a hétvégi házba, a hegyekbe, biciklizni vagy gombászni. De kirándulni mindenképp. Lehetőleg országhatáron belül, a büszke cseh ugyanis nem hagyja el az országot. De miért is tenné? Hiszen van itt minden, Cseh Svájc, Cseh Amerika, sőt Cseh Mennyország is.

5.

Sajnos ritkán van igazán – szerintem – jó idő, az otthoni időjárásnál általában 5 fokkal kevesebb van, és az az érzésem, hogy szinte mindig fúj a szél. De ők ezt nem bánják, mert nem szeretik a meleget. Ha 20 fok felé megy a hőmérséklet már rosszul érzik magukat és elkezdenek izzadni, ezért bekapcsolják a légkondit, lehúzzák a redőnyöket és ott ülünk a sötétben és a hidegben, miközben kint ragyog a nap és én végre kezdenék felengedni. Nyáron az iroda konkrét jégveremmé változik, emiatt alap nyári irodai felszerelésemmé vált a zokni, pulcsi, sál, sőt amikor a légkondi alatt ültem, a sapka is.

6.

Az irodai átöltözés nem ismeretlen a csehek számára. Én utoljára oviban találkoztam a váltócipő jelenséggel, de itt az irodában is mindennapos. A leggyakoribb viselet a hagyományos Crocs papucs, de van, aki nemes egyszerűséggel zokniban, sőt mezítláb trappol át az irodán (egyébként a mezítláb közlekedés valami furcsa okból utcán is jellemző). Nők és férfiak egyaránt. Én ettől belül sírok.

7.

A csehekre jellemző, hogy mindig a kényelemre törekednek, nem szeretik túlbonyolítani az életet, így az öltözködésüket sem. Amióta kint vagyok jelentősen megváltozott a ruhatáram (is), mert mindig úgy éreztem, hogy túlöltözöm (a csehek szerint a magyarok egoisták, mert ennyit foglalkoznak a külsejükkel) A cseh nők sokkal sportosabban, egyszerűbben, szolidabban, számomra kevésbé nőiesen jelennek meg. Emiatt egy mélyebb dekoltázs megdöbbentően váratlanul éri a férfiakat, egyszerűen nem mernek odanézni.

És a hajak… Külön szót érdemelnek a hajak. Mintha újra élném a gyerekkorom, amikor szembejön velem az óriás körkefével beszárított, tupírozott frufru, az élénk pirosaslilásvörös hajszín vagy a rövid szőke Roxette frizura. (de meg kell említenem, hogy jelen van a másik véglet, akiket mintha divatlapból húztak volna elő. Tökéletes smink és haj és legutolsó divat szerinti ruha. Középút szinte nincs vagy ha igen, arról a cseh nőről mindig kiderül, hogy szlovák.)

8.

A kilencvenes évek nem csak külsőségekben kísért, hanem zenében is. Egy időben azt gondoltam, hogy sokat fog dobni a cseh tudásomon (tévedtem), ha cseh rádiót hallgatok, könnyebben ragad majd rám a nyelv. 20 éve nem hallottam DJ Bobo számot, és őszintén szólva nem hiányzott. Itt két nap alatt kettőt. Több adóval is próbálkoztam, de az Eins Zwei Polizei után végleg feladtam (bár a Country rádiót néha még bekapcsolom, van valami egészen elképesztően szürreális a cseh nyelvű country dalokban, mindig mosolyra bír)

9.

Bezzeg a cseheket nem ilyen egyszerű mosolyra késztetni. Azt hiszem a legmegdöbbentőbb tapasztalatom az, hogy a csehek akkor is kibírják mosolygás nélkül, ha valaki rájuk mosolyog. Én azt hittem ez egy önkéntelen reflex, de ezek szerint nem. A legdurvább, hogy néha kisgyerekek is döbbenten néznek rám, amikor rájuk mosolygok, a szüleik pedig gyanakodva figyelik mögöttük, hogy vajon mit is akarok. Tavaly tartottam egy 30 napos ’make Czechs smile challenge’-t (ez saját fejlesztés, úgyhogy minden jog fenntartva) elhatároztam, hogy csak azért is mosolyra bírok mindenkit. A legnehezebb eset egy pincérnő volt, 90 percembe telt, amíg végre elkezdett mosolyogni. Mondjuk, akkor azt hiszem eltört benne valami, mert utána meg nem bírta abbahagyni. (de már abban sem vagyok teljesen biztos, hogy ez rossz tulajdonság. Egy bizonyos kor fölött már nem lehet csak úgy büntetlenül vigyorogni, figyelni kell a ráncokra, úgyhogy lehet, hogy ezt inkább eltanulom)

10.

És a végére hagytam életem, de legalábbis a cipőim megrontóját: a macskakövet. Igen, a macskakő nagyon szép és hangulatos. Képen, festményeken, filmen, esetleg nyaraláskor vagy kis területen, de sajnos emberi használatra, azaz járásra teljességgel alkalmatlan. Csúszik, beleakad a cipő sarka, a kis göröngyökben, hepehupákban a legváratlanabb pillanatban meg lehet botlani. És Prágában szinte mindenhol macskakő van. Néha még belső terekben is. Kicsi macskakő, nagy macskakő, színes macskakő, egyszínű macskakő, mintát kirajzoló macskakő, szabálytalan macskakő, új macskakő, régi macskakő…

 

Fotó: https://www.flickr.com/photos/aigle_dore/

Comments

comments